31. fejezet - I'll never let you go

Szép csütörtököt, drágáim!

Kikerekedett szemekkel néztem, mekkora sikere volt az előző fejezetnek. Tényleg nem tervezek több ilyet írni, úgyhogy tényleg nagyon jó, hogy ennyire tetszett nektek. Megpróbálok nem sokat írni, csak a leglényegesebb dolgokat. Kicsit hosszabb fejezet lett, mint szokott, de én élveztem az írását. A vége spontán ötlet volt, kicsit leírtam mindent jobban. Összességében véve meg vagyok vele elégedve. Haladtam egy kicsit a novellával és gondolkoztam a történet végén is, de nem sokra jutottam. Plusz, valószínűleg június fele nyitok egy újabb blogot, szintén Justinnal a főszerepben, bár az egy kicsit más alapötletű és kivitelezésű lesz. Dalt nem csatoltam, mert az benne van a fejezetben. Na, nem is jártatom a számat, jó olvasást és sok-sok túlélést a péntekhez!

Love, Diana

- Justin! Chanel! – nyűgösen nyomtam magam még jobban bele a puha párnába. Közel voltam ahhoz az állapothoz, mikor már levegőt sem kaptam, de nem különösebben zavart. Percek és még több ilyen üvöltés kellett, mire rájöttem, hogy Pattie hangját hallom és jelenleg Ő kopog az ajtón.
Szélsebesen tekertem magam köré a takarót és ugrottam fel, közben nem kímélve Justint sem. Szinte kiestem az ágyból, ráztam egyet barátomon, majd a ruhásszekrény felé vettem az irányt.
- Gyerekek, jól vagytok? – őszinte aggódást hallottam Pattie hangjában, még ha az ajtó mögül is jött. Igaza van, sok ideig nem adtunk választ, meg is értem, miért aggódik.
- Persze! – kiáltottam azonnal vissza, időt sem hagyva, hogy felfogja a saját kérdését.

Miután magamra vettem barátom egyik pólóját és a nadrágot, amiben tegnap voltam, ismét Justin felé vettem az irányt, aki halkan szuszogott, átölelve párnáját. Lassan próbáltam felé közelíteni és megfogni a hátát, majd ugyanilyen lassan kezdtem el rázni, de mikor nem használt, szinte kivertem az ágyból szegényt.

- Justin! – suttogtam halkan. Tervem hatott, de ahogy Justin lendületből felém fordult, kezét is átlendítve az ágyon, én úgy estem rá. A lehető leggyorsabban feltápászkodtam róla, bármennyire is élveztem meztelen felsőtestének kémlelését. – Anyukád az előbb szólt, ideje felkelni. – ma már másodszorra is kimásztam az ágyból, ami jó jelnek tűnik.
- Azért nem kellett volna így nekem támadni. – időközben Ő is felkelt, első útja természetesen a fürdőszobába vezetett. Lazán beletúrt a hajába, majd visszatért.
- A tegnapi miatt kaptam. – szinte belevetettem magam az ágyba, tesztelésképpen, ki tudok-e kelni harmadszorra is. Kényelmesen elhelyezkedtem, kerestem egy olyan helyet, ahonnan kitűnő kilátás volt az épp öltöző énekesre, majd vártam.
- Ne mondd, hogy nem tetszett. Ha a szomszédok beperelnek, te viszed el a balhét. – mondatai között próbáltam azért arra is koncentrálni, miről hadovál, nem csak a testére. Nehéz volt.
- Nem mondtam, hogy nem tetszett, csak övön aluli volt.
- Jól áll a pólóm, többször hordhatnád. – meg sem hallgatva, mit is mondtam az előbb mászott rám.
- Hahó, nem zavar, hogy anyukád kint vár?
- Téged sem zavart tegnap este. – kezei pólóm alá csusszantak, ajkai nyakamat kóstolgatták.

Már mindketten kezdtük beleélni magunkat, mikor a kis Jazmyn váratlanul benyitott az ajtón, orra alatt Justin nevét dünnyögve. Szinte szétestünk, próbáltunk minél távolabb kerülni egymástól, nehogy levonjon valamit. Bár óvodás, kockáztatni azért nem kéne.

A szöszi Jazzy máris eltűnt a szemünk elől, olyan gyorsan futott le a lépcsőn. Én is követtem volna példáját, de a kis énekesnek pont akkor jutott eszébe, hogy Ő most az ölében fog levinni engem – így is lett. A lépcső alján sírtam a nevetéstől, olyan ügyetlenül lóbált ide-oda. Erősen kapaszkodtam kezeibe, hisz enyhe szívroham kerülgetett minden alkalommal, mikor játékosan úgy tett, mintha leejtene.

Kimászva kezei közül a konyha felé vettük az irányt, ahol Pattie tevékenykedett. Jaxon nyakig kakaós volt, Jazmyn az asztalt ütögetve várta reggelijének érkezését. Eszméletlen édesek voltak. Helyet foglaltunk mi is, én szokásosan Jazzy mellé, aki mint mindig, most is lekváros pirítóst kért. Előre láttam, mi lesz ebből, tegnap sem úsztam meg a lekvárevést, ma sem fogom.

- Love me love me, say that you love me.. – dúdolgattam pirítósom kenegetése közben. Justin olyan hirtelen karolt át hátulról, hogy majdnem megfulladtam.
- I love you! – Pattie nevetett gesztusán, s miután újra levegőhöz jutottam, én is. Egy cuppanós puszit nyomott az arcomra aztán Ő is leült az asztalhoz.

Reggeli közben sok mindenről beszélgettünk, kettőnkről és Pattie terveiről is. Két nap múlva a család visszautazik Kanadába, a gyerekek visszamennek Jeremy-hez, Pattie pedig a könyvét fogja majd népszerűsíteni – ezért akar egy jótékonysági koncertet szervezni, ahol Justin énekelne és a pénzt a helyi kórháznak adományoznák. Egyszerre felcsillant a szemem az ötlet hallatán, imádom az ilyeneket, annyira édesek a gyerekek a kórházban, bár szívszaggató, hogy milyen kicsik és milyen betegek.

Pattie és a három szöszi gyerek – igen, Biebert is beleértve – ebéd előtt Disneylandbe indult. Engem Selena felhívott, hogy régen találkoztunk, ebédeljünk együtt. Először meglepett a kérésre, bár mostanában mindig meglepődöm, azután, hogy kicsit ellenünk volt, de nagyon örülök, hogy Tommal így összetaláltak, aranyosak együtt. Ráadásul hivatalos a dolog, bár azt nem tudom, a sajtó előtt az-e, de biztosra veszem, hogy ezt a kapcsolatot a média is pozitívabban fogadja majd, mint a Jelena párost.

Magamhoz híven az utolsó pillanatban szaladtam ki a házból. Ugyan sütött a nap, de meglehetősen hűvös volt. Az órámra nézve szinte futottam, hogy odaérjek délre – de odaértem. Nagy levegőt véve, lelassítva tempómat közeledtem Selena felé, aki mint mindig, most is remekül nézett ki. Kifogástalan volt a ruhája, a haja, mindene. Hát Chanel, ezt neked!

Öleléssel üdvözöltük egymást, aztán kiszúrtuk a legeldugottabb asztalt. Eleinte kínos csend uralkodott körülöttünk, de szerencsére aztán ez megszakadt. Ha egy percet ki kellett volna bírom ilyen csöndben, esküszöm kifutottam volna a világból.

- Miújság, Chanel? Hogy haladnak a dolgok Justinnal? – időközben a pincér után kutattam, egyre korgó gyomrom ételért kiáltott. Most nem értem, Selena miért kérdezni ezt, eddig sem nagyon izgatta, most akkor mi van?
- Semmi érdekes, éldegélek. Jól megvagyunk, köszönjük. – önkéntelenül is mosolyognom kellett a többes számon.
Az életem teljesen megváltozott, mióta Justin képben van. Csupa jó dolgot kaptam, és azt érzem, végre szeret valaki és minden hülyeségemmel elfogad, mégha bunkó is vagyok. Apropó, változtam. Előjött az az énem, amit évek óta rejtegettem. Ha sírnom kellett inkább visszafogtam magam. Nem tudom miért, szerintem szégyelltem az érzéseimet. Soha nem gondoltam volna, hogy pont én leszek szerelmes, pont egy olyan fiúba, akit az elején ki nem állhattam. Ez a Sors keze. – És Tommal mi van? Hivatalosan is együtt vagytok? – nem csak az én arcomra szökik ezek szerint mosoly, mikor barátomat említik, hanem máséra is. Selena arca szinte felragyogott Tom nevét meghallva.

- Imádom Tomot. Annyira édes, kedves, aranyos. Hát, hivatalossá akarjuk tenni, csak ugye tudjuk, milyen a sajtó és félek egy kicsit.
- Megértelek. Mit gondolsz, miért nem mutatkozom soha Justinnal? Bár te ezen átmentél már egyszer, úgyhogy jó embernek mondom.. – teljesen megértettem Selenát. Félek a Belieberek ezreitől, sőt millióitól. Ijesztő volt, amikor megjelent több ezer ember a lakásom előtt, és szinte az életemért kellett menekülnöm. Ezért nem szeretném, ha mi annyiszor mutatkoznánk nyilvánosan. Egy pár vagyunk, nem kirakati bábuk.
- Nem, teljesen igazad van. Félsz, tudom. Ismerem Justin-t, vagyis ismertem, és csak annyit mondok, vigyázz rá. Tud Ő is rossz dolgokat művelni és kifordulni magából. Ne hagyd magad! – konkrétan nem tudom, mire célzott ezzel, de egy pillanatra megijedtem.

Nem úgy ismerem Justint, mint aki kikelne magából. És tudom, hogy nem is olyan. Egy mosollyal elintéztem Selena szavait, de belül azért izgattak még egy kicsit.

Ebéd után a városban sétáltunk, ami nem könnyű eset, ha egy világhírű valaki van az oldaladon. Pislogva bámultam, ahogy egyre többen s többen jönnek oda hozzánk, és még nagyobbakat pislogtam, amikor valaki velem kért közös képet. Kicsit le vagyok maradva.

A délután további részét beszélgetéssel töltöttük, bár nehézkes volt úgy beszélgetni, hogy folyamatosan áradtak felénk az emberek, de megoldottuk. Fél életemet legyalogoltam, ezért szinte felüdülés volt visszaérni Justinhoz. Annyi dolog történt, hogy azt sem tudom, hol áll a fejem jelenleg. A fél életemet legyalogoltam, szerintem egy maratont simán, plusz azért bármennyire is tettem, hogy nem érdekel, amit Selena mondott, igenis érdekel. Persze, oké, a hírnév miatt voltak együtt, de ez már lejárt lemez. Azért gondolom Selena ismeri annyira, vagy kiismerte két év alatt annyira, hogy ok nélkül ilyeneket nem állít. Persze, Ő is szokott hazudni, nem egy ’kegyes’ hazugsága volt a VS Show-s balhé után. Nem tudom. Jelenleg pihenni szeretnék vagy csak leülni, nem ilyeneken gondolkozni.

Félholt állapotban estem be az ajtón. Sötét volt bent, de ez nem zavart, levágtam a táskámat az előszoba szekrényre, a kabátomat a fogasra akasztottam. Megfordulva a szavam is elállt: minden tele volt gyertyákkal, az út is azokkal volt kirakva. Egy percre elfelejtettem gondolkozni is. Lassan indultam el a gyertyákkal kirakott úton, vigyázva, nehogy feldöntsem valamelyiket. A gondjaim hirtelen elszálltak, nem voltam fáradt, inkább izgatott. Le vagyok nyűgözve. A nappalin keresztül követtem a kissé kacskaringóssá vált utat, közben Pattie-t kerestem szememmel, de sehol sem találtam. Kiléptem a teraszra vezető üvegajtón, és akkor az eddiginél is jobban elállt a szavam: a kert is tele volt gyertyákkal, lampionokkal. A kivilágítást nyújtó kerti lámpák nem égtek.

Egy pillanat sem kellett, mire megpillantottam a pokrócok hegyét. Lassan közeledtem felé, közben próbáltam felkészülni a meglepetésre. Utálom ha meglepnek, de ez rettentő jól esett. Tényleg, a szavam és a lélegzetem együtt állt el látva a házat, majd a kertet is. Gyönyörű volt!

- They say that hate has been sent, so let loose the talk of love.. – torkomban dobogó szívvel fordultam a hang forrása felé. Justin lépett elő a pokrócok közül, kezében egy gitárral. Ahogy egyre közelebb és közelebb jött, szinte megfagytam. Mosolyogtam és sírtam egyszerre.
- So baby, know for sure that I'll never let you go. – a dal közepe fele Justin letette a gitárt, közel húzott magához, majd a dalt a telefonjáról folytatta tovább. Kicsit furcsálltam, hogy a saját dala rajta van a telefonján, de mást nem is vártam.

A dal lassú ütemeire lassúztunk. Justin végig suttogta nekem a dalt, én pedig nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Hihetetlen érzés volt, földöntúli.

JUSTIN BIEBER

Egész délután, megérkezve Disneylandből a lakást és a kertet díszítettem. Hitelen jött ötlet volt, anya is segített és megkértem őket, hogy a kicsikkel együtt menjenek el valahova. Imádok a családommal lenni, de úgy éreztem, jogos lenne ez a gesztus. Bunkón viselkedtem mostanában, amit bánok, de sok dolog történt. A sajtó megint kikezdett, ahogy Chanel-t is és a rajongóknál sem jobb a helyzet. Kell egy kis kikapcsolódás.

A kezem izzadt és alig vártam, hogy a kis butuskám végre hazakerüljön. Estig kellett várnom, de megérte. Már az arckifejezéséért is.
Az az igazság, hiába nyálas is, de szeretem Chanel-t. Megérdemel minden figyelmet, nagyszerű csaj, aki okos, gyönyörű, kedves és vicces. A Never Let You Go-ra előadott táncunk után minden elcsendesedett. Tökéletes pillanat volt: a gyertyák bevilágították a kertet, mi pedig nem tettünk mást, csak álltunk ott, milliméter távolságban. Egymás szemébe néztünk. Chanel szemében könnyen el lehetett veszni: néha a tengert, néha az eget láttam benne. Tökéletes volt.
Tiniként, és pláne ennyi idősen az ember nincs sok mindennel tisztában, ahogy én sem. Sok dolgot csak sejtek és tanulom az élet titkait, de az tudom, hogy bármi is legyen, sosem fogom elengedni Chanel-t.