Nagyokat pislogva néztem, ahogy
életem szerelme kíváncsian lapozgat egy könyvet. Barna haja lágyan omlott
vállára, tengerkék szeme érdeklődve figyelte a könyv sorait.
Tényleg, őszintén mondhatom, hogy
Chanel életem első és egyetlen szerelme. Lehet, hogy ez nyálasnak
hangzik, de öt év után is ugyanolyan izgatottsággal és csodálattal nézek rá, és
ugyanúgy szeretem. Sok mindent általa tanultam meg s fedeztem fel, és nem
lehetek ezért elég hálás neki. Tényleg megváltoztatta az életem.
- Chanel, mit csinálsz? –
kérdeztem rá, miután órákig bámultam és így sem tudtam leszűrni, mégis mit
kereshet ennyire.
- Neveket keresek. – felelte
egyszerűen, mire melléhuppantam, ügyelve arra, hogy neki semmi baja se essen.
- Mi lenne, ha.. – mielőtt
kimondhattam volna elsőre beugrott ötletemet, félbeszakított.
- Nem, nem adunk olyan nevet a
gyereknek, amit Te ’swagnek’ titulálsz.
- Nem is ezt akartam mondani. –
vágtam be a durcás arcot, a lebiggyesztett ajkakat és a boci szemeket. Ezek
ennyi év után is meglehetősen jó szolgálatot tettek. És az esetek kilencven
százalékában beváltak.
- Ezzel nem veszel le a lábamról,
túlságosan ismerlek ahhoz, hogy ezt bevegyem. – pillantott rám komolyan, kék
tekintetében mégis kedvességet láttam és talán szája szélén is bujkált egy
kisebb mosoly.
- Mi lenne, ha mondjuk Benjamin
lenne a neve? – óvatosan helyeztem fejemet vállára, kezemet pedig hasára. Az
elmúlt hónapokban túlságosan is vigyáztam Chan minden porcikájára. Talán félek
attól, hogy esetleg elveszítjük a picit, de ki nincs ezzel így? Boldog vagyok,
bár nem voltam mindig az, most felhőtlenül érzem magam. Nem akarom, hogy
csalódnunk kelljen, hiszen már annyira rákészültem arra, hogy fiam lesz, akinek
megtaníthatok mindent, hogy túl késő lenne elhessegetnem ezt a hitemet.
A drogos ügyeknek közel sem lett
oly’ hamar vége a buli után. Azért emlékszem arra az estére, mert akkor
változott meg minden, akkor éreztem a késztetést arra, hogy megfeleljek. Meg
akartam felelni a családomnak, Channek, a barátaimnak, a rajongóknak és úgy
mindenkinek a világon. Sosem mondtam el senkinek sem a problémáimat, kivéve
anyát, de neki is úgy, hogy egyszer csak kiszaladt a számon egy hosszas trágár
kifejezésekből álló szitkozódás és mivel túl jól ismer, látta, hogy valami gond
van. Hosszú időbe telt levetkőzni ezt a megfelelési kényszert, de sikerült és
ez a legfontosabb. Hiszen ha nem én, ki lenne hű a „Soha ne mondd, hogy soha!”
elvhez?
- Szerintem a Benjamin aranyos. –
szakítja meg merengésemet hangja.
- Szerintem is. – néztem fel
arcára mosolyogva, amit Ő is egy kis mosollyal díjazott. – De szerintem a
Horton jobb lenne. – csúszott ki a számon, mindössze hülyeségből. Chanel
pillantása azonnal komolyra váltott, s nem sokkal később megfogta a legközelebb
lévő párnát és arca csapott vele.
Én is átmásztam az ágy másik
végébe a párnákhoz, de mire kezembe kaptam az anyagot és megfordultam Ő már a
szoba másik végében állt, az előbb arcomba csapott párna kíséretében. Kezdetét
vette a végeláthatatlan párnacsatánk, persze próbáltunk vigyázni, először nem
is nagyon mertem megütni, de aztán belelendültem. Miután az egyik párna
szétszakadt és tollpárnák szálltak ide-oda, mindketten leborultunk a földre.
Nem tudtam abbahagyni a nevetést, ahogy Chanel sem, így addig néztük egymást,
amíg ismét nevetnünk nem kellett a másik arckifejezésén. Szorosan magamhoz
húztam, és gyengéden adtam egy puszit először a szájára majd a homlokára is.
- Emlékszel a Micimackós
idézetre?
- Persze, hogyne emlékeznék? –
suttogta szavait mellkasomra.
- Az örökké és továbbra is él. Nem számít, hogy mennyire messze vagyunk én
mindig veled leszek. – ismételtem meg az idézetet, amit kiskorom óta
imádtam és egyszerűen úgy éreztem, mindig is illet ránk.
- Jól van, Micimackóm.
- Szeretlek Chan, és itt vagyok és itt is leszek. – húztam a lehető legközelebb
magamhoz.
Akkor, abban a pillanatban
éreztem, hogy az életem tökéletes. Ott van számomra a zene, a rajongóim, akiket
imádok, Chanel és most igazi családom is lesz. Mindig is erről álmodtam:
tökéletes életről. S valamiért voltam olyan szerencsés, hogy ezt meg is
kaphattam, ezért pedig végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki mellettem állt.