30. fejezet - Well played dirty games (+18)

Sziasztok!

Hihetetlen, hogy már a harmincadik fejezetnél tartunk. Annyi minden történt ezalatt a pár hónap alatt, hogy el sem hiszem. Nem tudom felfogni, hogy itt vagytok nekem és támogattok, hisz rettentő sokat jelent! Nem tudom eléggé megköszönni, hogy megbecsülitek a munkámat, és érdeklődtök a két kis idiótánk élete iránt. Most nem tudom, miért jöttek ezek a sorok ki belőlem, csak szeretnék köszönetet mondani nektek. Harmincadik fejezetnek valami különlegeset szántam. Emlékeztem, hogy ígértem én nektek valamit, körülbelül a 21 fejezet körül, amit máig nem tartottam be. Máig, ugyanis ebben a fejezetben kibontakoztatom az ígéretemet. Nem lett túl hosszú, de ezt, s a következőt olyasfajta átkötő résznek szánom, s utána ismét beindulnak majd az események. Amúgy nem hiszem, hogy fogok ezután ilyesmit írni, szóval élvezzétek ki. Igyekszem a novellával is, bár bevallom, a héten nem foglalkoztam vele, mert annyi helyen állt a fejem, hogy nem is tudtam volna. Nem szeretném összecsapni sem, ezért a maximális mértékben próbálok ügyelni rá, csak arra figyelni, a két blog mellett. Mivel végre tavaszi szünet van, sikerül az ötleteim közül párat megvalósítani. Tudom, hogy páran rendeltek fejlécet, már írtam is Twitteren, hogy ma vagy holnap küldöm el őket, nos ez eltolódott holnapra. Remélem, hogy nem haragszik senki, mert igyekszem, de ha esetleg nem bírtok várni, nyugodtan szóljatok. Plusz szeretném kicsit átalakítani a blogot is, ezt a hétvége előtt/folyamán, ne lepődjetek meg, ha lesz pár változás. Ennyi lettem volna ezen a szép csütörtöki napon. Hogy telik a szünet? Készültök valamerre?

Love, Diana

Burning Desire

Ezt a „Nincs kedved felmenni?” dolgot eleresztettem a fülem mellett. Nem azért, mert nem lett volna, hanem mert így is húzhattam az agyát. Legszívesebben minden másodpercben leteperten volna, de nem adhattam fel. Végre van valami, amit nem Ő nyer. Tudom, hogy ki fog akadni és hisztizni fog, de legalább kicsit növelem az önbizalmamat. Neki így is van már elég, minek még?
Nyűgösen fordultam át a másik oldalamra a matracon, mikor beleütköztem Justin lábába. Lopva túrtam bele a hajamba és néztem fel rá. Nem tévedtem: tekintete ide-oda járt a testemen.

 - Nem mennél arrébb? –suttogtam alig hallhatóan, egy kis gúnnyal a hangomban.
- Nem. – válaszolta, majd kacsintott egyet.

Felhúzott szemöldökkel ráztam meg a fejem. Újra becsuktam a szemem és nagy levegőt véve próbáltam ismét elaludni. Már valahol az álmok kapuja előtt jártam, mikor arra eszméltem fel, hogy valaki az ölében cipel. Csukott szemmel, de teljesen felkészült aggyal vártam, mit fog tenni.
Puha felületre érkeztem, így egyből gondoltam, hogy az ágyon vagyok. Lassan, szempilláimat rebegtetve nyitottam ki a szemem, s egyből Bieber arcát láttam magam előtt. Féloldalas mosoly dobta fel ábrázatát, össze-vissza álló haját és csillogó szemét. Ahogy minden egyes alkalommal végignézett rajtam, szemei egyre jobban felcsillantak. Tudtam, hogy nyertem. Itt a cél.
- Imádom amikor ezt csinálod.
- Mit? – kérdeztem értetlenül.
- Amikor rebegteted a szempilláid. Édes vagy. – elpirulva, fülig érő szájjal néztem én végig a fölöttem támaszkodó fiú testén. A szobába beszűrődő fény tökéletesen kihangsúlyozta kockás hasát.  – Mit kap a játék nyertese? – búgta rekedtes hangon a fülembe. Kezei elkezdték bejárni a testem, s ajkai, meg sem várva a választ tépték enyémet.

Édes ajkait ízlelgetve csuktam le a szemem, s vártam, mit tesz. Vártam, hogy irányítson. Most jöttem rá, hogy ennek a játéknak számomra nincs nyertese. Jobban mondva van: mindketten nyertesek vagyunk.

Lassan simítottam végig barátom hasán. Ajkaival végigszelte a nyakamat, szívogatta, puszilgatta. Teljesen az őrületbe kergetett. Szanaszét álló haja, édes pillantása és az érzés, amit kiváltott belőlem, felülmúlhatatlan volt.
- Justin. – toltam el egy picit magamtól.
- Hmm? – nézett fel rám, megnyalva ajkait.
- Én nyertem a játékot. – egy apró, diadalittas mosoly bujkált arcomon. Tudom, hogy nem hirdettünk hivatalosan nyertest, s hogy mindketten nyertünk valamilyen szinten, de jól esett kimondani. Kicsit tényleg megnövelte az önbizalmamat.

- Ezért csak dőlj hátra és élvezd. – hangos nevetés fakadt ki belőlem. Abban a pillanatban hihetetlen viccesnek találtam mondatát, pedig Ő teljesen komolyan gondolta. Kuncogva követtem utasítását, de ez a kuncogás hamar abbamaradt.

Pimasz pillantással rázta meg fejét és tért vissza ismét a nyakamra. Kezeivel lassan simított végig a hasamon, s nem sokkal később a bejárt útját ajkai is követték. Minden érintésében gyengédség volt, de a szemében mégis ott látszott a vágy.

Tekintve, hogy alig van rajtam valami, könnyű dolga van. Vállaiba kapaszkodva élveztem minden egyes pillanatot. Alhasamról áttért a melleimre, sürgetve kereste a melltartóm csatját. A ruhadarab eltűnése után mindkét kezével kebleimbe markolt, ami egy jóleső nyögést váltott ki belőlem. Erőssebben kezdtem szorítani a vállát. Miután hosszú, hosszú perceket időzött el, csodáló pillantással nézett végig a testemen. Éreztem, hogy valami változott benne. Máshogy néz rám.

- Imádlak. Minden porcikádat imádom. – suttogta, miközben kezeivel a hasamat simogatta.
- Szeretlek JuJu. – a mondat végét elharaptam, ugyanis Justin ismét nekem esett. Végigharapdálva a hasamat tért a bugyim szélére. Halkan fújtam ki lélegzetemet. Érintései heves reakciókat váltottak ki belőlem. Egyszerűen alig vártam, hogy a melltartómmal együtt ez a fehérnemű is eltűnjön valahol a szobában. Égető másodpercek alatt teljesült kívánságom. Justin ajkaimra tapadt, kezével pedig legféltettebb pontomon járt. Először becsukott szemmel, zihálva élveztem kényeztetését, minden egyes érintését, de aztán nem bírtam, s kis nyögésekkel adtam tudtára, mennyire élvezem. Vállába kapaszkodva, teljesen kimúlva akartam többet és többet. Már most rettentő fáradt voltam. Végigsimítottam barátom hátán, sietve az alsónadrágja széléhez. Kínzóan lassan kezdtem lehúzni róla, de megállított.
- Ne. Te nyertél. Ne tegyél semmit, majd én cselekszem. – csalódottan néztem rá, de ez a csalódottság abban a pillanatban elszállt, mikor Justin belém vezette ujjait. Hatalmas nyögés hagyta el a számat, vállát karmolva tartottam magam.

Eufórikus érzés kapott el. A levegő megdermedt körülöttünk, az idő megállt. Szinte szétrobbantam odalent. Hangosan ziháltam, de a rajtam támaszkodó fiút ez nem érdekelte, sőt, gyorsabb tempóra kapcsolt.
- Ez tetszik, ugye? – tette fel a kérdésnek szánt valamit, ami inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek. A francba is, rohadtul tetszik!
Nem válaszoltam, mindössze egy bólogatással jeleztem, hogy igen. Ujjaival egy fokkal gyorsabban kezdett mozogni bennem.
- Shh..anyuék lent vannak. – erőszakosan fúrta fejét nyakhajlatomba, ezáltal két helyen is kényeztetett. Alig bírtam ki, hogy ne sikítsak. Akárhányszor fogával érintette bőrömet, majd kiugrottam innen. Ha most nem vezérelne az, hogy Pattie és a kicsik lent vannak, már a szomszédok is hallanák a sikolyaimat. Megőrjít.
- Justin.. – nyögdécseltem. Kezeimmel belé kapaszkodva, összeszorított fogakkal fogtam vissza magam.
- A java még hátra van.

Egy pillanat alatt vége szakadt az őrjítő érzésnek odalent. Barátom felkelt, s elsétált a szemben lévő szekrényhez, majd kihúzta annak fiókját. Tudtam, mit keres. Mozdulatlanul vártam, hogy visszajöjjön. Egy kis csomaggal a kezében, ajkait nyalogatva ült le az ágyra. Hirtelen kaptam ki a kezéből a lila kis csomagot, s fogaimmal téptem szét. Mélyen néztem szemeibe, és nem tudtam nem észrevenni az elégedett mosolyát.
- Most én jövök. – lassan simítottam végig alsónadrágja dudorodó részén. Halk nyögéssel jelezte, mennyire tetszik neki.
Kezemből kitépte a gumiból készült védőeszközt. Ismét én kerültem alá, így első sorból figyeltem, ahogy leveszi boxerét és felhúzza.
Egy másodpercet sem kellett várnom, de máris éreztem. Kellett egy kis idő, amíg a fájdalom élvezetté vezetett át. Zihálva karmolásztam a hátát, ahogy egyre gyorsabb tempóra kapcsolt.-

- Chanel.. – nyögött egy hatalmasat. Tempója észveszejtően gyors volt, alig bírtam ésszel és erővel. Egyik kezemmel a hátába kapaszkodtam, másikkal a lepedőt fogtam. Hangos nyögéseink és zihálásunk töltötte be a szobát.

Egyszerűen úgy éreztem, itt a vég, s semmivel sem törődve sikítottam egy hatalmasat.
- Ezt a szomszédok is hallották nemhogy anyuék. – Justin homlokáról cseppekben csöpögött az izzadság. Egyetlen, utolsó lökéssel megadta magának a dicsőséget, és engem követően Ő is elért arra a pontra.
Fáradtan gördült le mellém. Az övszert összegyűrte, s eldobta valahova a szoba sarkába. Velem szembe fordult, szemei még mindig ugyanúgy csillogtak.
- Szeretlek Chanel. Sajnálom, ha egy seggfej bunkó vagyok néha, de szeretlek. – könnyes szemmel, fáradtan bújtam még szorosabban hozzá. Kis puszit lehelt a homlokomra, s védelmezően takart be mindkettőnket.
Levegővételem szabályossá vált, az agyam kezdett kikapcsolni. Mielőtt végleg elaludtam volna, átgondoltam pár dolgot.

Szeretem Őt. Nem a hírnevét, nem a pénzét, hanem Őt. Lehet, hogy néha tényleg bunkó, és fogalmam sincs, mit tesz éppen, és miért, de annyira jó, hogy van nekem. Ő az, akivel mindent megoszthatok, aki előszedte az évek óta elnyomott, igazi énemet. Akárhányszor hozzámér, repülök. Akárhányszor rám néz, önkéntelenül is elmosolyodok. Nem tudom elképzelni az életemet nélküle. Napról-napra jobban szeretem, és jelenleg azt érzem, hogy sosem szeretném elengedni. Soha.

29. fejezet - Akkor játszunk!

Sziasztok, drága olvasóim!

Tudom, nincs mentség, miért nem válaszoltam a kommentekre, de esküszöm, egyre kevesebb időm van. Itt szeretném mindenkinek megköszönni a támogatást és hogy érdeklődtök az irományaim után, mert rettentő sokat jelent! és hogy kicsit megnyugtassam a kedélyeket, nem fejezem be a blogot, eszembe sem jutott. Itt vagyok és itt is leszek, nektek, mert ti is itt vagytok nekem. Holnap lesz új fejezet a másik blogomon is, amit most fejeztem be, ezzel együtt. Alig volt időm és próbáltam izgalmas fejezetet hozni, de ha nem is sikerült, remélem, a hosszúsága pótolja. Két szemszög, kis váltásokkal. A novellával haladok, a következő, harmincadik résznek pedig egy kis meglepetést tervezek, ezért semmit sem szándékozok kiadni róla. Annyit elárulok, hogy nem várt dolgok történnek majd. Az meg, hogy mik azok a nem várt dolgok, majd kiderül. Nos, akkor kellemes hétvégét kívánok mindenkinek, nekem sűrű lesz, mert két témazáróra is tanulnom kell, utolsó napon írjuk mind a kettőt. Hú, mennyire szeretem én az iskolát. Remélem azért nektek jobb hétvégétek lesz!

 Love, Diana

Give Me Everything
Tonight

Chanel Parks

- Tudni akarod kiről szólnak azok a kibaszott dalok?
Sosem láttam ilyen mérgesnek. Ahogy erőszakosan közel húzott magához és szorította a kezemet, kénytelen voltam a szemébe nézni. Csillogó, barna tekintete most más volt. Elborult. Nem értem, miért akadt ki ennyire. Gondolom, hogy van jelentősége azoknak a daloknak, ha ennyire keményen érintette ez a kérdés.
Ahogy a másodpercek pörögtek, a feszültség szinte tapintható volt köztünk. A félelem és a kíváncsiság keveredett bennem. Áhítva vártam, hogy végre megtudjam, kiről szólnak a dalok. Továbbra sem tudtam, miért van ennek számomra jelentősége, de érdekelt.

- Akkor kezdjük. Melyikre vagy kíváncsi? – hangja mérgesen csengett, de már elengedte kezeimet. Alkarom helyett most a derekamnál fogva húzott közel magához.

- Fall. – leheltem halkan a dal címét.
- A Fall-t két éve írtam. Emlékszel, amikor Karácsonykor folyton írtam? – lehajtott fejjel kezdtem gondolkodóba. Álljunk meg egy percre.

Két éve Karácsonykor mutatta be Selena nekünk Justint. De akkor Justin azt mondta, nem Selena a legjobb barátja. Ezt totál nem értem.

- Emlékszem, csak nem értem. – erőszakosan kapta fel a fejem államnál fogva.
- Hagyjuk. Love Me Like You Do. Két éve. Most már emlékszel? Hisz pont te mondtad, hogy folyton olyan..hogy is fogalmaztál? Milyen pillantásom volt? – hangja élesen cseng a halál csendben. Egyre jobban és jobban félek tőle.
- Olyan ’most megduglak’ pillantásod volt. – ekkor esett le. Ilyen nincs! – Te, - kezdtem dadogni – te rólam írtad azt a dalt? Justin, az a szexről szól. – hadartam. Oké, ezt tényleg nem tudom elhinni. Bevallotta, hogy ilyen szándékai voltak velem, de azt nem hittem volna, hogy ennyire is komolyan vette őket.
- Ott a pont. – húzott magához még közelebb.

Igazából, ha jobban belegondolunk kihasználható a helyzet. Justin bunkó volt velem az elmúlt két napban, amiért mindössze csak egy ’bocsi’-t kaptam. Elég nekem ez? Nem veszem a szívemre nagyon a dolgokat, de az különösen bántott, hogy olyannak titulált, mint amilyen Selena volt. Mert ezzel konkrétan a képembe vágta, hogy azt gondolja rólam, egy pénzéhes, hírnévhajhász ribanc vagyok. Pedig nem. Képtelen lennék ilyet tenni vele, mikor ismerem, tudom milyen.
Érdekes gondolkodásmódomhoz híven nem találtam más megoldást, minthogy megleckéztessem Őt. Ezt egy játék közben képzeltem el. Tudtam, hogy Justin odavan a versenyekért és utál veszíteni, márpedig én mindent el fogok követni, hogy ezt a csatát én nyerjem.

Fejemben az értetlenséggel, továbbra is kíváncsian a dalok iránt léptem egy lépéssel hátrébb. Szinte kitéptem magam kezei közül.

- Játszunk. – érdekesen hangzott a helyzethez abszolút nem illő szó. Ezt hívják úgy, hogy abszurd helyzet. Lehetetlen, de mégis lehetséges.
Barátom szeme felcsillant a szó hallatán. Na, itt a versenyszelleme!
- Lehet, hogy hülyének fogsz nézni – nem lehet, biztos, hogy annak fog nézni, de ez életem ötlete -, de van egy ötletem. – húztam az időt, mert a kétes érzések bennem nem hagytak nyugodni. Egy részem azt kiabálta, leckéztessem meg, a másik pedig pont hogy visszatartott. Az elsőre hallgattam. – Tuti, hogy ilyen játék nem létezik még, szóval figyelj. Egy nap, azaz mindössze holnap teljesen legális akár meztelenül is mászkálni a lakásban. – láttam rajta, hogy nem érti, ezért próbáltam tovább magyarázni. – Amelyikünk előbb nekimegy a másiknak, az veszít. Aki tovább bírja, az nyer.

Ismét csend támadt. Kényelmetlenül éreztem magam, s idiótának, amiért ekkora baromságot mondtam. Hogy tudtam ilyet kitalálni?
Annyira kínosan éreztem magam, hogy lassan hátrálni kezdtem. Mielőtt megfordulhattam és az ajtó felé futhattam volna, Jus elkapta a kezem. Meglepődöttségemben nem tudtam mást tenni, mint bámulni rá. Kezeit pólóm alá csúsztatta, mélyen a szemembe nézett.

- Akkor játszunk! – egy pillanatra húzta fel pólómat, de azonnal le is engedte. Diadalittasan ment el mellettem, és mielőtt véglegesen is kilépett volna a szobából, hátrafordult és rám villantotta a macsó mosolyát.

Fejemet megrázva ültem le a franciaágyra. Sok dolog kavargott a fejemben. Kellett egy terv, ami biztos győzelemre visz. Plusz ott motoszkált még ez a dalos kérdés is, amelyet hajnali három körül elvetettem, mert olyan szinten fáradt voltam, hogy erőm sem volt ezen gondolkodni. Párszor felültem, elmerengve azon, hogy is vigyem véghez az egyetlen normális tervem.

Be kell jutnom a közös hálószobánkba. Mivel Jazzy és Jaxo ott alszanak, és mert későn feküdtek le, kora reggel találtam ezt a legjobbnak.

A lehető legnagyobb csendben, egy pisszenés nélkül lopóztam be. Hihetetlen aranyosak voltak, ahogy aludtak. A fehérneműs szekrény felé vettem az irányt, és mintha egy szellem lennék, olyan lassan és gyengéden húztam ki. Belemarkoltam a nagy kupacba, és minden fehérneműt, amit értem kivettem onnan. Ugyanilyen lassan lopóztam ki. A folyosón szaporábbra vettem a lépteimet, nehogy a végén még Justin előtt bukjak le. Vajon Ő is ilyen hülye, hogy erre a játékra készül? Kétlem!

Justin Bieber

Rettentően tetszett Chanel játéka. Sosem ilyennek ismertem, sosem szeretett úgymond szexuális játékokat játszani. De láttam a szemében valamit, ami még jobban felspannolt. Tényleg látom és érzem, hogy célja van a játékkal, csak azt nem tudom, mi.

Nyugodtan aludtam, hisz többnyire ismertem barátnőm gyenge pontjait. Reggel korán fent voltam, gondolkoztam, és miközben a tükör előtt próbáltam összekócolni a hajam, azt vizsgáltam, vegyek-e pólót vagy ne. A mosdó mellé volt készítve egy fehér felső, de aztán a játék hevében úgy döntöttem, nem veszem fel. Könnyed mozdulattal szabtam bele az anyagba, mindezt mosolyogva nyugtáztam. A hajam remekül állt, tudtam, Chan imádja, ha ilyen.

Rettentő kíváncsi vagyok, Ő mit eszel ki, mert egyikőnk sem szeretné elveszteni a játékot. Bár nyereményről egyelőre nem tudok, de utálok veszíteni.

Az óra kilencet mutatott. Jazzy és Jaxo hangját is hallottam már kintről. Összeszedtem magam, utolsó pillantást vetve a tükörre és elindultam.
A hangok a konyhából jöttek, ezért oda vettem az irányt. Anyu épp valamin ügyködött, Jazzy és Chanel egymást kenték össze lekvárral, Jaxo pedig a cumisüvegét szívogatta. Ha most kéne fogalmaznom, mit érzek, azt mondanám, minden tökéletes. Anyu és a gyerekek is kedvelik Chanelt, és ez jó, hisz Ők a legfontosabb emberek az életemben. Nélkülük nem léteznék. Jazzy és Chan pedig olyanok, mint két óvodás – Jazmyn alapból is az. Furcsa látni a különbséget a tegnap esti Chan között és a ma reggeli között. Tegnap este egy totál gátlástalan lány volt, ma meg úgy játszik a testvéremmel, mint egy óvodás. Ezért imádom: sosem tudom, mit akar és mit fog tenni. Mégis ismerem.

- Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva. Anya egy pillanatra kapta fel a pillantását és viszonozta köszönésemet. A két kis szöszinek egy puszit adtam a homlokára, Chanelt pedig hátulról öleltem át. Senki sem fordított különösebb figyelmet félmeztelen testemre, kivéve Őt. Egy-null ide.
- Anya, elszakadt a pólóm. – elválva barátnőmtől anyának kezdem mutogatni a fehér pólót.
- Vegyél másikat. Van elég, nem? – hát köszönöm, nem erre vártam, de igazán köszönöm! Ahogy anya mondta, úgy tettem és indultam el a lépcső fele. Miközben megtettem ezt a távolságot, nem telt el olyan pillanat, mikor nem éreztem magamon Chan győztes mosolyát.
A játéknak még nincs vége!

Chanel Parks

Délutánom nagy részét Justin agyának húzásával töltöttem – de persze én is kaptam. Ha nem tudnám, mi folyik itt, azt hinném, bolond, hogy egész nap félmeztelenül mászkál a lakásban. Ahogy telt a nap, megszoktam a látványt. A csapást, amellyel nyerhetek, estére tartogatom.

Vacsora után a kicsik elmentek Pattie-vel fürdeni, Justin pedig eltűnt. Én felsiettem a hálószobába, megkeresve a legkisebb rövidnadrágomat és az egyik ujjatlanomat. Kezdettől fogva tudom, hogy a hátsó felem gyenge pont számára, és ezt ki is használtam a nap folyamán. Ha ezerszer nem, akkor egyszer sem kaptam rajta, ahogy stíröl, de ez csak izgalmasabbá tette a játékot. Tényleg, a szó szoros értelmében rövid volt a nadrág és az ujjatlan is, ami fél hasamat nem takarta.

Élveztem ezt a játékot. És a legjobb, hogy sikerült az egészet úgy játszanunk, hogy ez senkit se zavarjon.
Fáradtan battyogtam le a nappaliba, ahol a gyerekek az ágyon fekve pihentek és nézték a mesét. Pattie alig bírta nyitva tartani a szemét a fotelben. Három takaró volt legalább rajta.
Tekintetemmel természetesen Justint kezdtem keresni, akit meg is találtam a nappali másik felében, egy matracon ülve, alsónadrágban. Pont olyan helyzetben volt a matrac, hogy Ő onnan látott mindent, viszont aki a kanapén vagy éppen a fotelben ült, az semmit sem vett észre.

Nagy sóhajjal huppantam le mellé. Alsó ajkait megnyalva nézett végi rajtam. Ilyenkor mindig jóleső érzés fogott el, mert habár ez egy játék volt, azért jó volt tisztában lenni vele, hogy Justinnak tetszem. Én megtanultam elrejteni az érzéseimet, pedig nekem sem volt közömbös, így egy boxerben.

- Hogy vagy, drága Chanel? – nézett rám teljesen komolyan.
- Jól, köszönöm. – csak az Ő kedvéért pillantgattam rá látványosan. El kell hitetnem, hogy nyert és akkor jön a végső lövés, tőlem. – Még mindig nem tudom, kiről szólnak a dalaid. – próbáltam terelni a témát, s ezzel is az Ő agyát húzni. Sikerült, hisz vágott egy nem tetsző fintort, de ezzel párhuzamosan kezeit is becsúsztatta pólóm alá.
- Ez nem is fontos.
- Rendben. – sóhajtottam ismét nagyot. – Édesek a tesóid. – akaratlanul is elmosolyodtam, miközben a két kicsire néztem, akik a hatalmas kanapén pihentek.
- Én édesebb vagyok nem? – zavaróan közel hajolt hozzám, ajkai súrolták az én ajkaimat. Nyelvét végighúzta rajtuk. Gondolom azt várta, meg fogom csókolni, de nem így lett. Pedig szinte már betegesen vágytam rá, de nem hagyhattam, hogy ezt a csatát Ő nyerje.
- Nem. – vágtam rá. – Meleg van. – tudtam, hogy az idegei szélén táncolok. Jelen pillanatban az sem érdekelt, hogy Pattie és a kicsik is itt vannak, bár azért vetettem rájuk egy pillantást. Könnyű mozdulattal kaptam le a pólómat.
Újabb és újabb taktikák jutottak eszembe. Hirtelen megfontolásból eldobtam a telefonom, pont úgy, hogy át kelljen másznom Bieberen, hogy elérjem. Így hát lassan hajoltam át rajta, és mikor vissza akartam kerülni előző helyzetemhez, kezemmel ’véletlenül’ hozzáértem büszkeségéhez. Kis nyögés hagyta el a száját. Próbáltam tartani magam.
- Én alszok. – teljesen összezavarodtam a sok ötlettől, mely a fejemben keringett. Levettem a rövidnadrágomat is, s eldobtam a szoba másik felébe. Lefeküdtem a matracra, becsuktam a szemem és vártam. Vártam..
- Chanel.. – súgta valaki a fülembe. – Nincs kedved felmenni?

28. fejezet - .."kiről írtad a dalokat?"..

Sziasztok, drága olvasóim!

Extra, az előzőnél is hosszabb részt hoztam most nektek, telis-tele Taylor Swift dalokkal. Nem szeretem magát Taylor-t, de mostanában nagyon sokszor hallgatom a dalait. Tegnap délután tudtam csak folytatni a fejezetet, de kivételesen meg vagyok vele elégedve. Ó, fejléc! Sok rendelést megcsináltam tegnap, ma fejezem be őket és el is küldtem mindenkinek. Köszönöm, hogy ilyen türelmesek vagytok, hogy kivárjátok mire egy hétig megcsinálom őket! Sajnálom, de nincs sok időm hétköznap, ezért maradnak ezek hétvégére. Nos, akkor kellemes olvasást kívánok, sok-sok jó jegyet a hétre és ami a legfontosabb: sikerüljön túlélni a sulit. Ha esetleg valaki szeretne még olvasni valamit tőlem, akkor annak ott a másik blogom is, amire szintén került új rész. A novellával haladok, vannak ötleteim. Nem tudom, mire lesz kész, de tavaszi szünetben igyekszem végezni vele, de tervezem megnézni a Spring Breakers-t is. Ennyi lettem volna mára, adios!

 Love, Diana

22

Hatalmas méretű félelmem fele elillant mikor Pattie mosolyogva állt az ajtóban, kezében a kis szöszi Jaxonnal, mellette pedig a kis Jazmyn-nel. Justin nagy családi ölelést adott tesóinak és anyukájának. Én következtem a sorban, marha viselkedésemhez híven pedig szótlanul álltam előttük. Komolyan, vagy azt hiszik, hogy fogyatékos vagyok, vagy szimplán őrült. Összeszedve minden energiám, s magamra erőltetve egy őszinte mosolyt törtem meg a csendet.

- Üdvözlöm! – néztem szégyenlősen Pattie felé. – Chanel vagyok. – az arcom valószínűleg tűzpiros volt, mert Justin és a tesói is nevettek rajtam.
- Ugyan, tegeződjünk! – intett látványosan Pattie, majd ölelésre invitált. – Bemegyek és kipakolok, ti maradjatok csak itt! – sajnálatomra Justin is követte édesanyját, így egyedül maradtam a két kis lurkóval. Szeretem a gyerekeket, de most olyan szinten be vagyok tojva, hogy állítom, Ők ketten értelmesebbek nálam.

Kedvesen hajoltam le hozzájuk, továbbra is mosolyogva.
- Sziasztok! Én Chanel vagyok, sokat hallottam már rólatok. – Jazmyn állt előttem, értelmes arccal figyelte minden mozdulatomat. A mosoly az Ő arcáról sem hiányozhatott. Mellette állt kisöccse Jaxon, aki idegesen turkált kezével a szájában, a nyála már a pólójára is kifolyt. Nevetve töröltem le az állát, amit Ő egy öleléssel nyugtázott. Lágyan simogattam meg a hátát. Egy szót sem szólt, csillogó szemekkel bámult rám. Pont olyan aranyos, mint a bátyja.

Jaxo-t a talpraesett kis Jazzy követte, aki még jobban megszorongatott.
- Nagyon szép vagy. – mondta azon a kis aranyos hangján. Elpirultam.

- Köszönöm, de te szebb vagy! – mondatom hallatára kuncogni kezdett. – Gyertek, menjünk be a nappaliba. – egyik lurkó az egyik kezem, a másik a másikat fogta meg, és ballagtunk be a nappaliba. A gyerekek számára nem volt ismeretlen hely, otthonukként foglaltak helyet a kanapén és kezdtek el játszani.

Törökülésben, a földön ülve figyeltem őket, míg Justin és édesanyja meg nem jelent. Pattie magához invitálta a gyerekeket. Ahhoz képest, hogy nem Ő az édesanyjuk, igazán jól bánik velük. Édesek.

Feltápászkodtam a szőnyegről és odasétáltam Justinhoz, aki szorosan átölelt.
- Gyerekek, menjetek el játszani, mi beszélgetünk most. – egyszer is elég volt mondani, a két kis szöszi máris futott ide-oda a házban, amerre csak láttak.
Én és Jus a kanapén foglaltunk helyet, Pattie pedig a nagy bőrfotelbe ült, ami szemben volt. Mosollyal nyugtázta minden mozdulatunkat.

- Annyira aranyosak vagytok együtt. Örülök, hogy Justin végre talált valakit magának. – csillogó szemmel néztem barátomra. – Látszik, hogy igaz szerelem a tiétek. Chanel, mesélsz egy kicsit magadról? Már szinte mindent hallottam Jus-tól, de azért kíváncsi vagyok. Tényleg Selena barátnője vagy?

A kérdés hallatára megdermedek. Az elejétől kezdve érdekelt, hogy s miként zajlottak a dolgok a Jelena páros körül. Állítják, hogy nem szerették egymást, de ebben néha kételkedem. Pattie nézőpontja is igazán érdekelne. Utálok versenyezni, próbálom nem úgy felfogni a dolgot, mintha Selenával vetélkednék – pedig azt teszem. Itt ülök barátom édesanyja előtt, aki egy évvel ezelőtt talán még a gyönyörű, híres, tehetséges Selenát látta a jövőben fia párjaként. S itt vagyok én, a kis egyszerű, mindennapi iskolás lány, aki az aktív ellenálláson kívül semmiben sem tehetséges.
Nem szeretnék csalódást okozni sem Pattie-nek, sem Justinnak. Minden mozdulatomra figyelek, minden szóra. Ahogy egyre haladtunk előre a beszélgetésben, a szívem annál gyorsabban kalapált. Most, ezután a kérdés után úgy érzem, kiugrik a mellkasomból. Sőt, már a torkomban jár. A vérem a fülemben lüktet. Bámulatos, hogy átvág a szervezetem. Azt éreztem, menten kifolyik a vér a fülemből, s mintha alig hallottam is volna.

Kezemet tördelve próbáltam megnyugodni. Justin nyugtatóan szorította meg kézfejemet – ettől sem lettem jobban.
Percek teltek el a kérdés óta, erőt véve magamon aztán elhatároztam: válaszolok.

- Igen, Selena barátnője vagyok. – kezdtem bele halkan, félősen. – Volt egy kis nézeteltérés köztünk az utóbbi időkben, de nagyon jól megvagyunk most. Igazi jó barátnő, megbízom benne és Ő tipikusan az, aki mindent tud rólam. – mondanivalóm fele igaz volt. Megbízom Sel-ben, de ez helyzettől függ. Azért olyan titkokat nem fecsegnék ki neki, amikről tudom, nagyon személyesek. De ezen kívül bármit szívesen megosztok vele.

Nem tudom, miért fényezem Selenát. Talán így szeretnék bevágódni Pattie-nél, nem tudom, de ösztönösen jöttek a szavak.

- És te is amolyan texasi kis tehenészlány vagy?
- Nem mondanám. – próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt, de féltem.
- Az jó. Tudod, félek a tehenektől. – szavain akaratlanul is kuncognom kellett.
- Én is. Nagy a szájuk. – mondtam szégyenlősen, de mikor Pattie nevetni kezdett, kicsit feloldódtam.

Fénysebességgel termett mellettünk a két kis Bieber, s máris rávetették magukat a mostohabátyjukra. Én és Pattie elindultunk a konyhába főzni valamit nekik. Vagy szendvicset csinálni.

Egész jól telt a délután és a főzés, amiből inkább palacsintasütés lett. Pattie nagyon aranyos nő, igazán lazán beszélgettünk vele, és szerencsére úgy veszem észre, bír engem. A sütés után besegédkeztem a mosogatásban is, közben folytattuk tovább a nagy beszélgetést, amit elkezdtünk.

- Justin folyton rólad áradozik. – meglepődtem, hisz nem jött még szóba Justin a két órás beszélgetésünk alatt. Most hogy említette, elgondolkoztam, mit is csinálhat most az a három kisgyerek. Justin hiába lesz lassan tizenkilenc éves, akkor is néha olyan, mint egy ötéves, aki nem kap fagyit és ezért hisztizik.
- Tényleg? – szégyenlősen kérdeztem vissza, miközben egy csészét törölgettem.

- Igen. Mindig azt mondja, milyen szép vagy, milyen aranyos. Minden telefonbeszélgetésünk rólad szól. – ma legalább százszor elpirultam, s ismét. Annyira jól estek Pattie szavai.
- Ez aranyos. – nagy mosolygásba kezdtem. – Örülök, hogy megismertem Justint. Olyan jó, hogy az életem része.
- Aww. – szégyenlősen temettem arcom a kezeimbe. Pattie lerakta a tányért, amit épp mosogatott és egy nagy ölelést adott.

A további időben teljesen feloldódtam. Beszélgettünk és beszélgettünk, ki nem látva a témákból. A palacsintákat is felszolgáltuk, amiket hamar betermeltek a többiek. Jus felajánlotta, hogy mi ketten összeszedjük a tányérokat, addig Pattie nyugodtan tud kicsit foglalkozni a gyerekekkel.

- Lefárasztottak, mi? – tekintettel a kócos hajára, gondoltam egész délután egymást nyúzták.
- Aha. Hiányoztak. De, nem ezért akartalak elhívni. Kérdezni szeretnék valamit. – kíváncsian fordultam szembe vele, közben kezemre hagyatkozva rakosgattam a pultra a tányérokat. – Jazzy imádja Taylor Swift új dalát és szégyenlős volt megkérdezni, nem táncolnál-e vele. – aranyos kérés volt. Nevetni kezdtem. Hogy én táncolni? Jézusom! Azt nem akarja senki sem látni.

Mivel Jazzy annyira aranyos kislány volt, és mert imádtam a gyerekeket, félretettem a tudatot, hogy borzalmasan táncolok. A telefonomon épp rajta volt az I Knew You Were Trouble című dal, amit én is imádtam. Maximum hangerőre állítottam, és igyekeztem is ki a nappaliba.
A kislány arcát látni kellett volna. Szemei felragyogtak, egyszerre felpattant. Kézen fogtam és a nappali közepére húztam Őt. Össze-vissza ugráltunk, néha-néha megráztuk a hajunkat. Axl Rose is irigy lett volna ránk, ha ezt látja. Az utolsó refrént Jazzy és én is üvöltve énekeltük, illetve Ő gügyögte. Jaxo is bekapcsolódott hozzánk, körben állva táncoltunk. Három és fél perc volt, de erre mindennél jobban szükségem volt most.

Fáradtan feküdtem le a kanapéra, de nem sokat tudtam pihenni, mert Jazzy máris játszani akart. Babáztunk, fodrászosat játszottunk. Jaxo és Justin egymás hegyén-hátán voltak egész este, birkóztak. Pattie fél nyolc fele telefont kapott, aztán elment vacsorázni az egyik itt élő barátnőjével. Örömmel maradtunk a gyerekekkel. Órákig hallgattuk tovább Taylor Swift albumát, a másik kedvencünk a We Are Never Ever Getting Back Together lett. Lopva pillantottam az órára, ami kilencet mutatott.
Hirtelen eszembe jutott, hogy fél kilenckor kellett volna lefektetnünk a gyerkőcöket. Felkaptam Jazzy-t, majd Jaxo felé vettem az irányt. Justin értetlen pillantásokkal bámult rám mikor felkaptam öccsét, de aztán jeleztem neki, hogy le kéne fektetni őket.

Bieber ágyába raktuk a kicsiket, és meséltünk is nekik. A Hófehérke és a sárkány mesét mondtuk nekik, amin sírva nevettek. Szinte az összes ismert meséből tettünk bele részleteket, elég furcsa végkimenetele lett.
A fél nyolcas fekvésből, amelyből kilenc órás lett végül tíz órakor szabadultunk a szobából. Átbattyogtunk az egyik vendégeknek tartott hálószobába – oda, ahol délután is öltöztem.

Fáradtan dőltem le az ágyra, szinte ráugrottam. A fejemben összekavarodtak a dalok.

- All around the world, people want to be loved. – dúdoltam aztán énekeltem is. Justin meghallva saját dalát, mosolyogva huppant le mellém.

Foglalkoztatott valami, ami délután jutott eszembe. A Believe album szerelmes dalairól akartam tudni egy igen fontos részletet.

- Justin, kérdezhetek valamit? – nem is vártam tőle választ, hisz csukott szemmel feküdt már mellettem. Ő is olyannyira elfáradt, mint én. Örülök, hogy jól sikerült ez a nap. – Tudod, a Believe albumodon van pár szerelmes dal – a pár az enyhe kifejezés – szóval, arra akarok kilyukadni, hogy kiről írtad a dalokat?

Hülye vagyok, ezért is érdekel. Mit is foglalkozok vele? Nem mindegy? Nekem nem.

- Chanel, muszáj ezt taglalnunk? – szemei máris kinyíltak, hasáról pedig átfordult a hátára.
- Érdekelt, de bocsi. Csak nem hiszem el, hogy nem szeretted Selenát és mégis ennyi szerelmes dalt írtál róla. – megint abban a helyzetben vagyok, hogy ezt nem kellett volna mondanom.
- Selenával kölcsönösen kihasználtuk egymást. Miért izgat ez téged? Nem mindegy? – én is ezt kérdezem magamtól!
- Miért vagy már megint ekkora seggfej? Komolyan, néha annyira bunkó tudsz lenni. – mérgesen pattantam fel és mentem ki a szobából. Az ajtót halkan csuktam be, mert nem akartam, hogy a gyerekek felébredjenek, de ha Ők nem lettek volna itt, biztos hogy bevágom az ajtót.
Nem hiszem el, hogy megint megtörténik ez. Halkan osontam be az egyik fürdőszobába.

- Chanel várj! – halk suttogást hallottam a folyosón. Figyelmen kívül hagyva trappoltam tovább. Mikor valaki hátulról elkapott és visszaráncigált a szobába, a kelleténél is mérgesebb lettem. Azon voltam, hogy most azonnal levágok neki egy pofont.
- Tudni akarod kiről szólnak azok a kibaszott dalok?

27. fejezet - Féltelek!

Kellemes hétvégét, drágáim!

Nem tudom, mennyien olvasgattátok el az előző fejezethez fűzött kommentjeimet, de akik igen, azok tudják, hogy kicsit hosszabb részt sikerült írnom. Elképzeléseim voltak, és büszke vagyok magamra, amiért mindet megvalósítottam. Exra hosszú rész lett, amit nem bánok és remélem, ti sem! Szólni szeretnék pár szót a novelláról: ötször írtam már újra, de valahogy mindig újra kezdem. Az alapkoncepció ki van találva, de mivel a gondolatokra szeretnék építeni, kicsit nehéz sokat írni. Nektek, olvasóknak vannak esetleg ötleteitek? Mert gondoltam arra is, hogy amit ti írtok, azt is beleszőhetném valahogy és akkor új is lesz és a ti kedvetekre is tudok tenni. Ti mit szóltok ehhez? Apropó, aki szereti az írásaimat - van ilyen? - annak szeretettel ajánlom a másik blogomat is, amely a One Direction-nel foglalkozik. Nem tudom, hányszor említettem már, nézzétek el, csak páran kérdeztétek a linkjét, és ezért érzem szükségesnek, hogy kiírjam. A fejezethez Rihanna dalát csatoltam, kivételesen. Annyira szép ez a dal, és valamilyen szinten jellemezni fogja is majd Justin és Chanel kapcsolatát. Mellesleg ez ment, miközben írtam, így duplán sokat jelent. Köszönök nektek mindent, a díjakat, a cserekéréseket, el sem tudjátok képzelni, mennyit jelent! I love you guys so much! Szép hetet és jó jegyeket kívánok mindenkinek!

 Love, Diana

Stay

Néma csend. Ennyi volt körülöttem. A fejem zsongott, rosszul voltam és állítom, egy lépést nem tudtam volna most megtenni. Sírva borultam az asztalra. A többiek némán néztek. Alice egyszer-kétszer az ablakhoz lépett, de mikor visszajött, jelezte, ugyanaz a helyzet. Tulajdonképpen nem értem, miért ijeszt meg. Olyan erősnek mutatom magam, de ahogy az idő múlik, egyre több gyenge tulajdonságom kerül előtérbe. Kezdődött azzal, hogy beleszerettem Justinba – amit kicsit sem bánok -, érzelgős lettem, sokat sírok és kiakadok mindenen. Lehet, hogy jól jön ez a változás, hisz oly’ sokáig nyomtam el magamban mindent, hogy egyszer ki kell jönnie. Muszáj, mert ha nem, az csak nekem lesz rossz. Nem érzem magam erősnek többé. Visszakaptam a régi, érző Chanelt, és nem azt, aki egy álarc mögé rejt mindent, csakhogy könnyebb legyen.

- Chan, nyugi. – Alice gyengéden kezdte simogatni a hátamat. Jó szándéka ellenére egyáltalán nem nyugodtam meg.

Néha-néha vannak pillanatok, mikor az emberből kijönnek az érzések, majd megnyugszik, letörli a könnyeit és emelt fővel áll fel. Hasonló helyzetben voltam én is. Miután rendesen kisírtam magam, szaporán töröltem le a könnyeimet. Találkoztam Selena és Tom pillantásával, akik egyszer sem láttak még sírni, így eléggé meglepte őket. Igen, sokan nem láttak még sírni, de én is ember vagyok, én is szoktam, bármely hihetetlen is.
Műmosolyt erőltettem magamra, bár belül fájt, könnyebb volt így mutatnom magam.

- Édesek vagytok együtt. – mosolyogtam halványan Sel-re és Tom-ra, akik időközben szétváltak és egymás mellett foglaltak helyet. Az asztal alatt látszott, fogják a másik kezét.
Fura, de nem vagyok féltékeny. Annak kéne lennem? Örülök, hogy Selena ennyi idő után végre megtalálta a boldogságot, és tapasztalat, hogy Tom abszolút meg fogja Őt érteni és hercegnőként fogja kezelni. Ismerem, ezért is könnyű beleegyeznem ebbe: tudom, hogy Selena is egy érett, felnőtt, aranyszívű nő és Tom ugyanez, csak fiú változatban. Abszolút álompár.

Rabnak érzem magam. Egy kis lakásban ülök, telis-tele lányok hadával és őszintén szólva fogalmam sincs, mi lesz. Tekintve, hogy annak ellenére, siettem, már dél is elmúlt a nagy hangzavarban ez eltompult. Pattie, Jazzy és Jaxon ma érkeznek, ha jól tudom kettőre, így sietnem kéne. De jelen helyzetben kilátástalan vagyok. Ha itt ülök, akkor biztosan nem érek oda, ezzel pedig elásom magam Justin anyukája előtt. Ha kimegyek, széttépnek a rajongók. Melyik a jobb?

Reménytelenül pillantottam Alice-re. Falfehér arccal állt az ablak előtt, a reluxa egy-egy szabad kilátás engedő felületét bámulva. Amennyire erős, látszott, Őt is megviseli ez.
- Mi a helyzet? – ismét megtöröltem a szemem. Alapból optimista vagyok, de most elleptek a pesszimista érzések, gondolatok.
- Egyre több és több. Chanel, ha ma el akarsz jutni Justin-hoz, akkor ki kéne menned. – ismét csend támadt. Gondolkodóba ejtett. Nem mehetek ki, lehetetlen.
- Öngyilkosság lenne. – Selena hangjára kaptam fel a fejem, aki együtt érzően pillantott rám. Azt hittem, nem fog támogatni és mérges lesz, de minden bizonnyal Ő boldog, Jus nélkül is. – Ismerem ezt a helyzetet, velem is megesett már párszor. – valahogy minden alkalommal emlékeztet rá, hogy járt Justinnal. Mintha a képembe üvöltené hogy „Hé, én voltam vele két évig és nem te! Te egy senki vagy!” – vagy csak én érzem így?
- Selly – ha ezt nem Tom mondja el sem hiszem. Ha jól tudom, akármennyire is édes srác, ezek a bugyuta becézgetések távol állnak tőle. Persze, ha téged szólítanak így az édes, de ha mások teszik ezt, garantált a hányás. -, nekem van egy ötletem. Nem tudod esetleg felhívni a testőreidet? Fura ötlet tudom, de csak ők menekíthetnék ki innen Chanelt. – kétszer nem kellett mondani, Selena egyszerre tárcsázta a hordóhasú emberkéét.
- Tíz perc és itt lesznek. – fújt látványosan nagyot.

Tulajdonképpen nem értem, miért kedves velem. Justin nélkül annyira aranyos és boldog. Nem voltam ellene a kapcsolatuknak – csak egy kicsit -, de sokkal kiegyensúlyozottabb Tom oldalán.

Fáradtan borultam vissza az asztalra. Mikor Selena telefonja csörgött, vettem az adást és máris az előszoba felé vettem az irányt, ahol felkaptam a cipőmet, a nyakam köré tekertem a sálamat. Alice, Tom és Sel is egyaránt mellém özönlenek, és egytől-egyig öleléssel búcsúztattak.

- A sálat tedd az arcod elé. Nem baj, hogy nincsenek fotósok, sokkal jobb, ha nem látják, mennyire kiakadtál, mert szétszed a média. – hatalmas öleléssel nyugtáztam Sel tanácsait. – Sok sikert!

A hatalmas hasú – esküszöm, kétszer akkora hasa van, mint volt még tavaly – Andrew-al indultam az épület földszintje felé. Útközben Ő is tanácsokkal látott el és megígérte, mellettem lesz a nagy lánycsapat hadában.

Az épület üvegajtaja előtt megállva láttam, mennyien vannak és kicsit bepánikoltam. Ahogy pár perccel ezelőtt tanácsként kaptam, arcomat a sálamba nyomtam és Andrew kezét fogva araszoltam ki az épületből. Útközben több testőr is mellém jött, rengeteg lány kérdezett és kiabált be csúnya dolgokat. Az autóban hitetlenkedve bámultam ki. Ennyi Belieber lenne? És ennyit számít nekik, hogy Justin kivel van? Őrület! Ahogyan az is, hogy ha időben odaérünk, egy órám lesz átöltözni és megbeszélni barátommal a dolgokat. Mert ezt muszáj lesz megbeszélnünk.

Ha ezerszer nem, akkor egyszer sem köszöntem meg a testőr-seregnek a felvigyázást. Justin háza előtt már megkönnyebbült voltam. Megviselve, fáradtan csuktam be magam mögött a bejárati ajtót, de mire megfordultam, máris barátom ölelésében voltam, aki úgy szorított, mintha egy éve mentem volna el.

- Jól vagy? – suttogta.
- Igen, már amennyire jól lehetek.
- Csinálok neked valamit. Süssek rántottát? – köztudott volt, hogy velem egyetemben Ő sem egy szakács-tanonc.
- Kihagynám, de köszi. – hatalmas erővel huppantam le a puha kanapéra és terpeszkedtem szét. Az ágy süppedése jelezte, valaki helyet foglalt mellettem.
- Én ezt nem akartam. Bocsáss meg. – hangja és arca is lágyságot sugall.
- Nem haragszom. –mosolygok, őszintén. – De azért neked is vannak őrült rajongóid! – a poénnak szánt mondat kicsit máshogy sikeredett és gúnyos hangsúly kerekedett ki belőle. Reméltem, ebből nem lesz gond, mert igazán nem úgy értettem és nem akartam veszekedni.
- Ja, hát egy ilyen példaképpel. Ha ennyire őrültnek gondolsz, miért nem mész el? – aranyos, kedves viselkedése egyik pillanatról a másikra fordult önteltté, flegmává. Annyira nem értem, ilyenkor mi a baja. Rosszul intézett mondat volt, ennyi!
- Ne légy már ilyen! – emeltem fel a hangomat. – Justin, eszemben sem volt megbántani, de ha ennyire szeretnéd, hogy elmenjek, akkor mehetek is. De abba nem gondolsz bele, mennyi gond nehezedik rám? Utálom a tömeget, nyugodtan hazamegyek és több ezer lány áll az utcán. Szerinted ez nekem nem ijesztő? Én erre nem vágyom. Szeretlek, téged és nem a hírnevedet. Veled akarok lenni, de elegem van, hogy folyton flegma vagy. – mérgesen pattantam fel. Fáradtságom egy pillanat alatt eltűnt.
- Mond ezt annak, aki el is hiszi! Mindenki a hírnevemet akarja, te is. Azt hittem, más vagy, de ugyanolyan gonosz és számító vagy mint Selena.

Ennél a mondatnál törött el a mécses. Ahogy tudtam, olyan gyorsan szaladtam fel az egyik hálószobába. Becsaptam magam mögött az ajtót és sírva borultam az ágyra. Azt hittem, Justin megért majd, hisz kedves volt és figyelmes, erre egyből rám fogja, hogy a hírnevéért vagyok vele. Ez fáj a legjobban. Miért nem hiszi el, hogy valaki szeretheti Őt magát és nem a pénzét? Mert én nem a híres Justin Bieber-be szerettem bele, hanem az egyszerű, őrült kis srácba, aki minden percben feldobja a napomat.
Zokogva fordultam át a hasamról a hátamra és állítottam be a telefonomon Conor Maynard Don’t You Worry Child feldolgozását. Imádtam ezt a dalt, reményt adott. Minden rendben lesz, ezt sugallta.
Az órára pillantva úgy döntöttem, felkelek, hisz hamarosan – fél óra múlva – érkezik Pattie a gyerekekkel, és Ő az utolsó, akit cserben szeretnék hagyni. A telefonommal a kezemben mentem a szoba fürdőjébe. Lemostam az arcomról az elkenődött sminket, kifésültem a hajam. Halkan lopakodtam át abban a szobába, ahol az én ruháim voltak és a kezemben az öltözékkel, amit felvenni terveztem sasszéztam vissza. Útközben nem tudtam elkerülni, hogy lenézzek. A lépcső korlátjára támaszkodva figyeltem barátomat, aki minden bizonnyal nem látott engem. Fejét kezeibe temetve ült a kanapén és sírt. Legszívesebben megöleltem volna, de miután az én könnyeim is megjelentek, futva mentem vissza a hálóba.
Párszor megmostam még az arcom, és máris elviselhetőbben néztem ki. Fogalmam sem volt, mit vegyek fel és a nagy lopakodás miatt csak a kedvenc fekete farmerem, egy szíves pulóver és egy sál akadt a kezembe. A sálat levágtam a fürdőszobába és a szekrényekben kutattam ékszerek után. Egy karkötő volt a zsebemben, azt feltettem, de mindössze ennyit találtam.

Borzalmasan nézek ki, tudom. A hajam hiába fésülöm ki, hullámos, a pulcsi szerintem eléggé érdekes hatást kelt, a Toms cipőmben pedig úgy csoszogtam, mint valami pingvin.
A csengőszóra keltem fel ismét az ágyról. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne sírjak, de a tudat, hogy Justin miket mondott, összetört. Érzékenyen érint, főleg, hogy semmi alapja sincs. Szeretem Őt.

Hidegen baktattam le a lépcsőn. Justin bociszemekkel tekintett fel rám és mintha egy halvány mosoly is bujkált volna a szája szélén – ez a mosoly le is fagyott, mikor érdektelenül elsétáltam mellette. Az ajtó felé igyekeztem, várva rá. Kicsit félek ettől a találkozástól, de remélem, minden rendben lesz.

- Sajnálom. – megtorpantam. A könyökömig húztam a fel a pulcsim ujját, így kicsit kényelmesebb volt. Arckifejezése minden pénzt megért. Annyira édes volt, de nem akartam megadni magam neki. Fájt.
- Nem kéne kinyitnod végre? Vagy meg akarod váratni anyukádat? – hidegen néztem a szemébe.
- Chanel, szeretlek. Kérlek, ne haragudj. Nem akarom, hogy neked rossz legyen és annyira kiborultam. Féltelek. – közelebb lépett. Pár milliméter választotta el arcunkat, de ahelyett hogy megcsókoltam volna, inkább megöleltem. Sokkal jobban esett védelmező karjaiban lenni.
- Nem akarod most már beengedni anyukádat, mert a végén még elmegy! – nevettem.
- De persze. Hát akkor, sok szerencsét nekünk. – kulcsolta össze ujjainkat és nyitotta ki az ajtót Pattie-nek.

26. fejezet - A baj nem jár egyedül

Good day, sweeties!

Meglepetés! Nem tudom, ezt most miért mondtam, de úgy éreztem, muszáj leírnom ezt a szót. Kezdeném azzal, hogy új rész van a másik blogomon, aki még nem olvasta, annak megemlítem. Önreklámozás, végülis, jogos nem? Hamar végeztem ezzel a fejezettel, jó sok elképzelésem volt, de ez lett a végleges. Ahogy már az előző fejezet elején is említettem, elkezdtem a novellát, de az az igazság, hogy nem nagyon haladok vele. Megrekedtem, így lehet, hogy az eredeti ötlet megtartásával hozzácsapok még valamit, mert annyi ötletem van, csak nem tudom, hogy is írjam és miféle képen. Nem akarlak titeket ezzel terhelni, gondolom ez érdekel titeket utoljára, így abba is hagytam. A fejezetben szerintem van egy olyan fordulat-féleség, amire nem sokan számítottatok, ezért is volt jó írni, közben arra gondoltam, mennyire - legalábbis remélem - meg fog lepni titeket. Hát, sikerült? Szívesen várom a visszajelzéseket, bármely formában! Jó olvasást és sok-sok kitartást nektek a sulihoz! Apropó, a rendelések nagy részét csak hétvégén tudom megcsinálni, bocsánat mindenkitől!

 Love, Diana

Könnyedén fordultam a másik oldalamra a pihe-puha takaró világában. Orrom nekiütközött Justin arcának. Azonnal feleszméltem és az említett érzékszervemhez kaptam, remélve, Őt nem sikerült felkeltenem. Továbbra is reménykedve ültem fel, szorosan magam köré terítve a takarót. Szabad kezemet azonnal visszarántotta valami, így szinte lehuppantam a párnára.

- Máshogy is felkelthettél volna, nem feltétlenül kell arcba vágni. – ajkait lebiggyesztette, így érzékeltetve, mennyire fájt neki. Ismerem ezt a nézését, csak megjátssza. De hát olyan aranyos, ki tudna neki ellenállni?
- Bocsánat. – simítottam végig ott, ahol az előbb véletlenül megütöttem. – Álmos vagyok. – ásítottam látványosan, majd becsuktam a szemem. Pár másodpercig élvezhettem ki a helyzetet, hisz máris szólni kezdett a telefonom. A csengőhang, amit annyira szerettem, máris a legrosszabb dallá változott a világon. Idegesen túrtam a hajamba és meg sem nézve, ki keres vettem fel a telefont.

- Haló? – szóltam bele álmosan. Fejemet visszahelyeztem a párnára és élveztem, ahogy barátom a hátamat simogatja.
- Chanel! Mégis hol vagy? – félálomban alig tudatosult bennem, ki az.
- Alszok. – jelentettem ki egyszerűen.
- Itt várunk rád fél órája! Alice azt mondta, nem tudja hol vagy, én pedig szeretném tudni, merre jársz. – szemeim egyszerre felnyitódtak, rájőve, ki is van a vonal másik végén. Selena hangja mérgesen csengett, de mégis volt egyfajta izgalom is benne. Teljesen kiment a fejemből, hogy szeretett volna valamit tegnap mondani. Gondolom azt várta, otthon leszek, ezért is mérges most.
- Figyelj, - alig tudtam összeszedni a gondolataimat. – Mindjárt ott leszek, oké? Várjatok még egy fél órát, sietek, ígérem! – kuncogva ejtettem ki az utolsó szót, mivel Justin elhatározta, meg fog csikizni. Utáltam, ha valaki csiklandozott, főleg hogy nem szabadna nagyon elnevetnem magam, mert ami kettőnk között volt, az nem derülhet ki.
- Örülök, hogy jól érzed magad, de siess! – azzal Selena véget vetett a hívásnak, legnagyobb örömömre.

Két lehetőség: hazamegyek, és mintha mi sem történt volna, meghallgatom, mit szeretne Selena mondani. Vagy, rákérdez hol voltam, én kitalálok egy idióta hazugságot és kiderül, mi is történt az éjjel. Pedig jó, hogy senki sem látta, mit műveltünk mi itt ketten. Alapvetően elég gátlásos vagyok, bár a nagy pofám nem ezt mutatja, de ez különleges volt. Teljesen elengedtem magam, és tényleg tipikusan úgy éreztem, a világon nincs rajtunk kívül senki. És most is szentül hiszem, hogy azokban a pillanatokban tényleg megállt a világ körülöttünk.

Eltakarva a testemet botorkáltam ki a fürdőszobába, útközben összeszedve minden ruhámat. Gyors zuhanyzásnak indult, amiből aztán ismét hosszú elmélkedés lett. Fáradtan, karikás szemmel léptem ki a tusolóból, amivel szemben egy hatalmas tükör volt. Miután megtörölköztem, magamra kaptam az összes tegnapi ruhát. Ujjaimmal gyengéden tettem rendet összekuszált tincseim között, majd miután az arcomat is megmostam még egyszer, a szoba felé vettem az irányt.
Barátom szétterpeszkedve aludta az igazak álmát. Kis puszit leheltem arcára, aztán indultam is.
Mivel a semminél is kevesebb kedvem volt – nálam gyakori állapot az ilyen – bájologni Selenának, lassan ballagva, keresztül Los Angeles éledő utcáin nézelődtem. Néhol még égtek a lámpák, s volt olyan árus, aki ki is nyitott, tekintettel a város sűrű forgalmára. Meglepően kevés turista lézengett, és az én amúgy nagyon lassú tempóm is viszonylag hamar hazavitt.

Tétovázva nyitottam be a kis lakásba, ahol Alice társaságában laktam. Amit egyszerre kiszúrtam az a reluxán beáramló napfény volt, ami az utóbbi hetekben igen ritka volt errefelé. Los Angelesben nem hidegek a telek, de mintha valami átrendezte volna az időjárást. Csípős hideg volt, és előfordult, hogy napokig nem jött elő az a jól ismert napfény. Ezért is örülök, hogy végre egy kis világosság is lopózott a szürke hétköznapokba.

A következő, amit kiszúrok Alice szőke buksija. Mindig vidám pillantása most együtt érző. Fejével hátrabiccent, jelezve, ki áll mögötte. Selena vidámnak próbálta mutatni magát, de ismertem. Mérges volt, amiért sokat kellett rám várnia. Velük ketten megyek be a kis lakás étkezőjébe, ahol ismét egy nem várt vendég fogad: Tom. Hirtelen nem tudom, mit keres itt, arckifejezésem valószínűleg el is árulta ezt.

- Tom, hát te meg? – kérdeztem meglepetten. Miután felszedtem az államat a földről, mosollyal nyugtáztam a számomra kedves fiú ittlétét.
- Édes, gyere ide! – hirtelen ismét nem tudtam, mi van. Tom mutogatni kezdett, először azt hittem, nekem, de aztán Selena foglalt az ölében helyet. Mondanom sem kellett, az állam ismét leesett.
- Ti ketten? – mutogattam, mint egy őrült kettőjükre. Végülis, örülök, hogy Tom és Selena is boldog, hisz ha úgy vesszük, Sel elvesztette Justin-t Tom pedig engem.
- Ezt akartam elmondani. – Selena lekavarhatatlan mosolya engem is nevetésre késztetett. Igazán boldognak látszott, és amikor Tom adott egy puszit a homlokára, kiderült, tényleg az.

Érdeklődve ültem le velük szembe az asztalhoz, engem Alice is követett, aki szokatlanul szótlan volt.
- Mikor jöttetek össze? – annyi és annyi kérdés volt bennem. Annak ellenére, hogy különleges kapcsolat fűzött Tom-hoz – ami inkább baráti volt – nagyon is tetszett nekem ez a párosítás. A lényeg az, hogy boldogok együtt és ez végre látszik is rajtuk.
- Három hete. – Tom szorosan átöleli Sel-t, amitől mosolyognom kell. Alice-re pillantva egyszerre lefagy a mosoly az arcomról. Nyomasztja valami.
- Hé Ali, mi a gond? – hirtelen mindenki tekintete rá szegeződik.
- Semmi csak..ezt látnod kell. – zaklatottan állt fel az asztaltól, sétált a táskájához és miután megtalálta benne, amit keresett, az asztalra dobta.

Öt újság volt, mindegyik címlapján Justin repülőtéri akciója volt. Éreztem, ahogy Selena tekintete szinte égeti a bőröm, míg Tom és Alice inkább a reakciómra voltak kíváncsiak.

Íme Justin Bieber új barátnője

Bieber-t és Parks-t többször látták

már együtt: itt épp egy közös 

ebéd után búcsúzkodnak.

Nagy port kavart, amikor a tiniszenzáció tavaly év októberében tartott Victoria’s Secret Show-n fellépése után megcsókolt egy ismeretlen lányt, akiről később kiderült, Bieber akkori kedvese, Selena Gomez kiskori barátja volt. A dolgok ezután elcsendesedtek, majd pár héttel később nyilvánosságra hozták a Jelena páros szakítását. Feltételezhetően már ekkor is az a titokzatos lány volt a dologban, akivel azóta többször is látták együtt az énekest. A hölgyemény kilétéről nem sokat tudtunk, egészen tegnap délutánig. A minimogul Bieber épp most fejezte be Believe névre hallgató világkörüli turnéját. Természetesen elkezdődtek a találgatások, hogy Bieber visszautazik-e Los Angelesbe, Selena Gomezhez. Nos, visszautazott, de nem a színésznőhöz! A lány, akivel eddig többször lekapták az énekest, információink szerint órák hosszat várta barátját a reptéren. Justin-t természetesen rajongók hada lepte el, az énekest azonban ez nem érdekelte: futva igyekezett a lányhoz, majd szoros öleléssel és egy csókkal üdvözölte kedvesét. Nos, Belieberek, ti mit gondoltok a Janel párosról?

Ezt olvastam újra és újra. Minden cikkben ez volt, csak kicsit más körítéssel. Teljesen kiakadtam. Fogalmam sem volt, hogy hónapok óta a nyomunkban jártak. Ennyit arról, hogy titokban tartjuk! Persze, gondoltam, hogy hamarosan kiderül, miután úgy kellett kimenekülnünk a reptérről, de azt nem, hogy ilyen hamar. Felnézve az újságokból, reménytelenül pillantottam a távolba.

- Most mi lesz? – kérdeztem magamtól. Hangom elcsuklott. Alice felállt, visszavitte a magazinokat. Vártam, mit szól Ő ehhez, hisz mindig tud helyes tanácsot adni nekem. De megtorpant. A reluxát felhúzva pillantott ki az ablakon. Szemei kikerekedtek, arca teljesen sokkolt volt.
- Mi történt? – szólaltunk meg mind a hárman, egyszerre.
- Azt hiszem, ezt látnotok kéne. – invitált oda minket.

Én léptem először az ablakhoz, de ahogy kinéztem rajta, úgy lettem rosszul. Több száz lány állt a ház előtt, és tekintve, hogy nem tudják, Selena itt van, arra gyanakodtam, hogy az újságcikkek vannak a dologban.
Fal fehér lettem, a szívem a torkomban dobogott, a gyomrom összecsavarodott. Fogalmam sem volt, mit keres itt ez a rengeteg ember, de megijesztettek. Mégis mit akarnak? Úristen! Rosszabb s rosszabb gondolatok száguldoztak a fejemben, míg nem a telefonomért nyúltam, tárcsázva barátom számát.

- Hol vagy most? – alig tudtam beszélni a sokktól.
- Van egy kis gond. Nem jutok ki a házból. Lányok lepték el az utcát. Mi történt? – az Ő hangja sem hangzott nyugodtabbnak az enyémnél. Én ezt nem értem! Összeesküvés elméletet rendeztek ellenünk, vagy mi? Mi ez a sok lány?
- Nem fogod elhinni, de itt is ugyanez a helyzet. Mi történik, Justin? – félve léptem az ablakhoz. Selena égető pillantását éreztem minden mozdulatomon, ahogy kimondtam ezt a nevet.
- Nem tudom. Először az újságcikk, most ez. Twitterre ne is menj fel, őrültek háza van! Mindenki meghülyült? Mi lesz így anyuval, Jazzy-vel és Jaxo-val? – fejemet fogva ültem vissza a székre, nehogy rosszul legyek. Erős vagyok, de a helyzet rettentően megrémisztett. Először az újságcikk, aztán a sok-sok lány, és ráadásul nem tudunk kijutni a saját lakásunkból. Azt hiszem, erre mondják, hogy a baj nem jár egyedül. Már csak ki kéne belőle keveredni.