15. fejezet - Ez csakis a te döntésed

Drága, drága olvasók!

Nincs nagyon semmi, amire hivatkozhatnék, egyszerűen ez nem az én fejezetem lett. Elképzelésem egyáltalán nem volt, cselekményt pedig akartam, így jött ki ez a rész. Az elején Justin, aztán lesz benne mindenki. Ettől függetlenül remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, mert ez nem egy komolyabb fejezet, ez amolyan átkötő. A végét drámaira 'terveztem' - ennyit a nagy terveimről. Még ami fontos, hogy a fejlécrendelés szünetel: sajnálom, de kevés időm van rá, aki eddig kért, annak elküldöm, de egy időre most szünetet tartanék. És ahogy látjátok, alakítgattam kicsit a blogon; új képek a szereplőknél (Alice is bekerült), és oldalt is átírtam egyet s mást.
Pár bejegyzéssel ezelőtt említettem, hogy írtam egy perverz részt. Nos, hétvégén szerencsére tudtam néhány mondatot firkálgatni, és azt, ami lett belőle hamarosan kiteszem - addig is legyen meglepetés.

Love, Diana

- Justin! – szakítottam ki a fiút a csókból. Eleinte meglepődtem, majd élveztem, aztán mámoros állapotomban rájöttem, mekkora baromság is ez. Na jó, lehet valami abban is, hogy én vagyok a barom, amiért ide jöttem sajnáltatni magam és annak az orrára kötni hogy elmegyek, akiről úgy is tudtam, visszatart. Talán ez kellett most: egy megértő ember, akivel lehet beszélgetni, bízik bennem és kedvel annyira, hogy ne engedjen el.

- Meg akartalak győzni. Maradj. – ezzel az egy mondattal tisztázta bennem, miért is jöttem ide: tényleg Ő az egyetlen, aki nem engedne el, valamilyen okból fogva. Az a ’Maradj’ ott a végén szinte már parancsnak hangzott – s eléggé célba talált.

- Gondolkozom. – böktem ki zavarodottságomban. Teljesen elvesztettem a fejem, fogalmam sem volt mit tegyek. Annyit tudtam, hogy itt ülök Justin Bieber kanapéján, akivel most csókolóztam, jelenleg pedig olyan közel vagyok hozzá, hogy mindjárt leszédülök zavaromban. Egy pillanatra félrepillantottam a nappali falán függő órára, amin csak úgy villogott a márkajelzés.

Kevesebb mint egy órám van visszaérni Selenához, átöltözni (még sem mehetek pizsamafelsőben és cicanadrágban iskolába!), össze cuccolni és nem elkésni. Rácsaptam a térdemre, ezzel jelezve: indulni készülök. Ahogy felkeltem, zavarom is megszűnt.

Justin készségesen segített kimenni, jobban mondva eligazodni a nagy lakásban. Kikísért, még azt is felajánlotta, elvisz, csak aztán Scooter felhívta hogy igyekezzen, mert Ő is elkésik. Úgy látszik, ma mindenkinek késős napja van!

Szinte futva szedtem lépteimet, míg meg nem pillantottam a hatalmas házat. Csöndben lopakodtam fel a szobámba, felöltöztem, gyorsan összeszedtem a cuccaimat és indultam is.

Csodás módon nem késtem el, az utolsó percekben szegődtem Alice mellé az iskola folyosóján, kezemben öt könyvvel – így jár az ember, ha nem tudja, mi az első órája.

- Mi van Bieberné, csak nem elfelejtetted az órarendet? – Alice ezzel ugratott, mostanában bevett szokása volt hogy Biebernének hív és róla kérdezget. De őt tényleg érdeklik az igazi dolgok és nem csak a pletykák. Ja, és utálja Justin zenéjét, így biztosan nem féltékeny.

- Ne hívj így, mert nem vagyok az. – dorgáltam meg, mire Ő kuncogni kezdett.

- Nincs rajtad szájfény. – ajkaimhoz kaptam. Valószínűleg senkinek sem tűnt volna fel, viszont annak, akivel minden napomat együtt töltöm, minimális az esélye hogy ne vegye észre. – Csak nem smaci volt? – húzogatta a szemöldökét. Szívesen válaszoltam volna rá. Csók volt. Nem smaci. Ali elővette a matekkönyvének lapjai közül a saját szájfényét, majd a kezembe nyomta és indultunk is órára.

Örülök, hogy a nagy őrület lecsengett és már csak pár ember beszólásait kell hallgatnom. Vicces, hogy pont azok szólnak be, akik vérbeli Belieberek és ők kérdezgetnek gusztustalan kérdéseket. Fogadjunk, hogy a felét sem ismerik a dolgoknak. Azt tudták, hogy Selena a barátom, eleve úgy jöttem ide hogy ezzel számoltam – nem is volt baj. Beszélgettek velem, még volt, aki meg is kínált párszor a csokijából és nem kellett a folyosón lenéző pillantásokkal találkoznom.

Utolsó óra után bepakoltam a szekrényembe, felkaptam a táskámat és kifele vettem az irányt. Úgy 10-12 fok lehetett, így az épület előtt felvettem a pulcsimat és a sálamat. Unottan ballagtam végig az úton, amelyen többnyire kisebb házak sorakoztak, kivéve Los Angeles egyik legnagyobb középiskoláját. Szokatlanul hideg volt, én pedig magamhoz híven halálra untam magam. Egyre közeledve a város központjához, felüdülve fedeztem fel a sok karácsonyi vásárt.

Hazaérve Selena fogadott, megterített asztallal. Bizonytalanul kapkodtam a fejem ide-oda: egyszer Selenára pillantottam, másszor az asztalra.

- Rég nem volt egy igazi, csajos beszélgetésünk. Gondoltam, itt az ideje. – letettem a táskámat a konyhával egybekötött étkező sarkába. Hiányoltam a körülöttünk sürgő személyzetet, persze nem rossz értelemben, csak furcsa volt hogy nem sürögnek-forognak. Kis szendvicsek és csokik hevertek az asztal közepén. Képzelődöm, valószínűleg.

- Ezt most nem tudom mire vélni, bocsi. – szóltam megszeppenve. Az utóbbi időben félni kezdtem Seltől. Csalódtam benne, és a fejemhez vágott olyan dolgokat, hogy csak lestem.

- Sajnálom, amiket mondtam. Sajnálom, hogy Justin-t magamnak tulajdonítottam, kidobtam a virágot, amiket küldött – állj. Virágot küldött? Nekem? Most kezd bennem felmenni a pumpa, de rohadtul. – és megpróbáltalak bemocskolni neki. Ezek szerint fordítva sült el a dolog, mert beléd szeretett.

Érezte már valaki azt rajtam kívül, hogy totál ’Mi a franc?’ pillanata van. Ehhez társul az áll leesése és a hitetlenkedés. Utóbbi nálam jobban kijön. Egy fiú sem volt még belém szerelmes, nem hogy Justin. Ne röhögtessetek!

Az benne van a pakliban – sőt, esélye 99,999 százalék – hogy Selena hazudik. Hányszor hazudott már, és nem hiszem, hogy megosztana ilyeneket velem, az után, hogy leüvöltötte párszor a fejemet és gyakorlatilag eltiltott engem Biebs-től.

Hirtelen felálltam, eltoltam a tálat, amin a szendvics volt és felfelé vettem az irányt. Lopva visszapillantottam, szembesülve Selena ördögi mosolyával. Hazudott.. szuper - egy pillanatra be is vettem. Taps Selenának.

Anyuval beszélgetve töltöttem estémet, olyan kérdések kereszttűzében, mint: ’Mi van Justinnal?’ ’Randiztatok már?’ ’Hogy alakulnak a dolgok?’ ’Selenával mi van?’. Válaszolni parányi időm volt, általában vagy egy vagy kétszavas mondatokkal reagáltam, annyi kérdést zúdított rám. Beavattam a tervembe, miszerint visszamennék Dallasba – erre nem a megszokott, eldarálós kérdéseket kaptam.

- Ismerem a történetet. Ismerem a képeket, az összes cikket és ami a legfontosabb: ismerem ezeket a dolgokat a te szemszögedből. Gondolkozz Chan, van akiért érdemes lenne ott maradni? Aki visszatartana? – anya bölcsessége az agyam minden zugába behatolt és igaza volt. Alice és Justin tartana vissza, senki más.

- Van, aki szeretné, hogy maradjak. – válaszoltam egyhangúan, miközben a nadrágomat piszkáltam.

- Chanel, ez csakis a te döntésed. Ha meguntad a dolgot, nem akarsz Selena nyakán lógni – ahogy te fogalmaztál múltkor – akkor gyere vissza. Itt is vannak jó iskolák, gondolj magadra. De, ha ennyire szeretnéd bevonni a döntésedbe a barátaidat, beszélj velük. Hívd el őket nyugodtan, beszéljétek meg akár együtt, egy csapatban és meglátod, mi legyen. – megint be kellett ismernem, mennyire igaza van.

Anya ilyen-olyan bölcsességekkel és útravalókkal látott el. Késő volt ugyan, de írtam egy üzenetet mind Alice-nek mind Justinnak, miszerint szeretnék velük találkozni holnap, valami nyugodt helyen.

„Gyertek hozzám.” Kaptam meg a választ Justintól. Sejtettem, hogy ez lesz a válasza.

Időközben Alice is válaszolt, nekem pedig a tankönyveket kellett bújnom fél északa. Hamar elmegy az idő, ha valaki naponta nyolc órát tölt az iskolában. Most kezdődött az év, de már téli szünet lesz. Az osztályunk fele elutazik valahova, ahol van hó (és nem kell amiatt aggódni hogy a vásárlásmániás cicababák kifosszák a boltokat)  – én szerintem Texasban fogom tölteni ezeket a napokat.

Addig is meg kell hoznom a döntésemet. Nem nagy döntés, gondoltam. De ha jobban mögé nézünk, az! És vannak még bennem kérdések, amikre sürgősen meg kéne kapnom a választ.

14. fejezet - Bieber vagy Texas?

Kedves olvasók!

Igazából nem sok hozzáfűznivalóm van ehhez a részhez, ezzel kívánnák nektek boldog, békés Karácsonyt és kellemes ünnepeket! Nem tudom, mennyire fog tetszeni, aki szereti a Justin-Chanel párost, annak biztosan tetszeni fog. Egy kis idézetet is mellékeltem hozzá, valamilyen szinten kapcsolódik a két főszereplőnk érzéseihez. Kellemes ünnepeket mindenkinek és köszönöm ezt a felejthetetlen évet minden olvasómnak!

Love, Diana

„Amit a szem nem lát, a szív azt is érzi.”

Az eltelt percek óráknak tűntek, a telefon csak csörgött és csörgött. Nagy csönd töltötte ki a kettőnk közt lévő fagyos hangulatot, mígnem Selena úgy döntött, felveszi a csörgő készüléket. Előre felvettem boci szemeimet. Tudtam, ezek után mi jöhet és akár ki is tehet innen. Pár méter távolságból élvezhettem a beszélgetést. Figyelemmel hallgattam minden foszlányt, és annyiból, amennyit leszűrtem, Selena nem épp fogára való dolgot kapott. És közeledni látszott a beszélgetés, mitől féltem. A telefon elhalkult, visszakerült a kezembe, Sel továbbra is gyilkos pillantással bámult rám.

- Idefigyelj, Chanel. – szemei villámokat szórtak, kezei remegtek. – Ha még egyszer akár a közelébe is mész Justinnak, mehetsz a híd alá. Nem azért fogadtalak be, hogy kikezdj a pasimmal. Tönkretetted a kapcsolatunkat, örülj. Ha még egyszer találkoztok, elintézem, hogy az életed romokban legyen.

- Ígérem, sosem fogunk találkozni többet. – játszottam az ártatlan bárányt.

Nem mintha eddig nem lenne roncs. Az iskolában továbbra is utálnak, és Twitteren terjesztik, hogy együtt vagyunk Justinnal. A legjobb barátnőmről kiderült, egy kétszínű dög, aki ki akar tenni. Szóval, egyetlen lehetőségem van: elfelejtem JuJu-t és ennek következtében maradhatok. Így fogok tenni.

Unottan és undorodva ballagtam fel a lépcsőn, ami egyenesen a szobámba vezetett. Itt akarok én egyáltalán maradni? Ennél a lánynál, akiben akkorát csalódtam? Akit példaképemnek, nővéremnek tartottam? Nem tudom..

.  .  .  .  .  .  .  .

Egy hét telt el. Egyetlen hét, ami alatt minden megváltozott. Próbáltam ellenállni Justin hívogatásainak, de nem sikerült. Egyszerűen úgy éreztem, muszáj találkoznom vele. Az egyszeri találkozóból lett még egy és még egy, és az utóbbi napokban már kétszer is láttuk egymást egy nap. Ezalatt az idő alatt jól kiismertük a másikat, és kezdek kételkedni a saját érzéseimben is. Azt hiszem, bírom én azt a fiút, aki eszméletlen hülye, de kedves, bár néha bunkó.

A világháló tele van a mi képeinkkel. Ugyan nem túl kimagasló minőségű felvételek, mert rajongók készítették őket és el vannak mosódva, de aki ismer, kivesz belőle. Selena három napja nem szól hozzám, mióta az első kép megjelent. Belül félek, vissza kell mennem Texasba, de emellett van olyan érzéseim is, jó lenne a kis nyugi és olyan élet, ahol mindenki hétköznapi ember.

Kimerülten pakolgattam ki a táskámból. Az első korcsolyázásom óta megszerettem ezt a sportot, és sokszor járok most már a pályára. Mint mindig, most is fél kezem a telefonon volt. Óriási lehet már a számlám, amennyit beszélek.

- Kivel beszélsz? – hátulról ijesztett meg a szállásadóm (már csak így hívom). Majd’ kiesett a telefon a kezemből. Hazugságokat kezdtem keresni, aztán rájöttem, ebből nem mosom ki magam.

- Senkivel.. – gyorsan letettem a telefont, pedig a vonal túlsó végén lévő fiú buzgón taglalta a mai napját.

Kísértetiesen hasonló volt a helyzet, mint egy hete. Selena kikapta a kezemből a telefont és megnézte a fogadott hívásokat. Ismét felvette a gyilkos pillantását. Elfutotta a méreg.

- Nem voltam világos? – arca piros lett, eszeveszett hangerővel kezdett kiabálni. – Szállj le Justinról! Ő az enyém! – közelített. Azt hittem, meg akar ütni, az utolsó pillanatban azonban megállt.

- Nehéz elfogadni, hogy Justin kerget engem? Ő hív folyton, Ő akarja, hogy lógjunk együtt. És persze hogy élvezem, hisz jól kijövünk. És nem tulajdoníthatsz egy embert magadnak. Justin nem egy tárgy, hogy magadhoz láncold. Ébredj fel. – keltem ki magamból. Utána eszméltem fel, miket mondtam. De igazam volt, nem?

- Igazad van. – sóhajtott nagyot, mire nekem leesett az állam. – Túl régóta megy ez. Nem szeretem Justin-t, de olyan jó volt, hogy vele jártam. Állandóságot hozott nekem. És félek, hogy ezután már nem fogok tudni soha szeretni valakit igazán. – bevallom, kicsit meghatódtam rajta. Lehet, hogy színjáték volt ez az egész megint, de annyira őszintének tűnt. Ennek ellenére eszem ágában sem volt kiönteni neki a szívem. Kétszínű.

- Biztos lesz majd még barátod. Hisz gyönyörű vagy és kedves. – ezt szerintem nem gondoltam komolyan, de mit mondhattam volna? Kedves vagy, de néha kétszínű és kibírhatatlan?

- Köszönöm, Chanel. Bánom, amiket mondtam neked. Justin nem a régi és én sem vagyok az. Ennek így kellett lennie. – azzal szomorúan elhagyta a szobát.

Sokáig gondolkoztam: vajon egy átverés áldozata vagyok-e vagy esetleg az igazság megtestesítőjével beszélgettem? Bármennyire is próbálok, nem tudok bízni benne. A lelkem -és egy hang a fejemben – bolond vagyok, elképzelhető – azt suttogja, vissza kell mennem Dallasba.

Reggel korán keltem és még az iskola kezdete előtt magamra kaptam valamit, csendben kilógtam, aztán gyalogolni kezdtem. Felszálltam a legközelebbi buszra, ami elvitt a körútra, ahonnan pár lépés volt csak Justin háza. Felmentem a dombos városrészen, magam mögött hagyva több száz villát, kertjükben luxusautókkal. Szerencse hogy csak egyszer kellett átszállnom, mert így is hulla vagyok. Reggel ötkor ki nem az? Ráadásul sétálhatok is, miközben a sok nagyarcú ember kivilágított házát bámulhatom.

Idegesen kopogtam be Justinhoz. Sosem jártam még nála, a héten egyszer mutatta meg: igen, itt lakik. Azt az utasítást kaptam tőle, ha bármi van, keressem. És mivel senki mással nem tudok beszélni, Ő maradt. Meglepetésemre egy kócos hajú, pizsamás, álmos fejű fiú nyitott ajtót. Amint meglátott, felcsillant a szeme (bár az is lehet, nekem kéne egy szemüveg). Kedvesen beinvitált, majd elment és átöltözött.

Ámulva néztem körbe a nappaliban. Talán ez a ház még nagyobb, mint Selenáé. A falon sok-sok kép régi zenészekről, az asztalon Jus anyukájáról és féltestvéreiről.

Bieber kezében egy tálcával tért vissza, lehuppant mellém a díványra és a kezembe nyomta a csészét, amiben kakaó gőzölgött. Mohón ittam bele, de a forró folyadék eltántorított attól, hogy folytassam türelmetlenségem. 

- Meleg. – a maga csészéjét Ő is egyik kezéből a másikba rakosgatta.

- Na nem mond! – vettettem oda, mire elmosolyodott.

- Miért jöttél? – szokatlanul közel csúszott hozzám, kakaóját letette az előttünk lévő asztalra. Egyik kezével átkarolt, majd ujjaival cirógatni kezdte a kezemet.

- Elmegyek.

- Hova? – játszotta az értetlent.

- Vissza Texasba. – kortyoltam bele még mindig gőzölgő italomba.

- Selena kirakott?

- Nem, én döntöttem így. De Ő nem tudja. Jobb lesz, ha visszamegyek a kis életembe.

- De miért? Olyan jól kijövünk, erre elmész? – fakadt ki, amit hirtelen nem tudtam mire vélni. – Chanel, ne tedd ezt. Gyere el hozzám. Itt lakhatsz, meglesz mindened, Gomez meg nem érdekel. – sorolta lehetőségeimet. Kihagyta azt, ami jelenleg nekem lenne a legjobb: Texas.

- Ezt te sem gondolod komolyan. – ráztam meg a fejem.

- Ó, tényleg?

Justin kivette a bögrét a kezemből, és az asztalra helyezte a másik mellé. Ajkai vészesen közelítettek felém. Az utolsó pillanatban, mikor a legjobban vártam hogy megcsókoljon megtorpant.

- Dönts. – suttogta ajkaimra. Vagy én, vagy Texas. – ajkai az enyémekre tapadtak, és mintha magamat csókolnám, olyan mohósággal akartak többet és többet.

13. fejezet - Ez már komoly!

Kedves olvasók!

Hú, most fejeztem egy olyan külön részt hogy váá, a perverzeknek tetszeni fog az tuti. Persze, nem biztos, hogy felteszem majd, de aki nagyon szeretné, annak elküldhetem, vagy esetleg eldönthetitek, feltegyem-e majd. Amúgy nem történt semmi érdekes a napokban, pihenni próbálok, de már csak holnap és szünet. Ti várjátok már az ünnepeket és a Karácsonyt? Én nagyon. A díjakért külön köszönet, a fejezet publikálása után ki is rakom őket. Nem tudjátok, mennyit jelenet ez, de tényleg! Köszönöm, köszönöm, ezer hála és sok-sok virtuális ölelés érte! És ha a fejezethez csatolt képpel valakinek meghoztam az étvágyát, nem vállalok felelősséget! :)

Love, Diana

Gummy bears.

Anyám..

Elképedve álltam a hatalmas épület előtt. Biztos, hogy jó helyen járok? Olyan nagy itt minden, kizárt, hogy ez egy stúdió. Hány helyiség lehet benne? Bele sem merek gondolni. És hány négyzetméter lehet? Matekházit írtam, ilyenkor nem szerencsés ilyen épületek elé tévedni, hisz az embernek egyszerre a területen, a kerületen meg hasonlókon kezd járni az esze.

A kedves kis üzenetben az állt, itt várjak. Pontosan negyed három van, Justin sehol. És még Ő beszél az őszinteségről, meg hogy ne ültessem fel. Öt perc után hátat fordítottam mindennek és elindultam hazafele. A parkoló mellett jártam utamat, ott pillantottam meg Justin-t és egy harmincas-negyvenes férfit közeledni. Gondolom, Ő a menedzsere. Bieber egyszerre kiszúrt és jelezte is társának jelenlétem.

- Chanel. – tévedek, vagy ezt úgy mondta, mintha nyögne? Jesszus, kezdek félni. Szorosan megölelt, egyik kezével végigsimított a hátamon, így késztetve, hogy nyakába bújak. Egész jó az illata.

- Khmm..khmm.. – egy ideges köhögés jelezte, váljunk szét. Ezt nem akartam, de vajon a mellettünk álló férfi tudja ezt? Tudja, hogy nincs köztünk semmi? Utasításra szétváltunk. Justin az Istenért sem akarta betartani az öt lépés távolságot, így nekem kellett hátrébb állnom. – Scooter vagyok, Biebs menedzsere. – nyújtotta kedvesen a kezét.

Amúgy egy elég goromba embernek látszott, de Scooter nagyon kedves és segítőkész volt. Felkísértük Justin-t a stúdióba, ott egy új dalról beszélgettek, míg én körülnéztem. Rengeteg aranylemez volt a falon, Mariah Carey-től kezdve Beyoncé-ig mindenki ott „lógott”. Lógott. Ha belegondolunk ez elég vicces.

- Mit nézel? – észre sem vettem, hogy vége van a megbeszélésnek és Scooter eltűnt a képből.

- Beyoncé lóg a falon. – néztem tovább az aranylemezt.

Justinból őrületes nevetés szakadt ki. Teljesen komolyan néztem, ahogy a fiú hasát fogva kénytelen leülni a székébe, annyira nevet. Percek kellettek, mire megemésztette, hogy Beyoncé lóg a falon. De hát ott lóg.

- Hova lett a menedzsered? – két bőr szék állt a stúdióban. Szemtelenül beleültem a még szabadba. Elég kényelmes, bár nekem ez a „ráizzadok a bőrre” stílus nem jön be. Itt, Justin kocsijában, mindenhol.

- Elment a barátnőjéhez. De nem ez a fontos.. – érzem, most következik a monológ. Nem mintha bánnám, hisz szeretnék én is beszélni erről, a reggeli ölelés után meg pláne. – Beszéljünk, őszintén. Chanel, te érzel valamit irántam? – oké, jelenleg köpni-nyelni nem tudok. A számításaim összedőltek, előre megfogalmazott válaszom semmivé lett.

- Én… én.. – kezdtem dadogásba. – Nem tudom. Te? – félve kérdeztem a dologra. Reméltem, hogy őszinte lesz, és nem kell megint eljátszanunk a kezdeti hercehurcákat.

- Reméltem, mondasz valamit, mert így nehezebb elkezdeni. Sokszor mondtam már, hogy kedvellek. – hogy lazaságát megőrizze, egyik kezét a szék karfájára támasztotta. Bólogattam – ezt eddig is tudtam. – És nem tudom, miért. Mármint, két éve voltunk – múlt idő? VOLTunk? – egy pár, minden tök simán ment, de aztán jöttél te. Először, amikor Karácsonykor láttalak, egy érzékeny kis lányka voltál és élveztem, hogy húzom az agyad. De aztán kimutattad a fogad fehérjét – ez még jobban tetszett. Bevallom, nem titkolt szándékom volt egy estét eltölteni veled, kész, ennyi. Csak szex és vége. Most is szeretném – szuper ezt tudni. Ezt tartottam a szerelem egyik legrosszabb formájának. Nincs annál rosszabb, amikor csak a testéért szeretnek valakit. Kiábrándító érzés. -, de megismertelek. Vicces vagy, szerinted Beyoncé lóg a stúdióm falán. Azt nem tudom, kedves vagy-e, de gondolom, mert voltak kedves megnyilvánulásaid is. És elkísértél a Victoria’s Secret-re, csak Selena miatt. Kedvellek és örülnék, ha több is lehetne köztünk, mondjuk barátság, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Elfogadod? – ez a kézfogás-mánia amolyan Bieber stílus? Hihetetlen, hogy erre tudok gondolni, amikor senki sem mondott még nekem hasonlókat. Azért nem egy szerelmi vallomás, de cuki.

- Elfogadom. Csináljuk. – remélem, nem fogom megbánni és tényleg tudunk majd ezentúl úgy beszélni, hogy egyikünk se legyen megsértve.

- Akkor minden elfelejtve. Kérsz gumicukrot? – kecses mozdulattal hátat fordított nekem a székkel együtt, majd a fiókban kezdett kutakodni.

- Imádom a gumicukrot. – és akkor, abban a pillanatban öt csomag Haribo termett előttem. Mind olyan, amit szeretek.

Elosztottuk a gumicukrot: két-két csomagot kaptunk mindketten, az utolsót elfeleztük. Kellemeset csalódtam Justinban. Nem volt tuskó, sőt, nagyon aranyos volt.

Végigbeszéltük az egész délutánt. A kettőnk között történt dolgok elő sem jöttek többet, de szó volt a Ferrarikról, a fociról, a táncról, és persze a gumicukorról. Becenevet is adtunk egymásnak, Ő lett JuJu, én meg a gumicukor-imádó lány, azaz Chanelly.

Egyedül indultam ki az épületből. Indulnom kellett, Selena miatt. Fogalma sincs, hol vagyok, a terveim közt nincs hogy megtudja, az ex-pasijával lógtam. Meg is tépne. A liftből kilépve beszédet hallottam. Gyorsan elbújtam a virág mögé. Imádok hallgatózni, csúnya szokás, viszont nem tudom megállni. Kíváncsi vagyok.

Az egyik hang Scooteré volt, a másik is egy férfié, de az ismeretlen. Rólam beszélgettek.

- És, hogy haladnak a dolgok azzal a lánnyal?

- Jól. Figyeltem őket. Ölelkeztek, beszélgettek, Biebs majd’ bepisilt az egyik viccén. És mellesleg, mindig ilyen lányra vágyott. Most már legalább értem, miért van oda érte. Szép csaj. – elégedett mosoly terült szét az arcomra.

- Ez már komoly! Selenával sose volt ez, nem is szívleltem. Pattie odavolt, milyen szép, de aztán rájött, mekkora egy dög. - dög?

- Sajnáltam Justin-t miatta. Ha tudta volna, egy reklámfogás része.. összetört volna a szíve. – mosolyom egyszerre lefagyott. Selena és Justin kapcsolata reklámfogás volt? Ráadásul Selena tudta? Tényleg dög!

- Szerencsére a fiamnak kinyílt a szeme. – ennyit bírtam hallani.

Tisztázódott bennem, mekkora hazugságban él több ezer ember. És hallottam Justin apukáját is beszélni – nagy dolog. Kerestem egy másik utat, a személyzeti bejárón lopóztam ki. Odalett a Sel iránt érzett imádatom, az, hogy nővéremnek tekintettem. Ő volt a példakép számomra, erre leírja magát egy ilyennel. Bár, én sem vagyok különb, hisz ha úgy vesszük, elcsórtam a barátját.

Ezek után nulla kedvem volt visszamenni Sel mellé. Így is késében vagyok, le fogja szedni a fejem.

Félve nyitottam be. Selena az ajtó előtt várt, keresztbe tett karokkal. Érezem, itt valami készül.

- Hol voltál? – szólt alpári hangnemben. Szívesen visszaszólnék. Sajnos ez ki van zárva, hisz itt lakom, hajléktalan meg nem akarok lenni.

- Sétálgattam kicsit. – elindultam a lépcső felé. Selena elém állt, továbbra is merengette a szemét. Kezdtem megijedni, hisz a telefon a zsebemben megszólalt és sejtettem, ki hív.

A legnagyobb megdöbbenésemre Sel kivette a telefonom a zsebemből és megnézte ki hív. Merengető szemei átmentek iszonyú gyilkos pillantásba. Justin az.

12. fejezet - Twitteren kémkedsz?

Kedves olvasók!

Elég fárasztó napon vagyok túl. Nem titok, hogy Bükre mentünk az osztályommal fürdeni, és kellemesen elfáradtam. Volt szaunázás, csúszdázás minden. Kellemes nap volt, annyi biztos. Lehet, a fáradtságom kihatott a részre is, de egy kicsit hosszabb fejezetet sikerült alkotnom. Tisztáznék pár dolgot, mielőtt elolvassátok, csak hogy tényleg minden teljesen rendben legyen: Chanel álmos. Valószínű, hogy ébren sosem menne bele egy találkozóba. Én is álmos vagyok, ilyen ésszel gondolkoztam. A fejezet címe nem teljesen tükrözi a tartalmát, de rámutat a fontos dologra: Justin-t érdekli olyannyira Chan, hogy képes megnézni a Twitterjét és minden képét megmutatni a haverjainak. Vagyis, én így gondolom. Innen jött a cím is. És az új szereplő, Alice még nem került be a többiek közé, de idővel befog, hisz Ő lesz Chanel pártolója, amolyan jobb keze. Fáradt vagyok és álmos, szerintem most írok még egy kicsit, aztán megyek is aludni. Kellemes hétvégét mindenkinek!

Love, Diana

Chanel Parks

Továbbra is az a meggyőződésem, hogy ennél hülyébb már kevés eséllyel lehetek. Önbizalmam, mint a tenger, önérzetem, mint az óceán. És igen, ismét bebizonyítottam, mekkora egy eszetlen vagyok.

Péntek van. Három nap telt el azóta, hogy Bieber a képembe vágta, miért fut utánam. Picit meglepődtem rajta. Utólag tisztázódott bennem, hogy talán ezért futottam el. Nem volt időm gondolkodni, pedig ezt át kéne gondolnom. Akarok én egyáltalán valamit tőle? Igen. De ha esetleg sikerül is ez a dolog kettőnk közt, mi lesz? Selena kiakad, a rajongók úgyszintén. Az életemnek végérvényesen is vége lesz. Ha egy csók miatt ennyire kiakadtak, értelme nincs kockáztatni.

Ahogy már említettem, péntek van. Egyik osztálytársam – új lány és még nem ismer senkit – megkért, hogy kicsit beszélgessünk, lógjunk együtt. Valószínűleg tudja, nincs sok barátom, gyakorlatilag egy se. Örülök, hogy végre van valaki, akivel egy cipőben járok. A lányt egyébként Alice-nek hívják és Chicago-ból jött. Ő az egyetlen, aki nem úgy ítél meg, mint ’ a csaj, aki lenyúlta Gomez pasiját’. Ez nagyon jól esik.

Hétvége révén egész nap heverésztem, csak estefele kezdtem készülődni. Ahogy végiggyalogoltam mindössze egy táskával a vállamon a város utcáin, láttam, az árusok már most készülődnek az ünnepekre. Ha jól tudom, sok éve nem volt már itt hó, csoda lenne, ha idén esne. Texasban sincs sűrűn se hó, se jég, de ott azért esik.

Emberek szállingóztak a korcsolyapálya körül. Vártam pár percet, mert Alice-t még sehol sem láttam, bár szerintem lehetetlen, hogy kiszúrjam.

- Chanel! – és mégis sikerült neki megtalálnia. Utálom, ha valaki hátulról ijeszteget, mostanában viszont csak így kaptam üdvözléseket. Egy napja ismerjük egymást, de nagyon jóba lettünk már az első köszönésünkkor.

- Szia, Alice. Bemegyünk? – válaszra sem kellett várnom, Alice karon ragadott és már váltottuk is a jegyet.

Félve léptem rá a jégre, talán két éve korcsolyáztam utoljára. Béna voltam, mint mindenben. Alice nagyon jól ment, én viszont csak a szélén lépkedtem.

- Gyere, segítek. – nyújtotta a kezét, amit egyszerre el is fogadtam. Mentünk pár kört, kezdtem belejönni. Az utolsó körnél vettem csak észre, hogy szól a telefonom. Nem vettem fel.

- Tangózunk? – valószínűleg nem gondoltam komolyan, főleg nem az én tudásommal. De igen, úgy gondolta, ugyanis pár perccel később körözni kezdtünk a csúszós jégen.

Elég jól ment a tangózás, egy kedves hölgy le is fényképezett minket, a fényképet fel is raktuk Instagramra. Meglepett, milyen ügyes tudok lenni, ha akarom. A kimerítő korcsolyázás után beültünk a büfébe, ahol mindent lehetett kapni. Nyalókákon keresztül a csokiig, mindent. Kiszúrtam egy nagy színes cukrot, azt megvettem, mellé pedig egy csésze teát kértem.

- Szóval, mesélj magadról. – igenis finom volt az a cukor, hiába van benne sok egészségtelen anyag. A piros-fehér színösszeállítás különösen tetszett.

- Oké. Alice vagyok, de erre gondolom, rájöttél. – olyan típusú ember vagyok, aki mindenen tud nevetni, így ezen is derültem egy jót. – Chicago-ból jöttünk. Apu eredetileg Atlantába ment volna dolgozni, de itt jobbak voltak a lehetőségek, így ide jöttünk. És neked mi az élettörténeted?

- Egy texasi városból származom, ahol minden héten ünnepély volt, mert szült a szomszéd tehene. Érdekes éltem volt.. – a viccem visszafelé sült el, ugyanis Alice majdnem megfulladt a röhögésben. A legjobb, hogy ez igaz volt, mert tényleg nagyünnepség volt minden alkalommal. – Azért jöttem ide, hogy végre elvégezzem a sulit és sikerüljön egyetemre mennem. Csak aztán közbe jött pár dolog és nem sikerült a beilleszkedés. Plusz még az utam sem fényeződött ki előttem.

- Justin Bieber? – szépen hangzó név volt ez. Tisztáztam magamban, mit kéne válaszolnom, anélkül, hogy megbántanám vagy esetleg épp olyat mondok, amit én is megbánok. Olyan nehéz olyanról beszélni, akit bármennyire is nem akarod, mégis kedvelsz. Az igazság fáj.

- Igen. – hátradőltem a székemben. Összeszedtem minden gondolatom. Ilyenkor jobb, ha tisztán lát az ember, tapasztalat, ezekből a helyzetekből sülnek ki a legrosszabb dolgok. – Tudod, sok embernek ez hihetetlen. Ismerni egy világsztárt, akiért ráadásul lányok milliói olvadoznak. Engem hidegen hagy, sőt, néha azt kívánom, bár nem jelent volna meg, mert mindent felforgatott. Az egész életemet, az érzéseimet, mindent. Ezért is nem tudom, hol állok most. – kezeimet a meleg teás csészére helyeztem. Kifejezetten jól esett a simogató érzés, amit a gőzölgő ital váltott ki.

- Értem. Sosem éltem még át ilyet, de hidd el, hatalmas szerencséd van és valamilyen szinten ez totál hihetetlen. Légy erős, gondolkozz, ismerd ki teljesen és majd kiderül, hányadán álltok.

Texasban nem nagyon volt barátom Selenán kívül, akit kicsi korom óta imádtam. Mostanában vannak kétségeim, ki is valójában, de ezt betudtam az eszementségemnek. Régóta élek abban a világban, amelyben Ő a tökéletes, a szép, én a sarokban elbújok a kis csúnyácskaként. Ez mindig így volt. Ez volt az általánosban is, minden fiú érte bomlott. Erre vezethető vissza a mostani kétségbeesésem. Egyszerűen furcsa, hogy valaki engem is szépnek lát és nem csak őt. Ráadásul ez a valaki piszkosul helyes.

Nagyon elfáradtam este, pedig már kilenckor otthon voltam és olvastam. Mindenféle pletykalapot megnéztem unalmamban. Újságíró nem leszek az biztos, hisz szinte minden pletyka, kacsa hír elolvasásánál hányinger kerülgetett. Mégis hiányzott valami a nagy hányingerkeltő este mellett: a telefonom csörgése. Egész korcsolyázás alatt csörgött, most, amikor várok rá, teljesen süket. Murphy törvénye! Fogalmam sincs, ki az a Murphy, de szeretem ezt a kifejezést használni.

Nem tudom, mikor dőltem ki, de álmomban Indiába költöztem és ott éltem egy pap feleségeként. Öt gyerekem volt, mindennap elmentem egy Selena poszter mellett, aki az ország királynője volt, mindenki érte bomlott. Ha az álmaink a gondolataink feldolgozása, akkor ez biztosan nem véletlen. Véletlenek nincsenek.

Édes álmomat, pihenésemet a várva várt rezgés zavarta meg. Lehalkítottam a készüléket, mielőtt elaludtam. Csodálkoztam, hogy felkeltem erre a pár rezgésre, de ez vagy a sors keze vagy szerencse. Nem, nem véletlen.

- Haló? – mindössze ennyit tudtam kinyögni még mindig félálomban. Ehhez volt most a legkevesebb kedvem – bájologni valakivel.

- Chanel. Csak nem álmos vagy? – gúny volt a hangjában, egy kis vigyorgással fűszerezve.

- Lehet. Elfáradtam ma. – fejemet a párnámba fúrtam, onnan beszéltem. Így már orrhangom is volt.

- Korcsolyáztál, nem?

- Lehet, honnan tudod?

- Twitteren láttam. – tekintve, kiről volt szó, azonnal felkaptam a fejem. Azt sem tudtam, hogy követne Twitteren vagy Instagramon, nem hogy még engem is leseget. Ez a személy egyébként Selena ügyeletes pasija, aki három napja a képembe vágott sok mindent. Annyira álmos voltam most, hogy kedvem se volt veszekedni, se megkérdezni, miért hívott fel. Még a gondolat is kiszállt a fejemből, hogy miket mondott. Pedig nagyon jól esett.

- Te Twitteren kémkedsz utánam? – beszélni szerettem volna vele, a fáradtság teljesen eluralkodott rajtam. Holnap hétvége. Hurrá..

- Nem nevezném kémkedésnek, inkább vizsgálat. A haverom, Alfredo és Ryan szerint szép vagy, Lil’ Twist - álljunk meg, Ő nem valami rapper-féle? Á, ehhez nincs most agyam. – szerint dögös csaj vagy. Amúgy, találkozzunk. Ne úgy, hogy én a képedbe vágom, mennyire tetszel, te meg elfutsz. Beszéljünk nyugodt körülmények között, őszintén. És ha igent mondasz, bemutatlak a menedzseremnek, Scoo-nak is.

- Jó, legyen. – a takaró leesett rólam, utána én huppantam a földre.

- Jól vagy? – hatalmas esésemet a vonal túlsó felén is hallani lehetett ezek szerint.

- Persze, csak elestem.

- Aha.. Átküldöm sms-ben a címet, ahol találkozunk holnap kettőkor. Stúdióban leszek, de nyugodtan gyere be. Ja, és szexi a korcsolyázós képed.

- Hagyjál, Bieber. Holnap találkozunk. Szia. – azzal letettem a telefont és mély álomba szenderültem. 

11. fejezet - Nincs esélyed

Kedves olvasók!

Elnézést, hogy csak most teszem fel a részt, de fél délután tanultam. Holnap írok fizikából és biológiából, ráadásul mindegyikből jó jegyet kell hoznom, így nem hagyhattam ki a felkészülést. Ennek ellenére nekiültem a fejezetnek amint gépzhez kerültem, már csak a fele volt hátra. Nem volt sok ötletem, Justin-t mindenképp bele akartam tenni és így sikerült megvalósítani az elképzeléseimet. Szerintem elég érdekes és kiszámíthatatlan lett. És ígérem, a következőkben már csak jó dolgok lesznek! Amint látjátok, lecseréltem a kinézetet és ha minden igaz mostanában megnyitom az új blogomat is, valószínűleg szünetben, mikor az időm jobban engedi.  Sok kitartást a hétre, mindenkinek sok jó jegyet, szombaton érkezik a folytatás!

Love, Diana

Chanel Parks

Amióta elhagytam Texas-t napról-napra hülyébb és naivabb vagyok. Mi más lehetnék, ha elhittem Bieber-nek, amiket eddig beadott nekem? Idézem: ’Nem akarok továbblépni’ ’Jaj, mi már nem szeretjük egymást’. Jó, ilyet nem mondott, de utalt rá. A tegnap esti kanapés incidens után nagyon nem ez jött le róluk. Bevallom, fájt. De kinek ne fájna, ha valaki – az a valaki lehet akár egy híres énekes is – beeteti a háta mögött meg falja a másikat. Talán ezért is tört el a mécses. Fájt, hogy azután, amit tett, mindenki utál és még hazudott is. Egy dolgot azonban megtanultam: sose bízz meg senkiben.

Selenával egyáltalán nem beszéltem erről a dologról, szó sem esett róla. Együtt reggeliztünk suli előtt, nagyjából azonban csak arról beszélgettünk, mit vegyek fel az esti randimra. Most említem, Tommal beszélgettem tegnap délután és belementem egy kis találkozóba. Ciki sztori ez, hisz a közeli kisboltban találkoztunk, miközben egy kapucnis pulcsiban voltam, harminc fokban és egy pletykalapot vettem. Muszáj így öltöznöm, mert különben felismernének és kikaparnák a szemem.

Reggeli után kettéváltak útjaink: én elmentem suliba, Sel pedig forgatásra. Irigylem, mondtam már? Három helyes, oltári pasival forgathat együtt.

A harci elyzet kezd elmúlni, végig tudok menni a folyosón úgy, hogy ne szólna be valaki. A szőke cicababák továbbra is cseszegetnek, de szerencsére vannak, akik mellettem állnak. Az a baj, hogy eme emberek kilencven százalékát az érdekli, milyen volt csókolózni Justinnal, hogy csókol és hogy lefeküdtünk-e már (?). Azért ott még nem tartok, nem is hiszem, hogy el fog az az idő jönni, főleg ha engem is a kanapén akar majd meghúzni.

Szerencsére nem sok házit kaptam holnapra, így nyugodtan és csendben elkészülhetek mind a tanulással mind a többivel. Titkos szándékom órákig készülődni, öt percet szánni a matekra és élni az életet.

Hát, a készülődés el is jött, itt kezdődtek a gondok: kimentem, megnéztem milyen idő van. Egész kellemes, bár szerintem egy lenge ruha ki van zárva. Ami először a kezembe akadt, felvettem: jelen esetben ez egy blúz volt egy szürke nadrággal. A párosítást a kedvenc nyakláncommal dobtam fel. A hajammal nem csináltam semmit, így is-úgy is kócos és gáz. Lopva az órára pillantottam. El fogok késni, ismét. A cipőt gyorsan felkaptam, letipegtem a lépcsőn. Sel a kanapén ült és valamit olvasott, gondolom forgatókönyvet. Az arcából ítélve nem tetszett neki, kifejezetten savanyúan cikázott a sorok között. Csengetést hallottam. Menet közben felkaptam a másik pár cipőmet is, és szinte kitéptem az ajtót.

- Szia! – mosolygott Tom. Te jó ég, még mindig olyan helyes, mint volt! Vagy talán a rózsával kéne törődnöm, ami a kezében van? Lehet, de nem tudom levenni róla a szemem.

- Szia! Beteszem ezeket egy vázába és mehetünk, jó? – udvariasan odaadta a virágot, ami mellé két puszit is kaptam.

Sokan mondják, hogy nincs második esély – van. Ez alatt az este alatt minden elfelejtődött, sikerült felidéznem miért mentem bele először is egy randiba. Tom aranyos volt, vicces, udvarias és nagyon helyes. Kell ennél jobb?

Viszont, van egy dolog, ami nagyon aggaszt. Egész este szólt a telefonom, hiába halkítottam le, ott rezgett a zsebembe. Szerencse, hogy múltkor beírtam az illető nevét, így tudtam, ki miatt rezeg a zsebem: Justin. Fel sem vettem már, hiába, úgy sem szól bele senki. Sokszor eljátszotta már ezt, nem tudom, mi értelme van annak, ha telefonbetyárt játszik.

- Mi a baj? – egy kis tengerpart melletti ösvényen sétáltunk. Ezek szerint mégsem vagyok olyan jó színész, sikerült kiszúrnia mennyire idegesít a folyton rezgő telefonom. Elvileg némán volt, de állítom, a búgása hangosabb volt mint maga a csengőhang.

- Semmi, csak.. – na most megmondjam vagy ne? Végülis, mi bajom lehet. – Bieber egész este hívogatott és idegesít. Nem száll le rólam, pedig tudja, mi mindent szenvedtem el amiatt, hogy neki csókolózni támadt kedve. Megutáltak, kitagadtak, lenéztek. – nyomtam le egy kisebb kifakadást. Órákig tudtam volna mesélni, mi minden rosszat köszönhetek annak a nagyképű kisficsúrnak.

- Ne foglalkozz vele. Majd leszáll rólad. Ha meg nem, teszek róla, hogy eltűnjön. – ez az, amit nem akartam. Igen, elegem volt a zaklatásából, mégis sokat jelentett, hogy érdekli, mi van a tegnap este után. Mert gondolom azért hívott, hogy megint kimossa magát a történtekből. Azt sem akartam hogy esetleg miattam legyen ismét balhé a két srác között, volt már abból egy és az sem volt egy leányálom.

- Köszönöm, de majd megoldom én.

Azt mondják, az ember tudja, mikor van jó társaságba. És Ő az volt. Mindenről tudtunk beszélni még a legkisebb témákról is. Bogarakról, szöszökről, szóval mindenről. Gyalog kellett volna visszamennünk a házhoz, előtte azonban egy parkoló felé vettük az irányt. Sötét volt, így nem láttam semmit, de a fehér Ferrari-t kiszúrtam. Ilyen nincs..

- Menjünk innen. – húztam el a fekete hajú fiút.

- Maradjunk. – mosolygott. Tudta.

- Ezt te beszélted meg vele? Szövetkeztetek a hátam mögött? – ismét átvertek és valószínűleg Tom sem azért hívott el, mert velem akart beszélgetni, hanem mert Justinnak akart segíteni.

- Igen. Chan, ez így nem mehet tovább. Kedvellek és jó volt beszélgetni, de mindkettőtökön látszik, hogy szívesen vagytok együtt hiába tagadjátok.

- Hazugság.. – sziszegtem.

- Most is te hazudsz. – elengedte kezemet, s mint aki biztos dolgában hátrált és eltűnt a sötétben.

Félek a sötétben. Ezt csak kitaláltam, mindenesetre jó kifogás lenne. Mit csináljak? Totál leblokkoltam, ahelyett hogy elfutottam volna álltam és vártam. Justin pár perc múlva kiszállt a kis autójából. Lazán megigazította farmermellényét, beletúrt a hajába és már jött is.

- Nem hiszem el, hogy szövetkeztetek ellenem. Ilyet.. – néztem félre. Ha az embernek zavara támad valaki jelenlétében az nem véletlen.

- Beszélnünk kell. Őszintén.

- Te meg az őszinteség, két külön fogalom! – vetettem oda bunkón.

- Felejtsük el ami tegnap volt. – fújta ki a benntartott levegőjét. Továbbra sem néztem a szemébe, inkább kezeit bámultam, melyek idegesen hadonásztak fehér pólója körül.

-Hogy felejthetném el? Hazudozol össze-vissza, beetetsz minden szarral és azt kéred, felejtsem el? Nem én vagyok az, aki a másikat kergeti! Megkértelek, hogy hagyj békén, lépjünk tovább, de úgy látszik, ez nem jutott el az agyadig. – mondataim végére lejjebb vettem a hangsúlyt. Talán túl hangosan üvöltöttem a kihalt városrész közepén.

Megfordultam és dívaként távoztam. Üvöltözés másokkal; ez mindig ment. Justin erőszakosan kapott kezem után, szorítva csuklómat.

- Miért nem hagysz békén? – úgy éreztem, nem ért semmi másból csak az üvöltözésből.

- Mert kurvára kedvelek Chanel. Nem látod? Akárhányszor látlak mindig arra gondolok, milyen szerencsés az, aki veled tölthet egy napot. Én egy percet sem kapok, mert folyamatosan kihátrálsz a helyzetből vagy elmész. Nem gondolod, hogy van oka annak miért kergetlek? Oké beismerem, tetszel. Hisz szép vagy, okos, kedves és szinte a tükörképem. Sokat kérnék egy eséllyel?

- Sajnálom, de nincs esélyed.

Gyorsan megfordultam és futni kezdtem. A francba Chanel, persze hogy van esélye! Hogy lehetek ekkora barom?!

10. fejezet - Hiba, hiba hátán

Kedves olvasók!

Érdekes periódusban vagyok, hisz sikerült ismét egy olyan fejezetet összehoznom, ami még tetszik is. Kicsit megijedtem, gondolkoztam is, hogy maradjon-e, mert imádom Selenát és nem akartam ilyen színben feltüntetni. Viszont, meglepetést szerettem volna okozni azzal, hogy az eddig megismert kedves, aranyos lány valójában milyen is. Sikerült? Tudom, sokszor ígérgette már az új blogomat, dolgozom is rajta, de suli mellett nehezen megy. Egy rész már készen van, de többet szeretnék megírni előre, hogy ne gyűljön össze minden - és újat is akarok írni. Igyekszem azért vele rendesen és remélem, ti is annyira várjátok mint én!

Love, Diana

Justin Bieber

Komolyan, fogalmam sincs, mi járt a fejemben, mikor elhatároztam, elmegyek Chanelért, aki történetesen Selena házában lakik. Kis izgulás volt bennem, sejtelmem sem volt, hogy alakulnak majd a dolgok. Háromnegyed ötkor a ház előtt voltam, aztán elmentem inkább az utca sarkára, ott kevésbé voltam feltűnő. Egyfolytában a drága órámat nézegettem, miközben a milliós Ferrarimban ültem. És rájöttem: meg van mindenem, de mégis olyan kell nekem, amit nem kaphatok meg.

Parks kis késés után pattant be mellém a kocsiba. Mindent átbeszéltünk. Egyszer próbáltam őszinte lenni vele, erre egy telefonhívás után távozik. Nem tehettem mást – utólag belátom, szörnyű döntés volt -, minthogy utána megyek. Meg kell ezt beszélnünk, előbb-utóbb. Bár ennek inkább az van a hátterében, hogy élvezem a társaságát. Ha tehetném, biztos elhívnám valahova. Hasonlóak vagyunk, Chanel vicces, kicsit bunkó ugyan, de ezen még lehet javítani.

- Fiam, te esküszöm nem vagy normális! – nem először kapom meg ezt anyától, végül is, totál igaza van.

Tegnap este egyedül maradtam Selenával. Sokat nem beszéltünk, de egy randit kierőszakolt. Megfenyegetett, ha nem viszem el, kipakol a sajtónak, és még képet is szerkesztet rólam és Chanelről. Beteg elme.

Anya ki van akadva, miért mentem bele ebbe. Ahogy már említettem, igazat adok neki, hisz mindennek elhordtam az ex-barátnőmet, éjjel-nappal azt mondogattam, le nem állok vele még egyszer. Túl komolynak tűnt a fenyegetése, ismerem, vannak emberei, akik ezt elintézik. És ha ez bekövetkezik, a sajtó ismét tele lesz velünk, Scooter leüvölti a fejemet, hisz eltiltott a csajoktól azután a csók után. Egy pozitívum van: anya örülne. Több képet mutattam neki Instagramon Chan-ről, és bevallotta, szerinte nagyon szép. Bár amióta Los Angelesben van, nem rakott fel képet, és nem hiszem, hogy mostanában fog.

Összeszedtem magam, a leglezserebb szerelésben, direkt szakadtnak tűnve indultam el az étterembe. Leültünk. Selena egyfolytában lökte a dumát, idegesített, a pincérek bámultak minket. Sajnálom, hogy sokan nem ismerik az igazi énjét, és még azokat is megnyerte a jó kislány imidzsével, akik egészen baba kora óta ismerik. Ez alatt a két év alatt megtanultam, csak a hírnévre hajt és valójában tényleg érdek neki ez az egész. De akkor miért ülök itt vele, megint?

- Justin! – sipákolt elviselhetetlen hangon a fülembe. – Csináljunk egy közös képet! – s mint aki válaszomat meg se várja, előkapta telefonját és készített egy képet. Azért imádkoztam, nehogy valaki észrevegyen és lefotózzon .. puff neki.

Undorodom magamtól. Képzelem, mit fog szólni az egész menedzsment, akiknek elhordtam minden ribancnak, anya, aki szentül hitte, ezentúl normális leszek és persze Chan.

- Figyelj rám! – sipított ismét.

- Bocsi, gondolkoztam. – húztam fel vállaimat.

- A drága kis Chanel barátnőmön, nem? – gúnyosan vetette oda, szinte már hányta ki a szavakat. – Mi van neki, ami nekem nincs? Jó, talán a kék szeme az oka, de szebb, csinosabb, okosabb vagyok, mint Ő. – és a háta mögött elmondod mindennek, miközben előtte tetteted az angyalkát és a legjobb barátnőjeként kiállsz mellette. Meg az egója is aztán neki nagyobb. Különben is, sokkal szebb nálad.

- Tudod, Ő más. Nem hírnévhajhász, mint te. – nem izgatott, mit gondol, mit érez. Legnagyobb nyugalomban intéztem felé a ’kedves’ szavakat.

- Jaj, ezt te sem gondolod komolyan. – legyintett. – Neki nem te kellesz, neki Tom kell. És különben sem azért jött ide, hogy pasizzon. Ki is nyírnám, ha hozzád érne. – akkor már kinyírhatod, mert számtalanszor hozzáértem már, amit Ő sem ellenzett.

- Akkor mehetsz is. – bunkóskodtam. – Tom és Ő szakítottak, nem? Selena, te nem tudsz semmit.

- Az igazság az, hogy te tudsz a legkevesebbet. Például, Chanel randira megy Tommal holnap. – olyannyira nem érdekelt mit mond, hogy a telefonomat nyomkodtam és inkább Twittereztem. Erre a mondatra azonban felkaptam a fejem. Mi a garancia, hogy nem hazudik?

- Hű, mennyi fotós. – biccentett az ablak felé. Fotósok és újságírók csordája állt az étterem előtt. Ebben az Ő keze is benne van, tuti.

Selena karon ragadott és kituszkolt. Mintha félne a kameráktól és nem akarná a dolgot, maga elé tette a kabátját. Lehajtottam a fejem, de kicsit sem azért, mert idegesített a sok ember: azért, mert ezért kapni fogok. Eszeveszetten vágtattam át a tömegen. Elszakadtunk egymástól Gomezzel, amit nem is bánok. Záporoztak a kettőnkről szóló kérdések. Két autóval jöttünk: Selenáé megközelíthetetlen volt, így kénytelenek voltunk beülni az enyémbe. A paparazzik elénk álltak, kattogtattak. A hátsó ülésen ott volt a sapkám, ami most nagyon jól jött.

- Hazavigyelek? – tettem fel udvariasságból a kérdést.

- Hogyne! Lássanak többet együtt, hogy tudják, ismét ép a kapcsolatunk! – teljes hányinger. – Hisz ha most együtt távozunk, újra elindulnak a pletykák, ami csak jó lehet. – mosolygott ördögien.

- Undorító vagy. – sziszegtem.

- Köszönöm.

Selena gyönyörű, kedves lány, de annyira hírnévhajhász hogy már magamtól undorodom, amiért egy légtérbe kerültem vele. Imádkoztam, nehogy be kelljen mennem, mert tuti bukta lenne. Kitört a ricsaj: egy színjáték közepébe kerültem, ahol Ő volt a főszereplő. Elvette a telefonom, kizárt az ajtón, sőt még be is mutatott. Ha nem lett volna nála a telefon, elmentem volna, de kellett nekem az. Csengettem, kopogtam is az ajtón, de semmi. A fotósok ismét gyűltek körénk, egyre idegesebb lettem. Egy hirtelen pillanatban kinyílt az ajtó.

Miss Hírnév szinte berángatott rajta, majd nekem esett. Nyelvét erőszakosan dugta számba, hátrálni kezdett a kanapé felé. Minden erőmmel azon voltam, hogy eltoljam magamtól, hiába. Megütni nem akartam, mégis csak lány. Kezei a pólóm aljára tévedtek, s levették azt. Miután félmeztelen voltam, magát kezdte vetkőztetni és ismét rám támaszkodott. Lelökött az ágyra, ráült a csípőmre és harapdálni kezdte ajkaimat. Nagyon fájt, legbelül ostoroztam magam, amiért ekkora egy barom vagyok. Selena belemerülve csókolgatott, közben továbbra is sikertelenül próbáltam leszállítani magamról.

- Tégy úgy, mintha élveznéd. – suttogott fülembe. Kirázott a hideg az undortól, amit éreztem.

Már a saját nadrágját is levette és csak az enyém volt hátra. Egyik kezemet a sliccemre helyeztem, így meggyűlt a baja a ruhadarabbal.

- Vedd el a kezed. – ütött meg.

A lépcső felé fordult, és ismét csókolgatni kezdett. Lépteket hallottam.

- Sel, nem jössz.. – valaki leejtett egy poharat mögöttünk. Gyorsan szétváltunk. Selena felhúzta a melltartója pántját és diadalittasan mosolygott Chanel-re, aki könnyes szemmel bámult minket.

9. fejezet - Lépjünk tovább

Kedves olvasók!

Nemrég értem haza, mindenem összekapkodva ültem a gép elé, hogy mindenképp be tudjam fejezni a részt. Már kedden elkezdtem, és csak sorokat tudtam minden nap írni, annyira nem volt időm. De, sikerült feltenni. Nem szokásom visszaolvasni a saját írományaimat, most viszont elolvastam - közepes. Van még mit javítanom rajta, de időhiány miatt csak egy ilyen jött össze, pedig az előző részekkel elégedett voltam. Sajnos egyetlen szemszögből íródik az egész, a következő fejezetben viszont biztos, hogy Justin szemszöge lesz. Sok tervem van a hétvégére: az új blog megnyitása, eme történet alakítgatása és persze számítok a kommentekre is! Ja, nehogy kifelejtsem a tanulást.. Egy szó, mint száz, sok sikert kívánok már most nektek a jövő hétre, és jó olvasást! Hogy tetszik a fehér kicsikocsi a fejezetben? :)

Love, Diana

Az érdekes, meglepő, sőt már kissé ijesztő telefonbeszélgetés után egyetlen üzenetet kaptam: ’Ötkor a ház előtt.’ – mindössze ennyi állt benne. Semmi kedvem sem volt találkozni most vele, főleg, hogy már így is eléggé kiutáltak. Ha valaki még egyszer kiszúr minket, tényleg vége mindennek.

Mióta ez az ügy történt, nem szokásom a nappaliban tanulni. Inkább bezárkózom a szobámba, szétterülök az ágyon, s úgy próbálom magamba szívni az információt. Helyzetem miatt, tekintve, hogy nem hallottam, mi folyik lent, észre sem vettem, hogy Selena hazaért. Bekukkantott a résnyire nyitott ajtómon. Mosolygott, amit nagyon jó jelnek vettem. Vele sem beszéltem még meg a dolgokat, úgy érzem, most lesz itt ennek is az ideje, ám hamarosan öt óra.

- Gondolom, azt hiszed, haragszom rád. Lenne is okom.. – éppen a történelemkönyv volt az ágyon szétterítve. Arrébb tettem azt, hogy Sel le tudjon mellém ülni. – De nem haragszom. Láttam, milyen nehéz neked és ez nem a te hibád. Tudom, milyen Justin, tudom, milyen könnyen levesz mindenkit a lábáról. Nagyon bánt, hogy ezt tette. Ezzel gyakorlatilag a te életed tette tönkre.

- Szakítottatok. – én is megkaptam a magamét, tudom is, Sel haragszik rám. Nem is értem, miért magát hibáztatja mindenért.

- Kis dolog. – legyintett. – Amúgy sem volt már a régi ez a kapcsolat. Neki nem én kellettem. – Selena szeme könnyes lett. Fordított volt a helyzet: megsajnáltam, megöleltem és együtt kezdtünk sírni. Ő azért, mert még mindig szereti Bieber-t, én pedig azért mert továbbra is fáj ez az egész dolog. A legrosszabb része ez, látni a legjobb barátnőmet, szinte már a testvéremet sírni.

Pár perc sírás után elengedtük egymást. Bőszen törölgetni kezdtem szemem.

- Na, hagyjuk abba. – Selena egy zsebkendőt halászott elő zsebéből, azzal törölte le szemét és szétfolyt sminkjét. – Tanulj inkább. – simogatta meg a kezemet, majd távozott.

Ismét tankönyveim tanulmányozásába kezdtem. Egyszerre felkaptam a fejem a gondolatra: hány óra van? Gyorsan az órára pillantottam, ami fél hatot mutatott. Utoljára letöröltem könnyes szemeim, és úgy, ahogy voltam, összekötött, kócos hajjal, melegítőalsóban és egy Texas feliratos pólóban futottam eszeveszetten ki az utcára. Sietségemben a mamuszom is rajtam maradt, ezáltal egy lila, Snoopy-s valamiben mászkáltam az utcán.

Jobbra-balra körül néztem. Sehol senki. Tuti, ezt elcsesztem megint, és már biztos elment. Elsétáltam a sarokig. Egy autó villantott a lámpájával. Éppen akkor ért haza a néni, akinek a háza előtt álltam. Jól megbámulta a papucsomat – biztos neki is kell egy. Ezt figyelmen kívül hagyva szó szerint elcsoszogtam a kocsiig. Kiszúrni ugyan képtelen voltam a benne ülő valakit, csak a nagy, fehér Ferrari-t láttam magam előtt. Sosem ültem még Ferrariban, ha ezt apu tudná, biztos büszke lenne rám. Sosem volt titok, mennyire odavan az olasz sportkocsikért, nagy álma még mindig, hogy vegyen egyet.

Beültem a hatalmas autóba. Az utca egyik lámpája halványan pislákolt s csak kis részleteket láttam a mellettem ülő valaki arcából. Nem is volt szükség arra, hogy lássam teljesen, hisz tisztában voltam vele, kivel is vagyok egy társaságban. Pár perc kínos csend után kezdtem megijedni, hisz fogalmam sem volt, mit is mondjak. Ott ültem a szőrös papucsomban, kócos hajjal és nyilvánvalóan elég nevetséges arckifejezéssel.

Nem terveztem egy autóban beszélgetni. De, mivel jobb helyet nem találhatunk, ahol nem szúrnak ki minket, maradt ez.

- Bocsánat. – sosem szeretettem az ehhez hasonló kínos csenddel teli pillanatokat, azt meg pláne nem, mikor valaki megtörte őket. Persze, továbbra is jobb, hogy Bieber szólalt meg először és nem nekem kellett valamit kinyögni, úgysem ment volna.

- Miért? – továbbra is vakon tapogatóztam a sötétben. Általában rengeteget segít egy ember testbeszéde – kivétel, mikor félhomályban ülsz valakivel, aki amúgy sem egy érzelmes emberi lény.

- Selena mondta, mennyien utálnak most. Nem ezt akartam elérni. Nem akartalak bántani. – habár nem láttam az arcát, őszintének tűnt. Hittem neki.

- Ti meg szakítottatok. – nyögtem ki, elég egyhangúan. – Figyelj, - félig felé fordultam, bár még mindig hangsúlyozom, alig láttam valamit. – zárjuk ezt le. Lépjünk tovább, hagyjuk egymást békén, úgy jó lesz mindkettőnknek.

- Meglepődnél, ha azt mondanám, nem akarom?

- Kicsit. – hazudtam. Nagyon de nagyon meglepődnék. – Zavar ez a félhomály, nincs valahol egy lámpa vagy valami? – reflexből kutatni kezdtem az ülés körül, mire beleütköztem a mellettem ülő személy kezébe. Gyorsan próbáltam leplezni zavarom. Justin sikeresen megtalálta a lámpát, így vége nem kellett félhomályban ülnünk.

Első reakció? Részemről meglepődöttség, mert iszonyú jól nézett ki a gyerek. Részéről egy nevetés, ami a hajamnak szólt. Második reakció? Jól fejbe csaptam magam, amiért ennyire tetszett, amit látok.

- Jó a hajad. – kuncogott.

- Visszatérhetnénk az eredeti témához? – kivettem a hajgumit a hajamból, gyengéd mozdulattal rendet teremtettem tincseim között. Most sem nézett ki jobban.

- Persze. Hol is tartottam?

- Azt mondtad, nem akarsz továbblépni.

- Igen. Hol is kezdjem.. – vakargatta állát. Nem tudom, most azt képzeli, a szakállát vakargatja, vagy mi? – Szóval. Szeretem Selenát, de ez a szeretet már rég nem a régi. Olyan, mintha legjobb barátok, sőt már testvérek lennénk, és ez abszurd. Elmúlott minden. Továbbra is gyönyörű – ezzel egyet kell értenem – és továbbra is az életem része, de már nem úgy. Nem vagyok belé szerelmes. – ha nincs az a veszekedés köztük, és nem hallgatom ki őket, most újdonságot tudnák meg. De így, ez csak felesleges kerítőrizsa. Miért érzem, hogy van valami más is?

- Justin, mond el az igazat, tudni.. – megszólalt a csengőhangom. A dal, amit annyira szerettem.

A kijelzőn Selena neve volt. Ráébredtem, mennyire bunkóság is ez. Itt siránkozok, hogy mindenki utál, aztán adok rá okot. Ha nem akarnám ezt, és fájna annyira a dolog, mint amennyire gondolom, nem ülnék most itt.

- Felejtsük el egymást, jó? Tényleg, komolyan, halálosan, lépjünk tovább. Most mennem kell, ha nem gond

Kiszálltam a kocsiból. A legnagyobb óvatossággal csuktam be a sportautó ajtaját, nehogy valami baja legyen esetleg. A ház felé kezdtem trappolni. A kapu előtt Selena várt. Csalódott volt az arca. Ezt most nem tudom mire vélni.

-  Chanel, várj már! – értem. Miatta csalódott. Azért, mert megmutattam, mekkora egy ribanc vagyok.

- Neked ez a továbblépés? – hirtelen felé fordultam. Rettentő mérges voltam rá. Tudta, mennyire fontos nekem, hogy a barátságunk Sel-el életben maradjon, erre ide pofátlankodik.

Megtorpantam. Ott álltam két tűz között, szótlanul. Az egyik oldalon Selena szomorú, szinte már sírós arca, a másikon Justin lebiggyesztett ajka. A legjobb lehetőségnek azt láttam, ha egyedül hagyom őket. Társaságukkal nem törődve visszamentem a házba. Komolyan tovább kell lépnem, ennek így nem lesz jó vége..

8. fejezet - Justin?

Kedves olvasók!

Nem mondom, hogy egy szokványos dolog lett, mert nem. Nehéz volt olyan helyzetbe képzelni magam, amiet még –szerencsére – sosem tapasztaltam. Nem akartam túl csöpögősbe átmenni, magamat nem tudom megítélni, így lehet, sikerült. Ezt nektek kell eldönteni. Én valahogy úgy éltem magam ebbe az egészbe, hogy az ember bármerre megy, megbámulnak, összesúgnak a háta mögött. Valami ilyesmit kell elképzelni. Justin szemszöge után nehéz volt a váltás, hisz azért ez egy lány szemszög és teljesen más. Egyik jó ismerősöm mondta: „Egy történetben a szereplőknek is kell fejlődniük.” E szempontból is teljesíteni akarok, hiszem, ez sikerülni is fog. Ebben a részben Chanel egy másik oldalát láthatjátok, a Justin-Chanel szemszög után pedig következik majd egy közös rész, remélhetőleg két szemszögből. Mielőtt elfelejtem: készül az új történetem, aminek a címét már publikáltam, nem is olyan rég. Nos, ez változott, ahogy az alaptörténet is, de egyenlőre nem szeretnék részleteket elárulni, de nem megszokott lesz, annyit ígérek.

Love, Diana

Cry

Chanel Parks

Vége az életemnek. Ennyi volt. Ilyen, s ilyesfajta gondolatok szőtték át fejem minden zugát, miközben ismét az internetes cikkeket és az azokhoz tartozó hozzászólásokat olvastam. Twitter követőim száma mintegy tizenkétezer felhasználóval gyarapodott, huszonnégy óra alatt. Erre az egész drámára és a sok gúnyos és durva beszólásra egy lapáttal rátett az, hogy ma kötelező iskolába mennem. Egy hónap alatt jól beilleszkedtem, vannak barátaim, de nem vagyok egy népszerű, iskola-szépe típus.

Borzasztó kedvemet ruházatom is tükrözte, bármennyire is próbáltam rendesen felöltözni. A szekrényből elővettem az első felsőt, ami az utamba került. A kinti melegre tekintettel egy rövidnadrágot csaptam hozzá, ezt az egészet egy sállal dobtam fel. ’Fő a kényelem’ elven belebújtam a Toms cipőmbe, felkaptam a táskámat – ami Selenáé, így akármikor ránézek, eszembe jut, mekkora fájdalmat okoztam neki. Szégyelltem magam, jogosan éreztem a sok bántást, amit kapok. De nem tudom, meddig bírom ezt még. Sosem voltam egy erős idegzetű személy, persze kívülről mindig mutattam, mennyire erős és kitartó vagyok, aztán amikor senki se látta, elvonultam a szobám sarkába és eszeveszett sírásba kezdtem. Szóval igen, én vagyok Chanel Parks, aki képmutatóan állja a sarat.

Imádkoztam, hogy a reggelinél ne fussak össze Sel-el; bevált. Tegnap este megkaptam magamét, nem kérek több ócsárolást. Mivel Sel megtiltotta, hogy a fenti fürdőt használjam, le kellett jönnöm tegnap este: ekkor hallottam meg Bieber hangját. Legszívesebben odamentem és megöleltem volna. Csak Ő van tisztába a helyzettel, nagyjából Ő is ezeket szenvedi el, amiket most én. Nem hibáztatom. Hogy miért? Én engedtem először, én mentem bele a hülye játékába, Ő ezt kihasználva fordította rosszra a dolgokat. Még nem is bántam volna még egy csókot, hisz az első sem volt piskóta, de nem a nyilvánosság előtt. Azóta az este óta eltelt két nap, a kedélyek még mindig nem csillapodtak, engem beállítottak főhibásnak.

Reggelim mindössze egy alma volt és egy pohár tej. Se kedvem, se gyomrom nem volt enni. Előre féltem kilépni az ajtón. Felszálltam a legközelebbi buszra, és nem törődve a sok tini pillantásával fülembe helyeztem a fülhallgatót és kizártam a külvilágot. Az út csak pár perces volt az iskoláig. Addig a The Script egyik dalát, a Hall of Fame-et hallgattam. Ez valahogy mindig megnyugtatott.

Abban a pillanatban, hogy besétáltam az iskola épületébe, minden rosszabb lett. Magamon éreztem több ezer lenéző pillantást – főleg a lányokét. Gyorsan átszeltem a folyosókat, kipakoltam a szekrényemből és mentem órára. Állandó padtársam volt, ami szerencse, mert nem hiszem, hogy valaki most mellém ülne.

Az utolsó óra párkapcsolati tanácsadó órája volt. Pont most, pont ma. Mintha Isten – vagy legalábbis az igazgató – ismerné az összes gyenge pontomat. Az órán lapítottam, meg sem szólaltam, ám mikor már reménykedve hittem, elfelejtettek, a suli főgonoszának beszólásával emlékeztettek, hogy igen, még mindig itt vagyok plusz még mindig utálnak.

- Ki tudja, hogy hívják azokat, akik mániákusan teszik tönkre mások kapcsolatait? – rosszabb kérdés tényleg nem volt, vagy ez szívatás? Senki sem jelentkezett, kivéve azt a hidrogénszőke, műkörmös cicababát, aki a suli királynője volt. Direkt nem várta meg, míg felszólítják, ezzel is fokozta beszólásának hatását.

- Chanel Parks? – nyögte be egy gúnyos mosoly keretében. Az egész osztály röhögni kezdett. A fejemet a kezeimre hajtottam, minden erőmmel próbáltam visszatartani a sírást.

- Ejnye, gyerekek ez csúnya volt. De, megértjük, hisz Mr. Bieber egy Adonisz, ki is tudna ellenállni neki? – mikor azt hittem, a tanárnő mellettem áll, megkaptam életem legrondább, legfájóbb sebét.

Az óra további része csendesen telt, leszámítva a mögöttem röhögő embereket, akik éppen az egyik pletykalapot böngészték, ami tele volt az én képemmel. Hogy is hihettem, hogy van igazság a Földön, s legalább itt menedékben leszek egy kicsit?

A csöngő megszólalása után a tanár zárómondatait semmibe véve kirontottam a folyosóra. Azelőtt akartam távozni, mielőtt mindenki kijön a terméből. Gyorsan bepakoltam a könyveimet a táskámba. Egész gyaloglásom alatt a sírás kerülgetett.

Az ajtó zárva volt, innen gondoltam, senki sincs itt. Ha Selena nincs itt, akkor se a személyzet, se a többiek nem jönnek dolgozni. Ha jól tudom, hétfőn amúgy sincs munkanap nekik. A kilinccsel babrálva betértem a házba. A táskát a szekrényre dobtam, háttal nekidőltem az ajtónak, a földre ereszkedtem, és sírni kezdtem. Miért ilyen gonosz velem mindenki? Az egész házat belengte sírásom hangja. Életemben nem sírtam még így, talán utoljára nagyi temetésén, ahol jóformán fel sem fogtam még, mi történik. Fájt. Kevés ember élheti át azt a szörnyű érzést, hogy mindenki utál és vége mindennek. Tényleg, szó szerint mindennek. A Selenával való 18 éve tartó barátságomnak, életem első olyan kapcsolatának, ami komolyabb is lehetett volna, s mindez egy hiba miatt. A remény hal meg utoljára, tudom, meg is lepett, mikor Sel tegnap este az én fejemet védte, pedig kaptam tőle rendesen.

Ahogy kinyitottam a szemem, a szoba másik végében megláttam Selena és Justin közös képét. Bár könnyek borították szememet, bármikor megismertem volna őket. És igen, egyre jobban fájt ez az egész. Persze, most itt ülök és nyavalygok, mikor tudom, másnak rosszabb. De egyszerűen olyan, mintha gyomorszájon vágtak volna, kést döftek volna a szívembe, és még forgattak is volna rajta egyet. Hiába csak pár beszólást kaptam, elég volt annyi. A többiek szemében láttam, mennyire megvetnek, hisz ki szereti azokat, akik tönkreteszik mások kapcsolatát?

Másfelől volt bennem egy gondolat, miszerint nem is volt ez olyan erős kapcsolat, mint sok ember annyira hitte – köztük én is. Az esti veszekedés, Bieber hirtelen távozása, minden szó nélkül ezt még jobban magyarázza. Ismét visszatértem arra az álláspontomra, hogy bolond vagyok.

Sok-sok perc kellett még enyhült a sírásom. Feltápászkodtam majd a konyha felé indultam. Pizzát találtam a hűtőben, betettem a sütőbe és vártam. Bambulva meredtem magam elé, miközben a sütőt bámultam. Zsebemben hirtelen rezegni kezdett a telefon, megszólalt legújabb csengőhangom, ami a Turn Your Face volt a Little Mix-től. Felvegyem? Ismeretlen szám, megint. Ez a szám egész tegnap este hívogatott, egyszer felvettem, senki sem szólt vissza. Vágytam egy kis társaságra, elhatároztam hát, felveszem.

- Haló? – szóltam bele, kicsit félve. Ki tudja, ki az, lehet valamelyik idióta osztálytársam akar ezzel is szívatni

- Chanel? – fiúhang érkezett a vonal túlsó végéből. Megnyugodtam – ez azt jelenti, nem szórakoznak velem.

- Igen, kivel beszélek? – tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott.

- Beszélnünk kell, érted megyek. Legyél ötre a ház előtt. – milyen házról beszél ez? Honnan tudja egyáltalán hol lakom? Ismerős volt a hangja, nagyon is… várjunk csak. Ez komolyan Ő? Honnan tudja a számomat? Ezer s ezer kérdés keringett a fejemben, ahelyett hogy rákérdeztem volna ezen dolgokra, inkább kapásból a telefonálóm nevét érdeklődtem meg.

- Justin?! – ijesztően feljebb kúszott hangom. Nem érkezett válasz a túlsó végről, később búgni kezdett a telefon. Letette. Számomra ez azt jelenti, igen, Justin volt. Félek ismét találkozni. Muszáj lesz beszélnünk. Muszáj.

7. fejezet - Következmények

Kedves olvasók!

Ez egy elég borzasztó rész lett, szerintem. Nem vagyok vele megelégedve, hisz minden erőmmel azon voltam, hogy az eseményeket picit tisztába tegyem, ami nem sikerült. Fogalmam sincs, mi ennek az oka, mikor írtam még elfogadható volt, de már nem. Na mindegy is, nem akarok nyavalyogni, a következő fejezet félig-meddig készen van, majd meglátjuk, az milyen lett (depressziós egy picit, elárulom).

Kaptam egy nagyon kedves levelet, amit most olvastam el. Köszönöm szépen, a tanácsokat megfogadom, sokat jelent egy-két építő kritika, hisz még kezdő vagyok és van mit fejlődnöm. Főleg az érzelmek leírásával van gondom, olyan helyzetekkel, amikben még nem voltam és ugye néha-néha elsietem, mert igazság szerint elég egyenes és heves ember vagyok, talán ezért is. Mindenesetre, nagyon szépen köszönöm Jennyfer!

Ti mit gondoltok a részről? Nektek tetszett? Örültök, hogy a következő részben nem felpörgetett események, hanem lelki és érzelmi dolgok lesznek inkább?

Love, Diana

Justin Bieber

Szégyenteljesen ültem a zongora előtt, miközben bőszen próbálkoztam valami elfogadhatót összehozni. Talán még ment is volna, ha Scooter nem üvöltözik. Néha fel-felnéztem rá, rákvörös volt a feje. Bár, hogy őszinte legyek, kicsit sem csodálkozom, hisz ma már legalább a húszadik cikket olvassa, ami rólam és Chanel-ről szól, pontosabban a csókunkról.

- Miért nem bírod egyszer megállni, hogy ne csinálj botrányt? – csapkodott jobbra-balra menedzserem, majd a levegőben kezdett idétlenül hadonászni. – Miért nem dobod ki Selenát, ha ennyire bejön neked az a csaj? Csókolózzatok, menjetek szobára, de NE nyilvánosság előtt! Bieber, gondolkozz. – kellemes érzés, mikor az ember menedzsere vagy esetleg barátja jobban tisztában van a más érzéseivel. Jelenleg nem tudom, hol áll a fejem, egyelőre csak cáfolgatom a pletykákat, miszerint én és Selena szakítottunk.

Bevallom, belegondoltam, mi lenne, ha külön lennénk. Szeretem Őt, de kezd elmúlni a varázs és az Ő részéről érdeknek látszik ez az egész. Persze, azóta sok minden változott, mióta Chanel jött. Két éve is tetszett, de semmi komoly szándékom nem volt. Kifejezetten bejött – és most is bejön – a folytonos visszautasítása. És hogy ki ne hagyjam, gyönyörű csaj – emellett Selena barátnője. Nem akarom ezért eltiporni a barátságukat, na meg a jelenlegi barátnőm karrierjét sem, ami fontosabb, mint az én érzéseim. De tényleg, jó lenne tudni, mi is van, mert kavarog a fejem ide-oda.

- Föld hívja Justin Drew Bieber-t! – hadonászott előttem Scoo.

- Itt vagyok, nyugi. De mégis mit kéne tennem? – félelmem nagy része már elszállt, így rá mertem nézni menedzseremre. Feje visszanyerte eredeti színét, tekintete is megértőbb volt.

- Tetszik neked Chanel? Ha igen, mennyire? – támaszkodott a zongorára. Pár pillanatra el kellett gondolkodnom. Muszáj volt. Ha ezt valaki két hónapja kérdezi, a válaszom az lenne, Selena életem szerelme és senki más nem tetszik rajta kívül. Féltem a saját agyamtól és attól az érzéstől, hogy semmibe veszek egy-két éve tartó kapcsolatot egy texasi kiscsaj miatt.

- Tetszik nekem és nagyon kedvelem. – ismét a zongora billentyűinek bámulásába kezdtem. Olyan volt, mint az élet: néha fekete, néha fehér. Szépen szól, de ha egy rossz lépést teszünk, a világ legszörnyűbb hangját is kiadhatja.

- Beszéljétek meg. Én elfogadom, ha most véget vetsz a Sel-el való kapcsolatnak. Tudod, érdek az egész, főleg az Ő részéről.

Scooter szavaiból tisztán azt vettem ki, tulajdonképpen rákényszerít, hogy szakítsunk. De igaza van. Beszélnem kell Sel-el.

A délutáni stúdiózás után rajongók hada várt az autóm körül. Mindenkivel készítettem egy képet, sokan kérdezgettek Chanelről, és Jelenáról is. Egy idő után zavaróvá vált, és muszáj volt megkérnem a testőröket, hogy segítsenek be a kocsiba.

Selena háza előtt álltam meg. Kint már félig sötét volt, a házban egyetlen lámpa égett: a nappalié. Félve kopogtattam be, hisz biztosra vettem, már tud mindenről. Lehetetlen nem olvasni azt a sok cikket, ami mindössze pár óra alatt megjelent. Mindenhol őrület van, Twitteren a legnagyobb. Imádom a Beliebereket, de úgy érzem, néha túlságosan is bolhából elefánt méretű gondot alkotnak. Mikor kinyílt az ajtó, Sel dühös pillantásával találkoztam. Egyszerre eltűnt a laza srác vagyok álcám. Könnyebb úgy élni az életet, ha mindenki lazának és olyannak hisz, akit nem érdekel senki. Szememmel a háttérben Chanel-t kerestem. Szegény, gondolom kapott eleget amiatt a csók miatt, pedig teljes mértékben az én hibám volt.

- Mi volt az a csók? – emelte magasabbra a hangerőt Sel, már a nappaliba érve. – És pont Chanel-el? Pont vele? Ennyire barom vagy? – sosem láttam még ilyen mérgesnek. Sőt, kiabálni sem hallottam még.

- Nem volt komoly, úgy éreztem, muszáj megtennem. – kezdtem védeni magam. Miután kimondtam ezt a mondatot, leesett, mekkora egy baromság jött ki a számon.

- Jaj, Justin, ne add az ártatlant. Valld be, hogy tetszik neked Chanel.

- Nem.

- De igen, valld be. Tetszik neked – hadarta a szavakat. – Justin, ne hazudj, légy szíves, ennyit megérdemlek, valld be.. – folytatta tovább.

- Igen, rohadtul tetszik Chanel. Ezt akartad hallani? – szakítottam félbe és kezdtem én is üvöltözni.

- Pontosan ezt. Tudod mit?  Köztünk vége mindennek. – mintha erre vártam volna az elmúlt hetekben, de mégis nagyon fájt. Szeretem Selenát, de inkább mint barátot. Mégis fájt. Szabályosan kituszkolt a házból, felém közeledett, erre reagálva hátráltam, egyenesen az ajtó felé. – Ha hozzáérsz egy ujjal is Chan-hez, kinyírlak.

- Azt megértem, hogy szakítasz velem – hazudtam, mert nagyon nem értem. -, de Chanel-t miért veszed el tőlem? – nem mintha az enyém lenne, hisz Tommal jár. Basszus, lehet, ezzel az Ő kapcsolatukat is tönkretettem. Homlokomhoz kaptam előbbi gondolatom hatására. Az ajtóban álló, amúgy is zavart és mérges lány kellőképpen nem értette gesztusomat.

- Chanel nem érdemel téged, nálad sokkal jobb kell neki, te csak kijátszanád, ugyanúgy, mint engem. Tűnj el, Bieber. – lökött ki az ajtón.

- Csak annyit mondj meg, ezután mit kezdesz magaddal? Hol lesz a karriered? – tisztában voltam vele, ez neki érdek volt, ezt bizonyította azzal, hogy folyton képeket akart csinálni és minden szart meg akart osztani. És igen, ez az egész már érdeknek indult, csak arra nem számított drága menedzserem, hogy beleszeretek. Mindenki adta magát ehhez a hazugsághoz, még anyu is, aki agyba-főbe nyilatkozta, mennyire imádja Sel-t, nekem pedig azt mondogatta, majd jön valaki, aki elsőre megtetszik, és nem érdekből fogok beleszeretni. Talán beválik a jóslata?

- Kicsit sem izgat az most engem. Nem én fogom megsínyleni a következmények nagy részét, hanem te. És persze Chanel, aki zokogva ól a szobájában és a több ezer neki küldött, halált kívánó üzenetet olvassa.

Selena iszonyatos nagy erővel csapta be közvetlenül az orrom előtt az ajtót. Még ez az egész el is ment volna, ha megint nem más sínyli meg a saját hülyeségeimet. Én csak kilépek az utcára, több testőr jelenlétében és ha úgy akarom, van olyan nap, hogy senkivel sem beszélek. Velem ellentétben Chanel, akivel fogalmam sincs mi lesz, főleg, hogy tudom, milyenek a mai tinilányok. Sejtem, mennyire rossz most neki. De miért is érdekel engem ez jobban, mint a szakítás? Mert ez a legnagyobb következménye az egész dolognak? Először vagyok úgy, hogy más érzéseit előtérbe helyezem s magamat rakom leghátulra a fontossági listán.

Tisztánlátásom visszakapása érdekében elhatároztam, muszáj beszélnem azzal, akinek most tönkretettem az élete egy részét. A kocsiban vak sötét volt, az idő rohamosan telt a Sel-el való veszekedésünk közben. Még amikor Tom először járt itt, és Chan bemutatta, kilestem a telefonjából a kék szemű lány számát. Minden előzetes gondolkodás nélkül tárcsáztam. Vártam a választ a túloldalról, de hosszas csörgés után sem érkezett. Majd mikor ötödszörre próbáltam, egy sírós hang szólt bele a telefonba. Képtelen voltam beszélni vele, kinyomtam. Képzelem, mit gondol most, de remélem, nem tudja hogy én voltam. Tényleg fontos, hogy ezt rendbe hozzam, a dolgokat köztem és Sel között, de elsőként Chanel életét kell egyenesben raknom.