29. fejezet - Akkor játszunk!

Sziasztok, drága olvasóim!

Tudom, nincs mentség, miért nem válaszoltam a kommentekre, de esküszöm, egyre kevesebb időm van. Itt szeretném mindenkinek megköszönni a támogatást és hogy érdeklődtök az irományaim után, mert rettentő sokat jelent! és hogy kicsit megnyugtassam a kedélyeket, nem fejezem be a blogot, eszembe sem jutott. Itt vagyok és itt is leszek, nektek, mert ti is itt vagytok nekem. Holnap lesz új fejezet a másik blogomon is, amit most fejeztem be, ezzel együtt. Alig volt időm és próbáltam izgalmas fejezetet hozni, de ha nem is sikerült, remélem, a hosszúsága pótolja. Két szemszög, kis váltásokkal. A novellával haladok, a következő, harmincadik résznek pedig egy kis meglepetést tervezek, ezért semmit sem szándékozok kiadni róla. Annyit elárulok, hogy nem várt dolgok történnek majd. Az meg, hogy mik azok a nem várt dolgok, majd kiderül. Nos, akkor kellemes hétvégét kívánok mindenkinek, nekem sűrű lesz, mert két témazáróra is tanulnom kell, utolsó napon írjuk mind a kettőt. Hú, mennyire szeretem én az iskolát. Remélem azért nektek jobb hétvégétek lesz!

 Love, Diana

Give Me Everything
Tonight

Chanel Parks

- Tudni akarod kiről szólnak azok a kibaszott dalok?
Sosem láttam ilyen mérgesnek. Ahogy erőszakosan közel húzott magához és szorította a kezemet, kénytelen voltam a szemébe nézni. Csillogó, barna tekintete most más volt. Elborult. Nem értem, miért akadt ki ennyire. Gondolom, hogy van jelentősége azoknak a daloknak, ha ennyire keményen érintette ez a kérdés.
Ahogy a másodpercek pörögtek, a feszültség szinte tapintható volt köztünk. A félelem és a kíváncsiság keveredett bennem. Áhítva vártam, hogy végre megtudjam, kiről szólnak a dalok. Továbbra sem tudtam, miért van ennek számomra jelentősége, de érdekelt.

- Akkor kezdjük. Melyikre vagy kíváncsi? – hangja mérgesen csengett, de már elengedte kezeimet. Alkarom helyett most a derekamnál fogva húzott közel magához.

- Fall. – leheltem halkan a dal címét.
- A Fall-t két éve írtam. Emlékszel, amikor Karácsonykor folyton írtam? – lehajtott fejjel kezdtem gondolkodóba. Álljunk meg egy percre.

Két éve Karácsonykor mutatta be Selena nekünk Justint. De akkor Justin azt mondta, nem Selena a legjobb barátja. Ezt totál nem értem.

- Emlékszem, csak nem értem. – erőszakosan kapta fel a fejem államnál fogva.
- Hagyjuk. Love Me Like You Do. Két éve. Most már emlékszel? Hisz pont te mondtad, hogy folyton olyan..hogy is fogalmaztál? Milyen pillantásom volt? – hangja élesen cseng a halál csendben. Egyre jobban és jobban félek tőle.
- Olyan ’most megduglak’ pillantásod volt. – ekkor esett le. Ilyen nincs! – Te, - kezdtem dadogni – te rólam írtad azt a dalt? Justin, az a szexről szól. – hadartam. Oké, ezt tényleg nem tudom elhinni. Bevallotta, hogy ilyen szándékai voltak velem, de azt nem hittem volna, hogy ennyire is komolyan vette őket.
- Ott a pont. – húzott magához még közelebb.

Igazából, ha jobban belegondolunk kihasználható a helyzet. Justin bunkó volt velem az elmúlt két napban, amiért mindössze csak egy ’bocsi’-t kaptam. Elég nekem ez? Nem veszem a szívemre nagyon a dolgokat, de az különösen bántott, hogy olyannak titulált, mint amilyen Selena volt. Mert ezzel konkrétan a képembe vágta, hogy azt gondolja rólam, egy pénzéhes, hírnévhajhász ribanc vagyok. Pedig nem. Képtelen lennék ilyet tenni vele, mikor ismerem, tudom milyen.
Érdekes gondolkodásmódomhoz híven nem találtam más megoldást, minthogy megleckéztessem Őt. Ezt egy játék közben képzeltem el. Tudtam, hogy Justin odavan a versenyekért és utál veszíteni, márpedig én mindent el fogok követni, hogy ezt a csatát én nyerjem.

Fejemben az értetlenséggel, továbbra is kíváncsian a dalok iránt léptem egy lépéssel hátrébb. Szinte kitéptem magam kezei közül.

- Játszunk. – érdekesen hangzott a helyzethez abszolút nem illő szó. Ezt hívják úgy, hogy abszurd helyzet. Lehetetlen, de mégis lehetséges.
Barátom szeme felcsillant a szó hallatán. Na, itt a versenyszelleme!
- Lehet, hogy hülyének fogsz nézni – nem lehet, biztos, hogy annak fog nézni, de ez életem ötlete -, de van egy ötletem. – húztam az időt, mert a kétes érzések bennem nem hagytak nyugodni. Egy részem azt kiabálta, leckéztessem meg, a másik pedig pont hogy visszatartott. Az elsőre hallgattam. – Tuti, hogy ilyen játék nem létezik még, szóval figyelj. Egy nap, azaz mindössze holnap teljesen legális akár meztelenül is mászkálni a lakásban. – láttam rajta, hogy nem érti, ezért próbáltam tovább magyarázni. – Amelyikünk előbb nekimegy a másiknak, az veszít. Aki tovább bírja, az nyer.

Ismét csend támadt. Kényelmetlenül éreztem magam, s idiótának, amiért ekkora baromságot mondtam. Hogy tudtam ilyet kitalálni?
Annyira kínosan éreztem magam, hogy lassan hátrálni kezdtem. Mielőtt megfordulhattam és az ajtó felé futhattam volna, Jus elkapta a kezem. Meglepődöttségemben nem tudtam mást tenni, mint bámulni rá. Kezeit pólóm alá csúsztatta, mélyen a szemembe nézett.

- Akkor játszunk! – egy pillanatra húzta fel pólómat, de azonnal le is engedte. Diadalittasan ment el mellettem, és mielőtt véglegesen is kilépett volna a szobából, hátrafordult és rám villantotta a macsó mosolyát.

Fejemet megrázva ültem le a franciaágyra. Sok dolog kavargott a fejemben. Kellett egy terv, ami biztos győzelemre visz. Plusz ott motoszkált még ez a dalos kérdés is, amelyet hajnali három körül elvetettem, mert olyan szinten fáradt voltam, hogy erőm sem volt ezen gondolkodni. Párszor felültem, elmerengve azon, hogy is vigyem véghez az egyetlen normális tervem.

Be kell jutnom a közös hálószobánkba. Mivel Jazzy és Jaxo ott alszanak, és mert későn feküdtek le, kora reggel találtam ezt a legjobbnak.

A lehető legnagyobb csendben, egy pisszenés nélkül lopóztam be. Hihetetlen aranyosak voltak, ahogy aludtak. A fehérneműs szekrény felé vettem az irányt, és mintha egy szellem lennék, olyan lassan és gyengéden húztam ki. Belemarkoltam a nagy kupacba, és minden fehérneműt, amit értem kivettem onnan. Ugyanilyen lassan lopóztam ki. A folyosón szaporábbra vettem a lépteimet, nehogy a végén még Justin előtt bukjak le. Vajon Ő is ilyen hülye, hogy erre a játékra készül? Kétlem!

Justin Bieber

Rettentően tetszett Chanel játéka. Sosem ilyennek ismertem, sosem szeretett úgymond szexuális játékokat játszani. De láttam a szemében valamit, ami még jobban felspannolt. Tényleg látom és érzem, hogy célja van a játékkal, csak azt nem tudom, mi.

Nyugodtan aludtam, hisz többnyire ismertem barátnőm gyenge pontjait. Reggel korán fent voltam, gondolkoztam, és miközben a tükör előtt próbáltam összekócolni a hajam, azt vizsgáltam, vegyek-e pólót vagy ne. A mosdó mellé volt készítve egy fehér felső, de aztán a játék hevében úgy döntöttem, nem veszem fel. Könnyed mozdulattal szabtam bele az anyagba, mindezt mosolyogva nyugtáztam. A hajam remekül állt, tudtam, Chan imádja, ha ilyen.

Rettentő kíváncsi vagyok, Ő mit eszel ki, mert egyikőnk sem szeretné elveszteni a játékot. Bár nyereményről egyelőre nem tudok, de utálok veszíteni.

Az óra kilencet mutatott. Jazzy és Jaxo hangját is hallottam már kintről. Összeszedtem magam, utolsó pillantást vetve a tükörre és elindultam.
A hangok a konyhából jöttek, ezért oda vettem az irányt. Anyu épp valamin ügyködött, Jazzy és Chanel egymást kenték össze lekvárral, Jaxo pedig a cumisüvegét szívogatta. Ha most kéne fogalmaznom, mit érzek, azt mondanám, minden tökéletes. Anyu és a gyerekek is kedvelik Chanelt, és ez jó, hisz Ők a legfontosabb emberek az életemben. Nélkülük nem léteznék. Jazzy és Chan pedig olyanok, mint két óvodás – Jazmyn alapból is az. Furcsa látni a különbséget a tegnap esti Chan között és a ma reggeli között. Tegnap este egy totál gátlástalan lány volt, ma meg úgy játszik a testvéremmel, mint egy óvodás. Ezért imádom: sosem tudom, mit akar és mit fog tenni. Mégis ismerem.

- Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva. Anya egy pillanatra kapta fel a pillantását és viszonozta köszönésemet. A két kis szöszinek egy puszit adtam a homlokára, Chanelt pedig hátulról öleltem át. Senki sem fordított különösebb figyelmet félmeztelen testemre, kivéve Őt. Egy-null ide.
- Anya, elszakadt a pólóm. – elválva barátnőmtől anyának kezdem mutogatni a fehér pólót.
- Vegyél másikat. Van elég, nem? – hát köszönöm, nem erre vártam, de igazán köszönöm! Ahogy anya mondta, úgy tettem és indultam el a lépcső fele. Miközben megtettem ezt a távolságot, nem telt el olyan pillanat, mikor nem éreztem magamon Chan győztes mosolyát.
A játéknak még nincs vége!

Chanel Parks

Délutánom nagy részét Justin agyának húzásával töltöttem – de persze én is kaptam. Ha nem tudnám, mi folyik itt, azt hinném, bolond, hogy egész nap félmeztelenül mászkál a lakásban. Ahogy telt a nap, megszoktam a látványt. A csapást, amellyel nyerhetek, estére tartogatom.

Vacsora után a kicsik elmentek Pattie-vel fürdeni, Justin pedig eltűnt. Én felsiettem a hálószobába, megkeresve a legkisebb rövidnadrágomat és az egyik ujjatlanomat. Kezdettől fogva tudom, hogy a hátsó felem gyenge pont számára, és ezt ki is használtam a nap folyamán. Ha ezerszer nem, akkor egyszer sem kaptam rajta, ahogy stíröl, de ez csak izgalmasabbá tette a játékot. Tényleg, a szó szoros értelmében rövid volt a nadrág és az ujjatlan is, ami fél hasamat nem takarta.

Élveztem ezt a játékot. És a legjobb, hogy sikerült az egészet úgy játszanunk, hogy ez senkit se zavarjon.
Fáradtan battyogtam le a nappaliba, ahol a gyerekek az ágyon fekve pihentek és nézték a mesét. Pattie alig bírta nyitva tartani a szemét a fotelben. Három takaró volt legalább rajta.
Tekintetemmel természetesen Justint kezdtem keresni, akit meg is találtam a nappali másik felében, egy matracon ülve, alsónadrágban. Pont olyan helyzetben volt a matrac, hogy Ő onnan látott mindent, viszont aki a kanapén vagy éppen a fotelben ült, az semmit sem vett észre.

Nagy sóhajjal huppantam le mellé. Alsó ajkait megnyalva nézett végi rajtam. Ilyenkor mindig jóleső érzés fogott el, mert habár ez egy játék volt, azért jó volt tisztában lenni vele, hogy Justinnak tetszem. Én megtanultam elrejteni az érzéseimet, pedig nekem sem volt közömbös, így egy boxerben.

- Hogy vagy, drága Chanel? – nézett rám teljesen komolyan.
- Jól, köszönöm. – csak az Ő kedvéért pillantgattam rá látványosan. El kell hitetnem, hogy nyert és akkor jön a végső lövés, tőlem. – Még mindig nem tudom, kiről szólnak a dalaid. – próbáltam terelni a témát, s ezzel is az Ő agyát húzni. Sikerült, hisz vágott egy nem tetsző fintort, de ezzel párhuzamosan kezeit is becsúsztatta pólóm alá.
- Ez nem is fontos.
- Rendben. – sóhajtottam ismét nagyot. – Édesek a tesóid. – akaratlanul is elmosolyodtam, miközben a két kicsire néztem, akik a hatalmas kanapén pihentek.
- Én édesebb vagyok nem? – zavaróan közel hajolt hozzám, ajkai súrolták az én ajkaimat. Nyelvét végighúzta rajtuk. Gondolom azt várta, meg fogom csókolni, de nem így lett. Pedig szinte már betegesen vágytam rá, de nem hagyhattam, hogy ezt a csatát Ő nyerje.
- Nem. – vágtam rá. – Meleg van. – tudtam, hogy az idegei szélén táncolok. Jelen pillanatban az sem érdekelt, hogy Pattie és a kicsik is itt vannak, bár azért vetettem rájuk egy pillantást. Könnyű mozdulattal kaptam le a pólómat.
Újabb és újabb taktikák jutottak eszembe. Hirtelen megfontolásból eldobtam a telefonom, pont úgy, hogy át kelljen másznom Bieberen, hogy elérjem. Így hát lassan hajoltam át rajta, és mikor vissza akartam kerülni előző helyzetemhez, kezemmel ’véletlenül’ hozzáértem büszkeségéhez. Kis nyögés hagyta el a száját. Próbáltam tartani magam.
- Én alszok. – teljesen összezavarodtam a sok ötlettől, mely a fejemben keringett. Levettem a rövidnadrágomat is, s eldobtam a szoba másik felébe. Lefeküdtem a matracra, becsuktam a szemem és vártam. Vártam..
- Chanel.. – súgta valaki a fülembe. – Nincs kedved felmenni?