36. fejezet - Homály

Hai, sweeties!

Ismét kérek egy fejbekólintást minden drága olvasomtól. Jogosan hittétek, hogy akár befejezem a blogot, hiszen ötödikén kellett volnba érkeznem a folytatással, most pedig hetedike van. Ennek az az oka, hogy kevés időm volt a hétvégén és mivel az ötleteim felét sikerült akkor csak leírnom, nem akartam összecsapni és egy kis fejezettel jelentkezni. Remélem azért nem haragudtok rám és sikerül titeket kárpótolnom a fejezet hosszával és tartalmával. Duplán megölhetnétek, hiszen ismét függővéget hagytam rátok, de jó hír, hogy ez azt jelenti, egy darabig nem fejezem be a blogot. Amúgy sem terveztem, hiszen annyira a szívemhez nőtt Chanel és Justin története és fogalmam sincs, hogy fogok ennek az egésznek véget vetni. Annyit szeretnék még, hogy a fejlécrendelés mától szünetel! Túl sok rendelést kaptam, a felét megcsináltam, de elküldeni nem sikerült még őket. Kérdéses, mikor lehet újra fejlécet rendelni, de amíg ilyen kevés időm van biztosan nem. Nem akarom feleslegesen jártatni a szám, hiszen megint késtem és gondolom nem érdekel titeket a hegyibeszédem. Kellemes olvasást kívánok és szép hetet minden olvasómnak!

Love, Diana

Mirrors

Szememet törölgetve, s közben arra ügyelve, hogy bele ne essen a fejem az előttem lévő tálba, eszegettem müzlimet. Könnyeimtől összeragadt szempillákkal pislogtam párat az órára. Meglepően korán van, s általában sosem kelek fel reggel tíznél előbb, de ez a helyzet most más. Sajog a nyakam a kanapétól, testemet azonban még mindig Justin melege járja át. Karjait körém rakva, fejét derekamra hajtva, félig ülve aludt mellettem a kanapén. Próbáltam észrevétlenül kiosonni alóla, ami többé-kevésbé sikerül. Teljesen kómában nyitotta ki a szemét, miközben az ágyra tuszkoltam. Egy kicsit megijedtem, majd megsimogatva arcát azt hazudtam neki, hogy alszik és Beyonce a felesége. Nem is kellett sokáig mellette maradnom, egyből szuszogni kezdett.

Szeretném, ha ez az egész tegnap este elfelejtődne. Mindössze azért vagyok még mindig itt, mert éhes voltam – és mert valami azt súgta, nem szabad elmennem. Fülemet és egyúttal lelkemet is Leona Lewis örökzöld slágere, a Bleeding Love töltötte meg. Erősen kapaszkodva tartottam vissza könnyeimet, egyre gyorsabban majszolgatva müzlimet. Valami elszakadt bennem, nem tudom mi. Jelenleg úgy vagyok, hogy sírok, viszont legszívesebben a világ végére is elfutnák és három napon keresztül fent lennék és tombolnák, hogy mindent kiadjak magamból.

Szívroham közeli állapotban voltam, mikor két kéz lassan kibogarászta a fülemből a fülhallgatót. Ennyit a ’csendben elmegyek, úgysem veszi észre’ tervemről.
- Jó reggelt, Chanel! – bár az első másodpercekben bántam, hogy nem sikerült megint végrehajtanom egy tervet, azért mégis jól esett egy kis törődés. Nyomott egy puszit hajam tetejére, aztán leült velem szembe.

Nem akartam felnézni rá, hiszen a szemem is alig tudtam nyitva tartani és megint majdnem elsírtam magam. Nem akarom sajnáltatni magam előtte, nem akarom, hogy azt higgye, ezt kell tennem a figyelméért. Velem ellentétben nagy étvágya van, hiszen kapásból befalja a kiöntött tál reggelit. Tekintetem véletlen is rátéved, s már nem is tudod leszakítani róla. Halvány mosollyal figyelem, ahogy 19 éves létére tömi a reggelijét. Inkább emlékeztet egy éhes óvodásra, mint a világ legnagyobb szupersztárjára.

- Hogy aludtál? – bár nem tisztán értettem a két falat között elmorzsolt szavait, lassan és figyelmesen mégiscsak kibogoztam őket.
- Egész jól. Kicsit megkönnyebbültem a sírástól. Nem akarok többet sírni, de úgy érzem, még mindig van bennem olyan, amit nem adtam ki, csak nem tudom, hogyan sikerülne végre végleg elfelejteni ezeket az érzéseket. – tudtam, hogy sosem fogom ezeket az érzéseket elfelejteni. Ha nem is fog majd fájni, ez mindig bennem marad, nyomot hagy. És nem úgy, mint egy kellemes, jó emlék, hanem mint életem legrosszabb időszaka. Gyenge vagyok és esetlen, nincs mit tagadni.

- Nekem van egy ötletem. – nagy nyelésre lettem figyelmes, majd Justin szavai kitisztultak. – Mivel ez az esti vacsora rosszul sült el, arra gondoltam, rendezhetnék egy privát bulit, neked. – kecsegtetően hangzott a privát buli ötlet, s mintha a fejembe látott volna, kicsit ijesztő is volt. Pontosan ezt akartam: tombolni. Ám mégsem egy privát klubban, ahol alig vannak. Egy tömeges helyre akarok menni, ahol emberek százai nyomulnak. Új embereket megismerni, és elfelejteni mindent.
- Nem mehetnénk inkább egy nyílt szórakozóhelyre? Ha nem kell, nem akarsz, hiszen felismernek, de nekem nincs kedvem most egy privát bulihoz. – mondataim közben lassan turkáltam a tálamban pihenő csokoládés müzlit, ami már teljesen átázott a tejtől.
- De, persze! Ez egy jó ötlet. Fel is hívom Fredo-t és a többieket. Te is hívd fel Alice-t! – kétszer sem kellett mondani, Justin máris futott telefonjáért.

Eszegetve tovább a reggelit, fél füllel hallottam, ahogy mosolyogva meséli a többieknek, hogy este buli lesz és jöjjenek. Én mindössze egy üzenetet küldtem Alice-nek, miután végleg abbahagytam az evést. Elköszöntem Justintól, aztán hazafele, Alice-hez vettem az irányt.

Láttam, hogy néhol az emberek megbámultak, de nem izgatott. Próbáltam magamra és a szórakozásra koncentrálni és arra, hogy végre valami jó is történik velem.

- Chanel! – olyan csontropogtató ölelést kaptam Alice-től, mintha legalább két éve nem látott volna. Azért jólesett. – Ne pakolj! Megyünk ruhát venni! – már félig levettem kabátomat, mikor a szőkeség megragadta a kezemet és vonszolva maga után vezetett.

Az egyetlen, amihez most semmi kedvem sem volt, az a vásárlás. Lehajtott fejjel szeltem a métereket az utcákon, s csak Alice-re hagyatkoztam. Kezemnél fogva vezetett. Feltűnt, mikor megálltunk és az is, hogy egy boltban vagyunk. Felemelve a fejem enyhén elképedtem a puccos hely láttán.

- Jó helyen vagyunk? – az üzlet belseje garantáltan azt sugározta, hogy nem dollárokért árulják itt a ruhákat, sőt! Mindent puccos ékszerek borítottak. Pár vásárló volt mindössze, de Ők is a szőke-cicababa kategóriát erősítették.
- Abszolút! – ismét megragadta kezemet, majd a pénztáros felé kezdett húzni. Az ötvenes, de feltűnően csinos szőke nő szeme felcsillant Alice láttán. Öleléssel üdvözölték egymást, amíg én félénken köszöntem. Időközben kiderült, hogy a hölgy Ali nagynénje volt. Érdekes, hogy sosem mesélt nekem róla, bár mikor a szüleit megláttam először, majdnem dobtam egy hátast. Talán ezért is nem engedtem, hogy beszámoljon a családfájáról. Kellemes csalódás, hogy más is van a Bay családban, mind ügyvéd.

- Kérnénk egy szép ruhát nekem, és egyet a Bieber csajnak is. – arckifejezésem egyszerre meglepetté vált, amolyan „megöllek” pillantással néztem a mellettem álló szöszire. Ő látványosan felhúzta vállát. Párszor, amíg a sorok között cikáztunk körbenéztem, de szerencsére senki sem hallotta meg. Fellélegeztem.
- Alice, tudod, hogy neked mindig van valamim. Itt is lenne. – az én lélegezetem is elállt, nemhogy az Övé, mikor a hölgy kivette a ruhát. Alice azonnal magához ölelgette és szinte futva indult el a próbafülke felé, útközben lekapva egy magassarkút az egyik polcról. Ártatlanul pislogva követtem az eladót, aki egy másik polchoz vezetett. Kezébe vett egy azték mintás szoknyát és egy kék ujjatlant. Jobban szemügyre vettem és rájöttem, hogy túl hamar ítéltem el. Tulajdonképpen igen furcsa rájönni mindössze egy ruhából és egy ilyen kis szituációból, hogy mennyire igaz ez a tulajdonságom az életem bármely területére. Túl hamar ítélek, s ha egyszer a változatosság kedvéért igent mondok és végre úgy döntök, kiszakadok a megszokott kerékvágásból, az is rosszul sül el.

Szálak, apró pici szálak tartottak itt. Testem minden porcikája Texasba, a nyugalomba vágyott, ám mégis ha belegondoltam, hogy ezzel elveszítem Justint, összetört a szívem. Egyszerűen nem tudnám Őt mással látni, pedig biztos vagyok benne, hogy hamarabb túllépne, mint én.

Fejemet gondolatok ezrei szőtték át. Esetlenül léptem ki a próbafülkéből. Ahogy oldalra fordultam, egyszerre találkoztam Alice tekintetével. Nagy mosollyal és bólogatással néztünk egymásra. Ez azt jelenti, jól nézünk ki. Legalább egy pozitívum eddig van. Már csak az estének kell jól sikerülnie..

A délután további része csendben telt. Míg én gondolkoztam, Ali gondoskodott mind a saját, mind az én ábrázatomról. Nem akartam mást, mint menni és tombolni. Egyre több és több energia gyűlt fel bennem, s mikor az óra kilencet ütött, mosolyogva felpattantam az ágyról és futva indultam el az ajtó felé.
- Mi ez a nagy sietség? – láthatóan barátnőm sem értette hirtelen tetteimet, de én sem. A fontos most csak annyi volt, hogy negyed óra múlva Los Angeles egyik legnagyobb klubja előtt kell lennünk.

Kint sötét volt, néha-néha csípte a hideg az arcomat. Kabátomat jobban összehúztam, de nem tudtam elkerülni a velünk szembe jövő fiúcsapat pillantását. Hihetetlen, hogy mindössze pár métert kellett megtennünk a klub hátsó bejáratáig, de máris legalább tizenöt srác megbámult minket. Akaratlanul is hátra néztem, Ők gyorsan elkapták a fejüket, de tisztán kivettem, hogy éppen a hátsó felemet vizsgálták. Látványosan megforgattam szemeimet és halkan mentem tovább. Az ajtó előtt egy kisebb csapat várt. Először Alfredo feje tűnt fel, aztán ott volt Lil’ Twist, sőt még Tom is. Utoljára Justint láttam meg, aki elkerekedett szemekkel vizslatott. Öleléssel s egy kisebb szájra puszival üdvözöltük egymást, aztán be is invitáltak minket a klubba.

- Túl jól nézel ki. – halványan elmosolyodtam, s ez a mosoly pimasszá vált át, mikor Justin kezei a fenekemre tévedtek. Még közelebb léptem hozzá és így bandukoltunk a klub belsejébe. Nem sok ember volt, de biztosra vettem, hogy miután ez a csapat becsődül, dugig lesz a hely. A zenéket már ontották és az alkohol is rendesen fogyott. Lepakoltuk a kabátunkat. Tom és Alice voltak, akik inkább táncolni mentek, míg mi a baráti társasággal megrohamoztuk a pultot. A fiúk pislogva nézték, amint rendelek egy erős koktélt. Általában nem szoktam inni, de a mai nap különleges. Mind a négyen Alice és Tom felé pillantottunk, aztán mikor a pincér srác szólt, hogy itt a rendelésünk, visszafordultunk.

Furcsának tartottam a srácot, hiszen látványosan kacsintott egyet, aztán alsó ajkát harapdálva távozott. Valami nem oké a gyerekkel. Ahelyett, hogy ezt boncolgattam volna, inkább legyintettem és belekortyoltam az italba. Elsőre egészen furcsa íze volt, de ezt betudtam annak, hogy még sosem ittam ilyet és biztosan nem voltam felkészülve az ivásra. Tizenegyig beszélgettünk. A többiek egész keveset ittak, de nekem már a hatodik pohár csúszott le. Fogalmam sincs miért, de kezdtem elveszíteni a fejem. Úgy éreztem, kell még egy pohár és mintha magához láncolt volna az ital, ittam. A pincérnek persze ez tetszett, sőt, lefogadom, betudta annak, hogy biztosan tetszik nekem.

Taylor Swift dalára kaptam fel a fejem. Már csak ketten ültünk a pultnál Justinnal. Összenéztünk és elmosolyodtunk. Mindkettőnknek Jazzy ugrott be. Szívesen visszapörgetném az időt. Emlékszem, hogy féltem Pattie-től és mégis milyen jól sült el az egész. Most már gyerekesnek tartom, hogy ilyenektől féljek. Utólag könnyű beszélni.

Karon ragadtam Justint és behúztam a táncparkett közepére. Elvesztettem a fejem és mintha nem is önmagam lettem volna táncoltam. Az előttem toporgó fiúnak persze ez tetszett. Kezei ide-oda vándoroltak a testemen, feje néha-néha hátrabicsaklott és ismét találkoztam azzal az ismert pillantással, ami minden pillanatban levette rólam a ruhát. Csokoládébarna szemei sötétek voltak.
Lil kezei csusszantak derekam köré és könnyedén emeltek egy kicsit arrébb. Kezdett fájni a fejem, mégis repültem. Vagyis, azt éreztem.

- Haver, el tudsz jönni egy kicsit? – az énekes bólogatással válaszolt barátjának. Kis puszit nyomott az arcomra, aztán eltűnt a tömegben.

Esetlenül baktattam a pult felé és kértem még két koktélt. Fejemet kezemre hajtva, arcomba lógó hajjal vártam, mikor teszi elém a pincér az italokat. Egy-egy húzásra lehúztam mindkettőt. Miközben azt éreztem, szétrobban a fejem, egyre nagyobb lett a kedvem és szinte repültem. Bolyongva indultam el Alfredo felé, aki Tom és Alice társaságában nyomta táncát. Alig kaptam levegőt. Erősen vállába kapaszkodtam, reménytelenül néztem rá. Jobban kezdtem szorítani a vállát, közben kihallottam pár szót, de rettentő rosszul voltam. A következő pillanatban nem éreztem semmit, minden elsötétült és csak annyira emlékszem, hogy elengedem Fredo vállát, aztán sötét lett…