15. fejezet - Ez csakis a te döntésed

Drága, drága olvasók!

Nincs nagyon semmi, amire hivatkozhatnék, egyszerűen ez nem az én fejezetem lett. Elképzelésem egyáltalán nem volt, cselekményt pedig akartam, így jött ki ez a rész. Az elején Justin, aztán lesz benne mindenki. Ettől függetlenül remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, mert ez nem egy komolyabb fejezet, ez amolyan átkötő. A végét drámaira 'terveztem' - ennyit a nagy terveimről. Még ami fontos, hogy a fejlécrendelés szünetel: sajnálom, de kevés időm van rá, aki eddig kért, annak elküldöm, de egy időre most szünetet tartanék. És ahogy látjátok, alakítgattam kicsit a blogon; új képek a szereplőknél (Alice is bekerült), és oldalt is átírtam egyet s mást.
Pár bejegyzéssel ezelőtt említettem, hogy írtam egy perverz részt. Nos, hétvégén szerencsére tudtam néhány mondatot firkálgatni, és azt, ami lett belőle hamarosan kiteszem - addig is legyen meglepetés.

Love, Diana

- Justin! – szakítottam ki a fiút a csókból. Eleinte meglepődtem, majd élveztem, aztán mámoros állapotomban rájöttem, mekkora baromság is ez. Na jó, lehet valami abban is, hogy én vagyok a barom, amiért ide jöttem sajnáltatni magam és annak az orrára kötni hogy elmegyek, akiről úgy is tudtam, visszatart. Talán ez kellett most: egy megértő ember, akivel lehet beszélgetni, bízik bennem és kedvel annyira, hogy ne engedjen el.

- Meg akartalak győzni. Maradj. – ezzel az egy mondattal tisztázta bennem, miért is jöttem ide: tényleg Ő az egyetlen, aki nem engedne el, valamilyen okból fogva. Az a ’Maradj’ ott a végén szinte már parancsnak hangzott – s eléggé célba talált.

- Gondolkozom. – böktem ki zavarodottságomban. Teljesen elvesztettem a fejem, fogalmam sem volt mit tegyek. Annyit tudtam, hogy itt ülök Justin Bieber kanapéján, akivel most csókolóztam, jelenleg pedig olyan közel vagyok hozzá, hogy mindjárt leszédülök zavaromban. Egy pillanatra félrepillantottam a nappali falán függő órára, amin csak úgy villogott a márkajelzés.

Kevesebb mint egy órám van visszaérni Selenához, átöltözni (még sem mehetek pizsamafelsőben és cicanadrágban iskolába!), össze cuccolni és nem elkésni. Rácsaptam a térdemre, ezzel jelezve: indulni készülök. Ahogy felkeltem, zavarom is megszűnt.

Justin készségesen segített kimenni, jobban mondva eligazodni a nagy lakásban. Kikísért, még azt is felajánlotta, elvisz, csak aztán Scooter felhívta hogy igyekezzen, mert Ő is elkésik. Úgy látszik, ma mindenkinek késős napja van!

Szinte futva szedtem lépteimet, míg meg nem pillantottam a hatalmas házat. Csöndben lopakodtam fel a szobámba, felöltöztem, gyorsan összeszedtem a cuccaimat és indultam is.

Csodás módon nem késtem el, az utolsó percekben szegődtem Alice mellé az iskola folyosóján, kezemben öt könyvvel – így jár az ember, ha nem tudja, mi az első órája.

- Mi van Bieberné, csak nem elfelejtetted az órarendet? – Alice ezzel ugratott, mostanában bevett szokása volt hogy Biebernének hív és róla kérdezget. De őt tényleg érdeklik az igazi dolgok és nem csak a pletykák. Ja, és utálja Justin zenéjét, így biztosan nem féltékeny.

- Ne hívj így, mert nem vagyok az. – dorgáltam meg, mire Ő kuncogni kezdett.

- Nincs rajtad szájfény. – ajkaimhoz kaptam. Valószínűleg senkinek sem tűnt volna fel, viszont annak, akivel minden napomat együtt töltöm, minimális az esélye hogy ne vegye észre. – Csak nem smaci volt? – húzogatta a szemöldökét. Szívesen válaszoltam volna rá. Csók volt. Nem smaci. Ali elővette a matekkönyvének lapjai közül a saját szájfényét, majd a kezembe nyomta és indultunk is órára.

Örülök, hogy a nagy őrület lecsengett és már csak pár ember beszólásait kell hallgatnom. Vicces, hogy pont azok szólnak be, akik vérbeli Belieberek és ők kérdezgetnek gusztustalan kérdéseket. Fogadjunk, hogy a felét sem ismerik a dolgoknak. Azt tudták, hogy Selena a barátom, eleve úgy jöttem ide hogy ezzel számoltam – nem is volt baj. Beszélgettek velem, még volt, aki meg is kínált párszor a csokijából és nem kellett a folyosón lenéző pillantásokkal találkoznom.

Utolsó óra után bepakoltam a szekrényembe, felkaptam a táskámat és kifele vettem az irányt. Úgy 10-12 fok lehetett, így az épület előtt felvettem a pulcsimat és a sálamat. Unottan ballagtam végig az úton, amelyen többnyire kisebb házak sorakoztak, kivéve Los Angeles egyik legnagyobb középiskoláját. Szokatlanul hideg volt, én pedig magamhoz híven halálra untam magam. Egyre közeledve a város központjához, felüdülve fedeztem fel a sok karácsonyi vásárt.

Hazaérve Selena fogadott, megterített asztallal. Bizonytalanul kapkodtam a fejem ide-oda: egyszer Selenára pillantottam, másszor az asztalra.

- Rég nem volt egy igazi, csajos beszélgetésünk. Gondoltam, itt az ideje. – letettem a táskámat a konyhával egybekötött étkező sarkába. Hiányoltam a körülöttünk sürgő személyzetet, persze nem rossz értelemben, csak furcsa volt hogy nem sürögnek-forognak. Kis szendvicsek és csokik hevertek az asztal közepén. Képzelődöm, valószínűleg.

- Ezt most nem tudom mire vélni, bocsi. – szóltam megszeppenve. Az utóbbi időben félni kezdtem Seltől. Csalódtam benne, és a fejemhez vágott olyan dolgokat, hogy csak lestem.

- Sajnálom, amiket mondtam. Sajnálom, hogy Justin-t magamnak tulajdonítottam, kidobtam a virágot, amiket küldött – állj. Virágot küldött? Nekem? Most kezd bennem felmenni a pumpa, de rohadtul. – és megpróbáltalak bemocskolni neki. Ezek szerint fordítva sült el a dolog, mert beléd szeretett.

Érezte már valaki azt rajtam kívül, hogy totál ’Mi a franc?’ pillanata van. Ehhez társul az áll leesése és a hitetlenkedés. Utóbbi nálam jobban kijön. Egy fiú sem volt még belém szerelmes, nem hogy Justin. Ne röhögtessetek!

Az benne van a pakliban – sőt, esélye 99,999 százalék – hogy Selena hazudik. Hányszor hazudott már, és nem hiszem, hogy megosztana ilyeneket velem, az után, hogy leüvöltötte párszor a fejemet és gyakorlatilag eltiltott engem Biebs-től.

Hirtelen felálltam, eltoltam a tálat, amin a szendvics volt és felfelé vettem az irányt. Lopva visszapillantottam, szembesülve Selena ördögi mosolyával. Hazudott.. szuper - egy pillanatra be is vettem. Taps Selenának.

Anyuval beszélgetve töltöttem estémet, olyan kérdések kereszttűzében, mint: ’Mi van Justinnal?’ ’Randiztatok már?’ ’Hogy alakulnak a dolgok?’ ’Selenával mi van?’. Válaszolni parányi időm volt, általában vagy egy vagy kétszavas mondatokkal reagáltam, annyi kérdést zúdított rám. Beavattam a tervembe, miszerint visszamennék Dallasba – erre nem a megszokott, eldarálós kérdéseket kaptam.

- Ismerem a történetet. Ismerem a képeket, az összes cikket és ami a legfontosabb: ismerem ezeket a dolgokat a te szemszögedből. Gondolkozz Chan, van akiért érdemes lenne ott maradni? Aki visszatartana? – anya bölcsessége az agyam minden zugába behatolt és igaza volt. Alice és Justin tartana vissza, senki más.

- Van, aki szeretné, hogy maradjak. – válaszoltam egyhangúan, miközben a nadrágomat piszkáltam.

- Chanel, ez csakis a te döntésed. Ha meguntad a dolgot, nem akarsz Selena nyakán lógni – ahogy te fogalmaztál múltkor – akkor gyere vissza. Itt is vannak jó iskolák, gondolj magadra. De, ha ennyire szeretnéd bevonni a döntésedbe a barátaidat, beszélj velük. Hívd el őket nyugodtan, beszéljétek meg akár együtt, egy csapatban és meglátod, mi legyen. – megint be kellett ismernem, mennyire igaza van.

Anya ilyen-olyan bölcsességekkel és útravalókkal látott el. Késő volt ugyan, de írtam egy üzenetet mind Alice-nek mind Justinnak, miszerint szeretnék velük találkozni holnap, valami nyugodt helyen.

„Gyertek hozzám.” Kaptam meg a választ Justintól. Sejtettem, hogy ez lesz a válasza.

Időközben Alice is válaszolt, nekem pedig a tankönyveket kellett bújnom fél északa. Hamar elmegy az idő, ha valaki naponta nyolc órát tölt az iskolában. Most kezdődött az év, de már téli szünet lesz. Az osztályunk fele elutazik valahova, ahol van hó (és nem kell amiatt aggódni hogy a vásárlásmániás cicababák kifosszák a boltokat)  – én szerintem Texasban fogom tölteni ezeket a napokat.

Addig is meg kell hoznom a döntésemet. Nem nagy döntés, gondoltam. De ha jobban mögé nézünk, az! És vannak még bennem kérdések, amikre sürgősen meg kéne kapnom a választ.