14. fejezet - Bieber vagy Texas?

Kedves olvasók!

Igazából nem sok hozzáfűznivalóm van ehhez a részhez, ezzel kívánnák nektek boldog, békés Karácsonyt és kellemes ünnepeket! Nem tudom, mennyire fog tetszeni, aki szereti a Justin-Chanel párost, annak biztosan tetszeni fog. Egy kis idézetet is mellékeltem hozzá, valamilyen szinten kapcsolódik a két főszereplőnk érzéseihez. Kellemes ünnepeket mindenkinek és köszönöm ezt a felejthetetlen évet minden olvasómnak!

Love, Diana

„Amit a szem nem lát, a szív azt is érzi.”

Az eltelt percek óráknak tűntek, a telefon csak csörgött és csörgött. Nagy csönd töltötte ki a kettőnk közt lévő fagyos hangulatot, mígnem Selena úgy döntött, felveszi a csörgő készüléket. Előre felvettem boci szemeimet. Tudtam, ezek után mi jöhet és akár ki is tehet innen. Pár méter távolságból élvezhettem a beszélgetést. Figyelemmel hallgattam minden foszlányt, és annyiból, amennyit leszűrtem, Selena nem épp fogára való dolgot kapott. És közeledni látszott a beszélgetés, mitől féltem. A telefon elhalkult, visszakerült a kezembe, Sel továbbra is gyilkos pillantással bámult rám.

- Idefigyelj, Chanel. – szemei villámokat szórtak, kezei remegtek. – Ha még egyszer akár a közelébe is mész Justinnak, mehetsz a híd alá. Nem azért fogadtalak be, hogy kikezdj a pasimmal. Tönkretetted a kapcsolatunkat, örülj. Ha még egyszer találkoztok, elintézem, hogy az életed romokban legyen.

- Ígérem, sosem fogunk találkozni többet. – játszottam az ártatlan bárányt.

Nem mintha eddig nem lenne roncs. Az iskolában továbbra is utálnak, és Twitteren terjesztik, hogy együtt vagyunk Justinnal. A legjobb barátnőmről kiderült, egy kétszínű dög, aki ki akar tenni. Szóval, egyetlen lehetőségem van: elfelejtem JuJu-t és ennek következtében maradhatok. Így fogok tenni.

Unottan és undorodva ballagtam fel a lépcsőn, ami egyenesen a szobámba vezetett. Itt akarok én egyáltalán maradni? Ennél a lánynál, akiben akkorát csalódtam? Akit példaképemnek, nővéremnek tartottam? Nem tudom..

.  .  .  .  .  .  .  .

Egy hét telt el. Egyetlen hét, ami alatt minden megváltozott. Próbáltam ellenállni Justin hívogatásainak, de nem sikerült. Egyszerűen úgy éreztem, muszáj találkoznom vele. Az egyszeri találkozóból lett még egy és még egy, és az utóbbi napokban már kétszer is láttuk egymást egy nap. Ezalatt az idő alatt jól kiismertük a másikat, és kezdek kételkedni a saját érzéseimben is. Azt hiszem, bírom én azt a fiút, aki eszméletlen hülye, de kedves, bár néha bunkó.

A világháló tele van a mi képeinkkel. Ugyan nem túl kimagasló minőségű felvételek, mert rajongók készítették őket és el vannak mosódva, de aki ismer, kivesz belőle. Selena három napja nem szól hozzám, mióta az első kép megjelent. Belül félek, vissza kell mennem Texasba, de emellett van olyan érzéseim is, jó lenne a kis nyugi és olyan élet, ahol mindenki hétköznapi ember.

Kimerülten pakolgattam ki a táskámból. Az első korcsolyázásom óta megszerettem ezt a sportot, és sokszor járok most már a pályára. Mint mindig, most is fél kezem a telefonon volt. Óriási lehet már a számlám, amennyit beszélek.

- Kivel beszélsz? – hátulról ijesztett meg a szállásadóm (már csak így hívom). Majd’ kiesett a telefon a kezemből. Hazugságokat kezdtem keresni, aztán rájöttem, ebből nem mosom ki magam.

- Senkivel.. – gyorsan letettem a telefont, pedig a vonal túlsó végén lévő fiú buzgón taglalta a mai napját.

Kísértetiesen hasonló volt a helyzet, mint egy hete. Selena kikapta a kezemből a telefont és megnézte a fogadott hívásokat. Ismét felvette a gyilkos pillantását. Elfutotta a méreg.

- Nem voltam világos? – arca piros lett, eszeveszett hangerővel kezdett kiabálni. – Szállj le Justinról! Ő az enyém! – közelített. Azt hittem, meg akar ütni, az utolsó pillanatban azonban megállt.

- Nehéz elfogadni, hogy Justin kerget engem? Ő hív folyton, Ő akarja, hogy lógjunk együtt. És persze hogy élvezem, hisz jól kijövünk. És nem tulajdoníthatsz egy embert magadnak. Justin nem egy tárgy, hogy magadhoz láncold. Ébredj fel. – keltem ki magamból. Utána eszméltem fel, miket mondtam. De igazam volt, nem?

- Igazad van. – sóhajtott nagyot, mire nekem leesett az állam. – Túl régóta megy ez. Nem szeretem Justin-t, de olyan jó volt, hogy vele jártam. Állandóságot hozott nekem. És félek, hogy ezután már nem fogok tudni soha szeretni valakit igazán. – bevallom, kicsit meghatódtam rajta. Lehet, hogy színjáték volt ez az egész megint, de annyira őszintének tűnt. Ennek ellenére eszem ágában sem volt kiönteni neki a szívem. Kétszínű.

- Biztos lesz majd még barátod. Hisz gyönyörű vagy és kedves. – ezt szerintem nem gondoltam komolyan, de mit mondhattam volna? Kedves vagy, de néha kétszínű és kibírhatatlan?

- Köszönöm, Chanel. Bánom, amiket mondtam neked. Justin nem a régi és én sem vagyok az. Ennek így kellett lennie. – azzal szomorúan elhagyta a szobát.

Sokáig gondolkoztam: vajon egy átverés áldozata vagyok-e vagy esetleg az igazság megtestesítőjével beszélgettem? Bármennyire is próbálok, nem tudok bízni benne. A lelkem -és egy hang a fejemben – bolond vagyok, elképzelhető – azt suttogja, vissza kell mennem Dallasba.

Reggel korán keltem és még az iskola kezdete előtt magamra kaptam valamit, csendben kilógtam, aztán gyalogolni kezdtem. Felszálltam a legközelebbi buszra, ami elvitt a körútra, ahonnan pár lépés volt csak Justin háza. Felmentem a dombos városrészen, magam mögött hagyva több száz villát, kertjükben luxusautókkal. Szerencse hogy csak egyszer kellett átszállnom, mert így is hulla vagyok. Reggel ötkor ki nem az? Ráadásul sétálhatok is, miközben a sok nagyarcú ember kivilágított házát bámulhatom.

Idegesen kopogtam be Justinhoz. Sosem jártam még nála, a héten egyszer mutatta meg: igen, itt lakik. Azt az utasítást kaptam tőle, ha bármi van, keressem. És mivel senki mással nem tudok beszélni, Ő maradt. Meglepetésemre egy kócos hajú, pizsamás, álmos fejű fiú nyitott ajtót. Amint meglátott, felcsillant a szeme (bár az is lehet, nekem kéne egy szemüveg). Kedvesen beinvitált, majd elment és átöltözött.

Ámulva néztem körbe a nappaliban. Talán ez a ház még nagyobb, mint Selenáé. A falon sok-sok kép régi zenészekről, az asztalon Jus anyukájáról és féltestvéreiről.

Bieber kezében egy tálcával tért vissza, lehuppant mellém a díványra és a kezembe nyomta a csészét, amiben kakaó gőzölgött. Mohón ittam bele, de a forró folyadék eltántorított attól, hogy folytassam türelmetlenségem. 

- Meleg. – a maga csészéjét Ő is egyik kezéből a másikba rakosgatta.

- Na nem mond! – vettettem oda, mire elmosolyodott.

- Miért jöttél? – szokatlanul közel csúszott hozzám, kakaóját letette az előttünk lévő asztalra. Egyik kezével átkarolt, majd ujjaival cirógatni kezdte a kezemet.

- Elmegyek.

- Hova? – játszotta az értetlent.

- Vissza Texasba. – kortyoltam bele még mindig gőzölgő italomba.

- Selena kirakott?

- Nem, én döntöttem így. De Ő nem tudja. Jobb lesz, ha visszamegyek a kis életembe.

- De miért? Olyan jól kijövünk, erre elmész? – fakadt ki, amit hirtelen nem tudtam mire vélni. – Chanel, ne tedd ezt. Gyere el hozzám. Itt lakhatsz, meglesz mindened, Gomez meg nem érdekel. – sorolta lehetőségeimet. Kihagyta azt, ami jelenleg nekem lenne a legjobb: Texas.

- Ezt te sem gondolod komolyan. – ráztam meg a fejem.

- Ó, tényleg?

Justin kivette a bögrét a kezemből, és az asztalra helyezte a másik mellé. Ajkai vészesen közelítettek felém. Az utolsó pillanatban, mikor a legjobban vártam hogy megcsókoljon megtorpant.

- Dönts. – suttogta ajkaimra. Vagy én, vagy Texas. – ajkai az enyémekre tapadtak, és mintha magamat csókolnám, olyan mohósággal akartak többet és többet.