18. fejezet - Bombahír

Drága, drága édeseim!

Hogy telik a hét? Csak nálam meg ilyen lassan az idő? Úgy érzem, mintha legalább két hónapja nem hoztam volna fejezetet, pedig öt nap telt el. Mindegy is! Kérdeztétek, meddig szünetel a fejlécrendelés: február 1. Utána szabadon lehet írni, rendelni nyugodtan, de addig el vagyok havazva. Közben nekiálltam az új blogomnak, ahol előre megírtam három részt, plusz ennek a blognak is megvan a következő három része, és még tanulnom is kell. Szupernő vagyok, komolyan! Egy szó, mint száz: nektek tetszik ez a rész? És szerintetek Chanel és Justin összejönnek majd? Tippeket szívesen fogadok!

Love, Diana

2013. január 05.

Hivatalosan is újév van, ami remélem sok-sok jó élményt jelenet majd számomra. A Szilvesztert és az ünnepeket Texasban ünnepeltem. Az elmúlt két hetem nagy részét tulajdonképpen a rokonok látogatásai tették ki. Rettentően hiányzott a családom minden egyes tagja, annak ellenére, hogy régen nem igazán toleráltam őket. Azt hiszem, a Los Angeles-ben töltött pár hónap ebben is megváltoztatott – s még oly’ sok mindenben. Máshogy látom a dolgokat. Aznap, mikor eljöttem, Selena vitt ki a reptérre és őszintén megbeszéltünk mindent. Elmondta, mi volt az oka annak, hogy így viselkedett. Tulajdonképpen majdnem dobtam egy hátast miközben mesélt. Valamilyen szinten rettentően megértettem, mert ahogy régen is mondta, Justin állandóság volt az életében, de nem szerette. Apropó, Justin. Nagyon nem volt időm gondolkozni rajta, inkább halogattam érzelmeim feltárását. Addig, míg a nagymamám rá nem kérdezett a dolgokra: ’Kislányom, mikor lesz az esküvőtök azzal a Binberrel?’ Vicces volt, hogy Justin-t Binbernek hívta, sokadszorra tudtam csak megértetni vele, hogy az Bieber, de szerintem még most sem tudja. Jót mosolyogtam rajta, annyi szent.

Teljes nyugalomban, anya mézeskalácsainak társaságában, a nappaliban ülök, ahol épp a Victoria’s Secret Show-t sugározták a tévében. Újévi fogadalomként rávettem magam a megnézésére, bár ezektől a csont és bőr modellektől még mindig kiakadok. Az a poén, hogy a nagy részük nem is szép és elég kínosra sikeredett a kifutón való vonulásuk is. Bár, én inkább nem szólók semmit, hisz úgy megyek, mint egy pingvin. Bruno Mars dalától zengett az egész ház, miközben a mézeskalács figurákat tömködtem a számba. Annyira meredtem a képernyőre, hogy észre sem vettem, alig tudom összecsukni az állkapcsomat. Nagy rágásba kezdtem, így körülbelül az előadás végére meg is rágtam mindent. Izgatottan vártam a további eseményeket. Olyan voltam, mint egy szerelmes kisgyerek. Szeretem Justin-t? Nem tudom. Úgy érzem, elhamarkodottan hoztam döntéseket, de amit a Twitter-képének nézésekor gondoltam, komoly volt.

Nagyon remélem, nem felejtett el. Ismét a nappali üvegasztalán lévő sütemények pusztításába kezdtem, mikor anya mellém ült és kikapta a kezemből az épp karácsonyfa alakú finomságot.

- Ha ilyen sokat eszel, még meghízol. – anya bölcs volt és okos, de ezeket a ’túl sokat eszel’ kirohanásait nem értettem.

- Anya. – néztem rá komolyan. – Ezt te mondod, mikor a te kezedben egy hatalmas tál popcorn van? – tekintetem anya arca és a tál között cikázott.  Lehet, tényleg abba kéne hagynom az evést. Elmúlt Karácsony, de naponta sütni kell nekem ezeket a sütiket. Most tényleg leállok velük.

Letettem a tálcára a maradék sütit, és ismét a képernyőre meredtem. Anya büszke pillantásokat küldött felém. Ismét izgulni kezdtem, mikor folytatódott a bemutató. Beteges, amit én itt művelek, mindössze egy show miatt. A képernyőn hirtelen megjelent Justin feje, én pedig az eddiginél is hangosabbra tekertem a tévé hangerejét. Időközben el is felejtettem, hogy alig aludtam éjjel, annyira vártam Alice érkezését. A szöszi és a családja Chicago-ban töltötték az ünnepeket, s miután anyu sikeresen megbeszélte a szüleivel, hogy hazafele tegyen már egy kis kitérőt ide és maradjanak, ma délutánra várjuk őket. Várhatóan három napot maradnak, és velük együtt fogok majd visszamenni a csillogás városába. Igen, visszamegyek. Ha már egyszer beiratkoztam ott egy iskolába, járjam már ki. Amúgy is, az ünnepek alatt sok helyen vállaltam egy-két napot, mert senki sem akart dolgozni a kávézókban. Azt hittem, nulla forgalom lesz, de ehelyett rengetegen voltak. A fizetést természetesen megkaptam érte, és az eddig összekuporgatott pénzemmel együtt telik majd egy albérletre. Ezután Selenához nem akarok menni. Sok minden változott bennem, köztük rájöttem, egyedül kell megállnom a helyem.

Továbbra is erősen bámultam Justin-t, és azt, ahogy a modelleket stíröli. Hirtelen beugrott minden emlék arról az estéről: a csók, az utána járó balhék. Egy homályos kép készült rólunk, de mikor december elején először leadták a bemutatót, Jus írt egy sms-t: ’A csókunkat kihagyták!’ Még milyen jó!

A bámulásból a csengő hangja zökkentett ki. Szám mosolyra húzodot, majd a kanapét átugorva futottam az ajtó felé, a jól megszokott Snoopy-s mamuszomban. Az ajtóban Alice állt, a háttérben a szülei a csomagokkal babráltak. Összenéztünk, majd iszonyatos röhögő roham jött ránk. Senki sem értette, miért nevetünk. Én Alice szülein nevettem, de hogy Ő min nevetett, azt nem tudom. Öleléssel üdvözöltük egymást, aztán bemutatkozott mindenki mindenkinek. Készségesen felajánlottam, hogy segítek Ali-nek kipakolni. Egy vendégszobánk van, de nem akartam összezárni őt a szüleivel, így inkább egy matracot tettem az én szobámba.

- És, miújság van veled? – ez a legjobb kérdés, amit feltehettem, komolyan. Erősen fogyatékos vagyok!

- Semmi érdekes. Jól vagyok. Veled? – ennél unalmasabban nem is kezdődhet egy beszélgetés.

- Velem se sok. Mesélj, milyen volt Chicago? – egy pillanatra abbahagytam ruháinak pakolását és felé fordultam.

- Tudod, mindenki olyan jól értesült ott. Gondolom, már ide is elértek a hírek. – összezavarodtam. Fogalmam sincs, miről beszél. Milyen hírek? Mivan? Tényleg nem értem, miről maradtam le. Ismét.

- Milyen hírek? – értetlenül húztam fel a szemöldököm, egy kék felsőt szorongatva.

- Ne akadj ki, de szereztem két jegyet Justin koncertjére! – az Ő lelkesedése a tetőt verdeste, míg én továbbra is összezavarodva álltam. Ki sem tudtam akadni, mert semmit sem értettem.

- Ez szuper. – vágtam rá, még mindig értetlenül.

- Jaj, ne mond, hogy nem olvastad! – vágta rá egyszerre. – Justin idejön! Dallasba! – egy pillanatra megállt a légzésem, elejtetem az eddig szorongatott ruhadarabot. Ezt nem hiszem el!

- Hogyan? Mikor? Hol? És TE – mutattam rá, jelezve, hogy úgy volt, nincs oda a fiúért – el akarsz engem vinni?

- Hoztam egy újságot, olvasd el. Justin is megerősítette, és vele együtt terveltük ezt ki. Két VIP jegyünk van. Hiányzol neki, Chanel. És mivel elkezdődött a turnéja, máshogy nem láthat.

Bennakadt minden szó, pedig temérdek kérdésem lenne. Miért van az, hogy mindenki ellenem szövetkezik és nem jövök rá? És miért nem olvastam még az újságot? Felvettem a leejtett pólót és az ágyra raktam. Kinyitottam az újságot, amelyben rögtön a hatodik oldalon ott figyelt a cikk. Azt nem is említem, hogy az újság egy hetes. Tényleg ennyire elszigetelődve éltem le ezt a pár napot, hogy erről sem értesültem? Úristen! Pontosan másfél hete üzenetet kaptam, amit meg sem néztem, sőt kitöröltem. Ekkora barmot!

Bombahír, Belieberek! Justin Bieber Dallasba látogat!

Bombaként robbant a hír, miszerint Justin Bieber nemrég elindult Believe nevet viselő turnéjához újabb helyszínt csatolnak: a Texasban található Dallas-t is felvették a turné listájára. Az ok egyelőre ismeretlen, de források szerint Bieber az egész naptárát átrendezte, csakhogy két napot Texasban tölthessen. A rajongók megőrültek, a jegyeket kevesebb, mint két perc alatt elkapkodták és a város már előre lázban ég a január 7-én megtartandó koncert miatt. Bieber egyébként nemrég szakított Selena Gomezzel, de máris összeboronálták valakivel. Bizonyos források szerint Bieber új szerelme miatt látogat a városba.

A fejemre csaptam reakcióként. Ennyire hülye nem lehetek! Vagy mégis? Van kevesebb, mint két napom tisztázni mindent, mert ismét összezavarodtam. És ne is beszéljünk arról, hogy fogalmam sincs, mit fogok mondani JuJu-nak. Mert élénken élnek a három héttel ezelőtt történtek bennem. De vajon benne is?