2. fejezet - Nekem legalább nem a fejem helyén van..

Drága olvasók!

El sem tudjátok képzelni, mennyire örülök, hogy elég pozitív fogadtatást kapott az első rész. Szívem-lelkem beletettem és csak reméltem, hogy attól függetlenül, hogy Justin a főszereplő, fogjátok olvasni. Így utólag is kérlek titeket, ezért ne szedjétek le a fejem. Őszintén szólva,  gondolkodtam, hogy elindulok ismét a One Direction vonalon, viszont bennem van az a vágy, hogy valami mást is mutassak. Még mindig nem adtam fel, hogy kicsit megkedveltessem veletek Justin-t. Soha ne mond, hogy soha, tartja a mondás.
És akkor az aktuális részről: itt már feltűnik Justin is, de azoknak, akik nem szeretik, a következő részben nem tervezem, hogy benne lesz. Nem tervezem, de bármi lehet. Feltűnik egy szintén új szereplő, Tom, aki a továbbiakban elég fontos szerepet kap majd, így bekerült a többi szereplő közé, egyenlőre csak képpel.
Kellemes olvasást és sok kitartást és sok jó jegyet erre a hétre!
Love, Diana

Justin Drew Bieber.

Az ébresztőórámat reggel hatra állítottam, így mindössze hat órát aludtam. Kellett nekem későn lefeküdni. Valamilyen szinten féltem a mai naptól, kattogott az agyam, hogy mi lesz majd a suliban, de főleg azon, hogy mi lesz Bieber-rel. Mit mondjak neki? Üssem le, vagy mi? Bár lehet, nem is emlékszik a történtekre. Akkor mázlista, mert én az istenért sem tudom kiverni a fejemből.
A bő nadrágos ötletem kudarcba fulladt, a kinti harminc fok miatt. Mégsem vehetek síruhát, az már fura lenne. Kénytelen voltam egy sortot venni, egy kivágottabb felsővel. Utálom a rózsaszínt, ezt hangoztatom is, de ebbe a nadrágba rendesen beleszerettem. Egy utolsó pillantást vettem magamra a tükörben. Jól nézek ki, leszámítva a kialvatlan fejemet.

Meglepett, hogy Selena már fent volt és reggelizett. Hiába mondta, hogy érezzem magam otthon, kicsit feszélyezett voltam, hisz azért mégsem otthon vagyok. Ott nem vagyok ennyire rendes, plusz ott kupit hagyok magam után. De azt hiszem, ennyit megérdemel Ő is, hisz olyan sokat tett azzal, hogy befogadott.

A szokásos reggeli köszönést a szokásos reggeli beszélgetés követte.

- Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? – a pupilláim tízszeres nagyságúak lettek, mikor a séf elém rakta a hatalmas adag palacsintát, a lekvárral és a csokival. Nesze neked, diéta!

- Forgatásra megyek. – Sel nem zavartatta magát. Az ember azt hinné, alig eszik, hisz piszkafa vékonyságú, de csak úgy tolta magába a palacsintákat. – Holnap ráérsz?

- Hát, mivel még senkit sem ismerek itt, igen, rá. Miért? – magam elé vettem egy vékony kis palacsintát, tettem rá egy minimális mennyiségű lekvárt és majszolni kezdtem. Direkt lassan ettem, ízlett, viszont sokat meg nem akartam magamba tömni.

- Gondoltam, elmehetnénk a Starbucks-ba. Tudom, hogy imádod. – ez igaz. Életem egyik fő vágya volt, hogy végigkóstoljam a Starbucks készletét. Bár szerintem ez eltűnt az űrhajózás mellett.

- Köszönöm a meghívást, szívesen megyek veled.

Befejeztük a reggelit, nagyjából egy óra alatt. Hihetetlen, hogy semmit sem változott, még mindig ugyanaz a kedves, aranyos, vicces lány volt, mint mielőtt ide költözött.

Kilenckor kezdődik a suli, de már nyolckor elindultam. Gyalog mentem, kellett egy térkép is, de egy kicsit körül is akartam nézni. Jártam már a suliban pár hete, akkor külön iderepültünk anyuval, megkaptam a könyveket meg bemutattak a tanároknak. Legalább már a hely nem lesz idegen. Év vesztes vagyok, így csak most érettségizek, de nem titkolt szándékom tovább tanulni. Ezért is jöttem ide.

A város tetszett, egészen feldobott. A suli már kevésbé. Háromig voltam, plusz rengeteg házit kaptam. Hazafele félig a térképen félig a matekkönyvön volt a szemem. Bele is ütköztem egy – megjegyzem helyes – srácba.

- Bocsi, tényleg nem akartam, csak nem figyeltem. – totál zavarban voltam, ide-oda hadonásztam, Ő udvariasan felvette a könyvemet.

- Semmi gond. Tom vagyok, és te? – nyújtotta a kezét. Kivételesen puha volt és nem roppantotta össze az ujjaimat, mint tegnap a hordóhasú emberke, Andrew.

- Chanel. – szégyenlősen kihúztam a kezem a szorításából, és a táskámban kezdtem kotorászni.

- Nincs kedved holnap beülni valahová? – szerintem most fogok itt elájulni, vagy nem tudom.

Természetesen igent mondtam, holnap este ugyanitt találkozunk, aztán elmegyünk valamerre. Valójában semmit nem tudok a srácról, de meggyőző kiállása volt, kedves volt és nem utolsó sorban helyes is.
Egész délután tanultam. Sel hét körül ért haza. Azt mondta, ne lepődjek meg, ha Justin betoppan, mert fél nyolcra jön, de elhúzódott a forgatás, így most tud csak nekiállni készülődni.

Legbelül reménykedtem, hogy nem jön a gyerek, dugóba kerül vagy valami. Hát, nem így lett. Csöngettek. A nappaliban ültem, nyolc kiterített könyvvel a két térdemen, ezek le is estek, mikor felkeltem.

Kinyitottam az ajtót. Bieber nem rám számított, ez látszott az arcán. Én számítottam rá, csak látni nem akartam.

- Szia. – köszönt még mindig ledöbbenten. A kezében egy bonbon és egy csokor rózsa volt.

-Selena, megjött Bieber! – kiabáltam fel neki, mire a válasz az volt, hogy szórakoztassam, amíg el nem készül.

Bekísértem a nappaliba. A virágot és a csokit letette az előszobaszekrényre. Reméltem, hogy rosszul látok, mert a szeme ismét a hátsó felemen pihent.

- Még mindig jó a segged, Parks. – beérve a nappaliba végigmért még egyszer. Ezek szerint Ő is emlékszik. Azt hittem, most fogom leütni, de okosabbnak láttam, ha inkább beszólok neki. 

- Nekem legalább nem a fejem helyén van. – sütöttem el egy nem épp jó beszólást. Mosolyra húzódott a szája, és sóvárogva nézte ahogy tanulok.

Selena nyolcra készült el, akkor el is indultak. Örülök, hogy boldogok, de bevallom őszintén, amikor elkezdték egymást nyalni-falni azt hittem, odahányok. Kikísértem őket. Sel ölelését Justiné követte. Oké, ez most totál meglepett.

- Ne felejts el, Parks. – suttogta a fülembe. Kirázott a hideg, akaratlanul is. Ajkai kicsit értek csak hozzá a fülemhez, de nem akartam elengedni őket. Kizárt, hogy engem is elkapjon a Bieber-vírus! Gyorsan elhessegettem a gondolataimat, de akárhogy is próbálkoztam, mindig eszembe jutott ez az egy mondat.

Az egyik pillanatban még leütöttem volna, de ahogy a fülembe suttogott érdekes érzés fogott el. Már nem akartam megverni és egy pillanatra az is kiszállt a fejemből, hogy mekkora tuskó. Valószínű, ez csak átmeneti állapot volt, mert pár perc múlva ugyanolyan megvetést éreztem iránta, mint azelőtt.

Kivertem a fejemből és próbáltam eldönteni, mit vegyek fel holnap a Starbucksba és mit a randira. Érdekelt, ki ez a Tom, azon kívül, hogy helyes volt, volt valami titokzatos is benne, amit nagyon vonzónak találtam. Csak az zavart, hogy ugyanaz az bizsergő érzés fogott el akkor is, amikor Bieber a fülembe suttogott. Na jó, most már tényleg elég. Jobb, ha elteszem magam holnapra, aztán majd meglátjuk mi lesz. Az meg kizárt, hogy én kedveljem egy kicsit is azt a nagypofájú kisfiút. Kizárt.